A 90-es évek óta töretlen a népszerűsége a hiphop duónak, ám magánéletükről csak keveset lehet tudni. Nem véletlenül: Qka MC és Ricsipí édesapaként megfogadták, hogy családjukat gondosan megóvják majd a nyilvánosságtól – hangsúlyozták az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában.
Vagy mégsem az? A Való Világ műsorvezetője Los Angelesben él, egy fénykép miatt kezdett gyanakodni arra, hogy magyarországi lakásában élhet valaki. A fotó véletlenül jutott el hozzá.
Egyre általánosabb, hogy a találkozások és személyes beszélgetések helyett is inkább az online írásbeli kapcsolattartást és véleménynyilvánítást választjuk. Fontos, hogy tisztában legyünk néhány alapvető szabállyal, így nem hozzuk kellemetlen helyzetbe sem magunkat, sem a többieket. Két részes cikkünkben Dr. Erdős Zsuzsanna etikett coach segít neke
Hosszú időbe telt, mire a sussexi pár eldöntötte, elfogadja-e III. Károly király meghívását a koronázásra, mivel a ceremónia egybeesik a pár elsőszülöttjének negyedik születésnapjával. Meghan úgy döntött, nem vesz részt a történelmi eseményen, inkább gyermekeivel marad, Harry azonban Londonba utazik, és így kihagyja Archie születésnapját. Szavazzon
A 72 éves angol színésznő, Jane Seymour (eredeti nevén Joyce Penelope Wilhelmina Frankenberg) a '80-as években majdnem életét vesztette egy orvosi ballépés miatt.
Nagyon úgy tűnik, hogy a herceget egy komoly feltétellel engedik csak a palota közelébe, ha azonban ennek nem tesz eleget, a történelmi esemény iszonyatos kudarcba is fulladhat...
Rúzsa Magdi legújabb klipje, az Elmegyek nagy sikert aratott, ám plágiumvád érte a videót Horányi Juli részéről, akit az X-Faktorból ismerhetünk. Juli azt állítja, hogy a klip hasonlít saját, februárban megjelent Sebzetten című dalának videójára. Rúzsa Magdi Facebook-posztban reagált a vádakra.
Talán kevesen gondolnák róla, de ha kell, Katalin hercegné nagyon határozott és kemény tud lenni – ezt pedig Meghan Markle is megtapasztalta a saját bőrén nem is olyan régen.
A vártnál korábban, várandóssga 37. hetében indult be a szülés a 34 éves anyánál, aki észlelve, hogy elfolyt a magzatvize, a férjét hívta telefonon, aki az eseménynél éppen nem tartózkodott otthon.
A Forma-1-ben második helyen végzett a 2022-es szezonban Charles Leclerc, és idén is hatalmas esélyekkel indul a monacói sármőr, aki márciusban még szingli volt, mostanra azonban, két kapcsolat és két szakítás után megtalálta legújabb barátnőjét, egy ismert tiktoker személyében.
Konvojos vonulást tart kedden a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkavégzés közben elgázolt közútkezelő szakemberekre emlékezve - tudatta a cég hétfőn az MTI-vel.
A 2021-es Sztárban sztár leszek felfedezettje, Krizsán Lili úgy döntött, nem folytatja zenei karrierjét: helyette más hivatást választ, ami boldoggá teszi.
Azt már tudjuk, hogy Meghan Markle a jövő hónapban nem megy el apósa, III. Károly király koronázására, inkább Kaliforniában marad gyermekeivel, Archie herceggel és Lilibet hercegnővel.
A Femcafe.hu szombaton a Magyarország Szépe – Miss World Hungary castingján járt, ahol a két versenyigazgató többek között arról is beszélt, hogy szerintük milyen a tökéletes győztes, illetve hogy mi jelentheti a versenyzők számára a legnagyobb kihívást.
Korda György és Balázs Klári a magánéletben és a színpadon is tökéletes párt alkot. A házaspár tavaly ünnepelte a 40. házassági évfordulóját. Az énekesnő elárulta, hogy mi a kiegyensúlyozott és hosszú kapcsolatuk titka.
Hiába tette le 68 esztendősen a cigarettát, az évtizedekig tartó füstölés megbosszulta magát, hiszen nyolc évvel később súlyosan megbetegítette Benedek Miklóst. Ám a Kossuth-díjas színművész már egyre bizakodóbb, mivel napról napra nyeri vissza az erejét, így a kedélye is javul. Attól viszont nagyon fél, hogy visszaeshet, aztánhetekre megint kórház