György herceg július 22-én lesz kereken 10 éves, amelyet egy fergeteges parti keretein belül fognak megünnepelni. A nagy napig már csak ötöt kell aludni, de a herceg addig sem marad ajándék nélkül: szülei egy szuper meglepetéssel készültek neki.
A műsorvezetőnő egy szál melltartóban villantott egy kollégájának, amikor rájött, hogy nem is jó szobában tartózkodik. Az esetről most egy friss videóban mesélt.
Hajmeresztő változtatást hajtott végre Oroszország a régi, szovjet MT-LB típusú páncélozott szállító harcjárművén. Az ukránok és az oroszok is előszeretettel „tuningolják” fel a háborúban a halálosztó szerkezetet, ám utóbbiak ezúttal – a látvány szempontjából mindenképp – szintet léptek.
Egy napon Katalin hercegné és Vilmos herceg legidősebb gyermeke, György veszi majd át a trónt, éppen ezért a família már most kiemelt figyelmet fordít arra, hogyan alakul a kisfiú jövője.
Aggódnak a rajongók Ariana Grande házassága a miatt. A 30 éves énekesnő mindössze két éve mondta ki a boldogító igent, most mégis úgy tűnik, viharba került a férjével, Dalton Gomezzel való kapcsolata.
Azt mondta egyszer Coco Chanel, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Talán Lehoczky Zsuzsa fejében is valami ilyesmi járhatott, amikor a nagy szegénység közepette, ifjonti fejjel belenézett a tükörbe.
A számmisztika annyival egyszerűbb, mint az asztrológia, hogy a pontos születési dátumát mindenki tudja, és ezekből az adatokból is tökéletes önismeretei dolgokat tudhatunk meg magunkról és párunkról. Ez a fajta számítási módszer alkalmas arra, hogy összevessük magunkat aktuális párunkkal vagy épp titkos kiszemeltünkkel.
A designer táska, ami bebizonyította, hogy jobb befektetési lehetőség lehet a piacon, mint némelyik részvény - tekintettel arra, hogy az eredeti ár kétszáz százalékáért is eladható egy-egy különlegesebb darab. A 76 éves korában meghalt Jane Birkin inspirálta táska kétségtelenül beírta magát a divattörténelem könyveibe, de ikonikussága ellenére nem
Palvin Barbara és Dylan Sprouse több mint öt évvel ezelőtt találkoztak és öt éve alkotnak egy párt. Idén, június közepén robbant fel a hivatalos örömhír, miszerint a gyönyörű modell és a színésztehetség eljegyezték egymást, de arra senki nem számított, hogy az esküvőt már július közepén megtartják - ráadásul Magyarországon. Tarts velünk, mert képek
Különleges kapcsolatot ápolt volt férjével Ábrahám Edit. A színésznő és Andorai Péter házassága csupán néhány évig tartott, ám – már csak a fiuk, Péter miatt is – a szakítás után is jóban maradtak egymással. Olyannyira, hogy a 2020-ban elhunyt színművész a karrierjében is támogatta, biztatta a Barátok közt egykori Berényi Klaudiáját.
Súlyos autóbusz-baleset történt hétfőn Csehországban, a D2-es autópályán, a szlovák-cseh határ és Brünn (Brno) közötti szakasz Brünnbe vezető oldalán. Az egyik érintett busz Budapestről indult.
A királyi családok históriái között már több száz évvel ezelőtt is voltak egészen meglepő fejezetek, amik sok esetben jócskán túlmutattak azokon a sztorikon, amik ma a bulvárhírek palettáját színesítik.
Kijelenthetjük, hogy manapság alig találni olyan embert Magyarországon, aki ne hallott volna Sebestyén Balázsról. A műsorvezető, akinek a karrierje és a népszerűsége évtizedek óta töretlen, ma ünnepli a 46. születésnapját. A jeles nap alkalmából összeszedtünk néhányat ezen évtizedek legikonikusabb pillanataiból.