2023. június 29. csütörtök

jún. 29
0:15
Mi történik? Vérvörössé vált a víz Japánban (Blikk)
Óriási pánik uralkodott el egy japán üdülőváros, Nago látogatói között, amikor is észrevették, hogy az addigi kristálytiszta víz hirtelen vérvörössé változott.
jún. 29
0:15
Avril Lavigne felfedte, mi van a bugyija mellett, pedig sokak szerint rég halott (Promotions)
Avril Lavigne továbbra is iszonyatosan dögös, bár néhány rajongó még mindig úgy gondolja, hogy az énekesnő rég halott.
jún. 29
0:15
Fesztiváltanácsok fiataloknak és családoknak (AC News)
Fontos, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén is tudjuk, mit kell tenni.
jún. 29
0:19
„A szívem ma megállt” – Elpusztult a világ legidősebb macskája (Blikk)
Fájdalmas szavakkal, nagyon nehezen írta le utolsó bejegyzését a háziállata nevében az Instagramra az a bajor nő, aki minden bizonnyal a világ legidősebb macskájának a gazdája volt. Stupsi az utolsó óráiban levert volt, és már nem tudott felkelni. 28 évesen és nyolc hónaposan pusztult el.
jún. 29
0:19
A Balatonnál nyaralva durva büntetés szakadhat a nyakadba, ha nem figyelsz oda erre (Promotions)
Rengetegen autóval indulnak el nyaralni a Balatonhoz, de nem árt nagyon résen lenni.
jún. 29
0:19
Világsztár húzza ki Ausztráliát a válságból (AC News)
Az ausztrál gazdasági szakértők minden reménye Taylor Swiftben van most. Beoncé ezzel ellentétben majdnem csődbe vitte a svéd államot.
jún. 29
0:23
Azahriah igazi álomnővel kamatyolt - így néz ki az énekes egyetlen felvállalt barátnője (Promotions)
Az énekes rengeteg figyelmet kap, azonban mi a helyzet azzal a hölggyel, aki korábban elrabolta Azahriah szívét?
jún. 29
0:23
Erről árulkodik, hogyan érint meg a párod (AC News)
A testbeszédünk sokat elárul arról, milyen fázisban tart a párkapcsolatunk.
jún. 29
0:27
Indul az orosz rulett: Zacher Gábor sokkoló dolgot leplezett le, rengetegen vannak veszélyben (Promotions)
Zacher Gábor hihetetlen dologról rántotta le a leplet, ami mindenkit sokkolt.
jún. 29
0:27
Elenyésző az új fertőzöttek száma (AC News)
Hétről hétre kevesebb új koronavírusos fertőzött beteget jelentenek be.
jún. 29
0:31
A Marsra olyan dolgot terveznek, amiről mi a MÁV-nál csak álmodozhatunk (Promotions)
Lehet gyorsabb lesz az internet a Marson, mint a MÁV vonatain.
jún. 29
0:31
Vigyázz az impulzusvásárlással a TikTokon (AC News)
Mint az online vásárlások esetén, a népszerű applikáción keresztüli vásárlásnak is megvan a veszélye.
jún. 29
0:35
A nácik időutazással akarták megnyerni a háborút, de egy kiöregedett, iszákos kalandor az útjukba állt (Promotions)
Indiana Jones még egyszer, utoljára visszatért, de már érezni rajta, hogy rendesen elfáradt.
jún. 29
0:35
Megdöbbentő: az összes fogát kihányta a terhes anyuka (AC News)
A háromgyermekes anyuka, már műfogsort sem hord, miután a terhesség alatt az állandó hányása miatt fogak nélkül maradt.
jún. 29
0:39
Skandináv lottó: súlyos százmilliókért ment a játék, ez a két számsor tehet valakit dúsgazdaggá (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 26. hét Skandináv lottó sorsolását, ahol a várható főnyeremény most 185 millió forint. Lássuk, hogy Fortuna kegyes volt-e hozzád!
jún. 29
0:39
Elképesztő: magyarokat sarcolnak az osztrákok a határon (AC News)
Július 3-ától 160 euró (mintegy 60 ezer forint) egyszeri díjat kell fizetnie, aki a schatterndorfi, avagy somfalvai határátkelőn menne át Ausztriába.
jún. 29
0:43
Olaszország egy magyar kedvencért rajong: teljesen új köntösben az egyik ismert ételünk (Promotions)
A magyar gasztronómia csodálatos és ezt egyre több ország veszi észre. Most az egyik nagy kedvencünket dolgozták át. Ti mit szóltok hozzá? Kipróbálnátok? #recept
jún. 29
0:43
Három hét alatt végzett az agytumor egy 19 éves focistával (AC News)
Hetekig rosszul volt a fiatal focista, ám mire rájöttek, mi áll a panaszok hátterében, már túl késő volt.
jún. 29
0:47
Leteszteltem hányszor tudok egymás után elélvezni, az eredmény döbbenetes lett (Promotions)
Egyik nap egy cikk olvasása után furcsa gondolat ötlött a fejembe és rögtön a megvalósítás felé vettem az irányt.
jún. 29
0:51
A világ legdögösebb teniszezőjének bevállalós képei bárkinek meghozzák a kedvét ehhez a sporthoz (Promotions)
Rachel Stuhlmann manapság inkább modellként tevékenykedik, ami teljesen érthető.
jún. 29
1:21
Szabados Ági az új szerelme miatt hagyta ott az Rtl Híradót (Blikk)
Szabados Ági élete legnehezebb döntését hozta meg, amikor tavaly novemberben otthagyta az RTL Híradót. Távozásának oka az volt, hogy úgy érezte, kiégett és elfáradt a munkában, emellett egy nagy szerelem is érkezett az életébe, ami új kihívásokra csábította.
jún. 29
1:25
Az utolsó üzenetét küldte a szülinapi útjáról Révész Sándor (Blikk)
A Blikk is megírta, hogy Révész Sándor a napokban ünnepelte a 70. születésnapját. A Piramis frontembere igazi zarándokútra indult, hogy a kerek évfordulót Spanyolországban ünnepelje meg. Most pedig már Ausztriából, Hallstatt városából csekkolt be.
jún. 29
1:27
Karácsonyék 10 milliós mentőövet dobtak a Budapest Jazz Clubnak (Blikk)
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, nem hagyják, hogy lehúzza a rolót a Budapest Jazz Club. A főpolgármester személyes kérésére 10 millió forinttal támogatják az intézményt, valamint a helyszín bérleti díját is elengedték.
jún. 29
1:57
Citromos-spenótos spagetti, amiből egy kis bor sem hiányozhat (Blikk)
Egészséges és könnyű ebéd, amelyben ugyan van egy kis fehérbor, de az sem baj, ha mellé is fogyasztunk még egy decit.
jún. 29
2:51
Sosem múló szerelem: Zámbó Jimmy miatt tért vissza a Balatonra Háfra Mari – „Büszkén vállalom a múltam” (Blikk)
Háfra Mari, Zámbó Jimmy egykori szerelme és Péter Srámek a Balatonon forgatták az Úgy hiszem videóklipjét, amely dal Jimmy és a modell gyönyörű szerelméről szól.
jún. 29
3:09
Aurélió húzza a strigulákat, hogy mikor szabadulhat: „A következő születésnapomat már otthon töltöm” (Blikk)
Aurelio immár egy éve és két hónapja van bezárva a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben. A ValóVilág egykori győztesét emberrablás miatt ítélték el. Elsőfokon négy évet kapott, amit két év három hónapra enyhítettek. Ám miután újabb büntetőügye lett, a korábbi, felfüggesztett büntetését is le kell töltetnie. Így lett három év öt hónap a bünt
jún. 29
3:21
Galambos Lajcsi lánya, Bogi: „Hiányzik, hogy apukámmal fesztiválozzak” (BorsOnline)
Saját kollekcióját árulja kedvenc fesztiválján Galambos Bogi.
jún. 29
4:27
Napi csillagjóslás – június 29: a Rák felé egy sorscsapás közelít, de a Skorpiónak sem lesz a helyén a szerencsecsillaga (Promotions)
Néhány csillagjegy nagy veszélybe kerülhet, ha elveszíti a magabiztosságát. Nézzük, hogy mit üzen a mai napi horoszkóp!
jún. 29
4:33
Alig lehet ráismerni, nyakig kitetoválta magát az egykori szőke szépség (hirado.hu)
A szőke ciklon, Erika Eleniak, aki Shauni McClain vízimentőt alakította a 90-es évek világhírű sorozatának első három évadában.
jún. 29
4:33
Az idei gála győztes tanára mindenkinek könnyeket csalt a szemébe - Beszédével óriási hatással volt a jelenlévőkre (Joy)
Az idei Joy Social Media Award gáláján két különleges és új kategóriában is jelöltünk kiemelkedő közösségia média szereplőket, amelyek közül az egyik a #Tiktoktanár kategória volt.
jún. 29
4:51
Hároméves kisöccse mentette meg Emma életét: a gyermeket a leukémia legdurvább fajtája támadta meg (Blikk)
Miron egy igazi szuperhős, ráadásul csak hároméves volt, amikor azzá vált. Nem a Krypton bolygóról érkezett, nem is egy radioaktív pók csípte meg, noha szeret Supermannek és Pókembernek öltözni: „csupán” annyit tett, hogy megmentette egy évvel idősebb nővére, Emma életét. A budapesti kislányról 2020 tavaszán derült ki, hogy az egyik legagresszívabb
jún. 29
4:57
Ezek a mesék a legkárosabbak a gyerekek agyára, bármikor találkozhatnak velük, ha magukra hagyjuk őket a tévé előtt (Promotions)
Örökre megmérgezheti a kicsik lelkét, ha ilyen tartalmakat néznek az interneten vagy a televízióban. A felnőtteknek kell résen lenniük!
jún. 29
5:21
Világsztár segítségére sietett a magyar Ken baba (Ripost)
A magyar Ken baba és Erika Eleniak életében sok a párhuzam.
jún. 29
5:27
Ítéletidő tombolt Debrecenben: szétverte a jég a várost (AC News)
Emberemlékezet óta nem volt akkora jégvihar a cívis városban, mint szerdán, a helyiek döbbenten menekültek fedél alá.
jún. 29
5:33
Schobert Norbinak már nyolc cége tűnt el a süllyesztőben, de mi lesz az Update sorsa? (Blikk)
Az elmúlt hónapokban sorra érkeztek a rossz hírek Schobert Norbert családi birodalma felől. Miközben az üzletember és családja külföldön pihen, a közösségi oldalaikon olyan posztok jelennek meg, amelyek arra utalnak, hogy minden rendben, az egykor sikeres vállalkozáson repedezik a máz.
jún. 29
5:51
Young G Béci a családját hátrahagyva költözött külföldre (Habostorta)
Young G Béci másfél hónapig lesz távol a családjától, akik egyelőre jól viselik azt, hogy nincs mellettük az édesapa. Felesége, Mészáros Norina arról
jún. 29
5:51
Megdöbbentő videó: meztelen turisták kóboroltak kábultan a belvárosban (BorsOnline)
A turisták is kábítószeres teát ittak, attól kezdtek el hallucinálni.
jún. 29
5:57
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: ijesztő helyzetben találhatod magad? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jún. 29
6:03
Szörnyethalt az óvodában a 6 éves kislány, felelős nincs (AC News)
Az óvoda udvarán borult a kis Mercédeszre a köztudottan balesetveszélyes mászóka, a kislánynak esélye sem volt a túlélésre.
jún. 29
6:21
"Él bennem a remény, hogy a sorom jobbra fordul" – utcai hirdetésben keres állást és otthont a hajléktalan Béla (Ripost)
Szülei már a kórházból sem vitték haza.
jún. 29
6:21
Patkányok, kilakoltatás, szorongás: Világsztárok, akik a nyomorból indultak (Femcafe)
Bár gondolhatnánk, hogy a világsztárok élete csupa fény és csillogás, ez valójában nem mindenki esetében volt mindig így.
jún. 29
6:21
Ufót videóztak le éjjel: bevilágította az egész eget (BorsOnline)
Hatalmas tűzgolyó világította be az eget. A szemtanúk szerint azonban ez egy ufó volt.
jún. 29
6:27
Az alsóneműje teljesen kilátszódott a gyönyörű színésznőnek, miközben bevásárolt - Julia Fox csak követte a divatot (Promotions)
Julia Fox igazán lehengerlő ruházatot öltött magára.
jún. 29
6:33
Rettenetesen aggódnak: május óta szerettei sem tudják, hol lehet a 15 éves Erika (BorsOnline)
Talán pont te segíthetsz megtalálni!
jún. 29
6:45
Most kaptuk a hírt: intenzív osztályra került Madonna (Metropol)
Súlyos fertőzés miatt került kórházba Madonna, világturnéját elhalasztják.
jún. 29
6:51
Intenzív osztályra került Madonna (Blikk)
Madonna egy bakteriális fertőzés miatt intenzív osztályra került, így elhalasztotta július 15-től esedékes világ körüli turnéját. A menedzsmentje szerint már sokat javult az állapota, de még mindig orvosi kezelésre szorul, a teljes felépülése pedig hosszabb időt vesz igénybe.
jún. 29
6:51
L.L. Junior rajong a kislányáért (Habostorta)
L.L. Junior szívhez szóló sorokkal írta le, milyen kapcsolatot ápol a kislányával. Lilikét úszni tanította tegnap az édesapa.L.L. Junior köztudottan
jún. 29
6:51
Kórházba került Madonna (hirado.hu)
A 64 éves énekesnőt szombaton szállították intenzív osztályra, ahol több napot töltött.
jún. 29
6:51
Új irányt vesz hazánk időjárása: ismét lesz minek örülni (BorsOnline)
Mutatjuk, milyen idő vár ránk a hét hátralévő részében.
jún. 29
6:51
Mi történhetett? Gajdos Tamás nem jelent meg az Atv Híradójában – belső vizsgálatot indít a csatorna (SzMo)
Egyelőre nem tudni, miért hiányzott a műsorból a veterán tévés, de nem ez volt az első eset. Most Rónai Egon ugrott be a helyére.

Keresés