2023. június 29. csütörtök

jún. 29
0:15
Mi történik? Vérvörössé vált a víz Japánban (Blikk)
Óriási pánik uralkodott el egy japán üdülőváros, Nago látogatói között, amikor is észrevették, hogy az addigi kristálytiszta víz hirtelen vérvörössé változott.
jún. 29
0:15
"A méhen belül operálták meg a kisbabámat" (Blikk)
Ha a nyitott gerinccel születendő magzatot még az anyaméhben megoperálják, akkor a baba normális életet élhet. Erre a beavatkozásra vállalkozott a házaspár.
jún. 29
0:15
Sajnálatos hír jött a nyaralóknak. Széllel és esővel érkezik a hidegfront (Blikk)
Most jött a friss előrejelzés, minden megváltozik.
jún. 29
0:15
„Napi 20 percet eltöltök azzal, hogy üzeneteken sírok” – Interjú a magyarok kedvenc légiutas-kísérőjével, aki ritka betegségéről is nyíltan beszél videóiban (Blikk)
Közel 16 millió lájknál és 395 ezer feliratkozónál jár Gigi a TikTokon: a légiutas-kísérő mindennapjait imádják az emberek.
jún. 29
0:15
Botrányba fulladt a mai tüntetés, s ez még nagyon fájhat a Nato-ba igyekvő svédeknek: szalonnával tömte meg, majd felgyújtotta a Koránt egy iraki férfi… (Blikk)
Megtörölte a cipőjét az iszlám szent könyvével, a Koránnal, majd az egyik példányát megtöltötte szalonnával, aztán felgyújtotta egy iraki férfi Stockholmban. A szerdai tüntetést a svéd hatóságok előzetes jóváhagyásával rendezték meg, ám az esetnek súlyos következményei lehetnek: végleg betehet az ország NATO-csatlakozási törekvéseinek.
jún. 29
0:15
Itt a fordulat, amire senki nem számított: Szellő István tényleg meglépte, mindenki csak kapkodja a fejét (Blikk)
Pedig igaz.
jún. 29
0:15
Mindenki befutott, de nincs végeredmény a The Ocean Race-en (AQUA)
Sűrű volt a kedd Genovában, két osztályban hét hajó ért célba, Imoca osztályban kisebb meglepetés született. Ám a versenynek még nincs vége. Imoca A The Ocean Race utolsó szakasza Hágában rajtolt, június 15-én, hogy két hajónak gyorsan véget is érjen. A Guyot environnement – Team Europe és az 11th Hour Racing visszalépett a szakasztól, utóbbi
jún. 29
0:15
Hirtelen szívhalál: rémisztő, de elkerülhető (Igényesférfi.hu)
Elsősorban a középkorú, illetve a fiatalabb férfiakat érinti és bár nehéz kivédeni, azért vannak lehetőségeink arra, hogy csökkentsük a kockázatát.
jún. 29
0:15
Avril Lavigne felfedte, mi van a bugyija mellett, pedig sokak szerint rég halott (Promotions)
Avril Lavigne továbbra is iszonyatosan dögös, bár néhány rajongó még mindig úgy gondolja, hogy az énekesnő rég halott.
jún. 29
0:15
Mire készülsz? – ez a témája a 23. ARC pályázatnak (MMonline)
A szervezők idén ismét Újbuda önkormányzatával együttműködve, terveik szerint a Bikás parkban mutatják be az ARC közérzeti pályázat legjobb alkotásaiból összeállított kiállítást szeptember elejétől. A pályázatok leadási határideje július 26. 12:00. Az ARC leginkább az évente megrendezésre kerülő ARC közérzeti pályázat és kiállításról ismert, 2000 ó
jún. 29
0:15
Amerikai elemző: Washingtonnak többet kellett volna tennie a béke érdekében (Mandiner)
Az Egyesült Államoknak már hónapokkal ezelőtt abban kellett volna segítséget nyújtania, hogy békemegállapodás szülessen Ukrajnában –  jelentette ki Shea Bradley-Farrell.
jún. 29
0:15
Ebből mi lesz? Németh Szilárd szembeszegült Rogán Antalékkal a kínai vegyianyag-elosztó miatt (Nyugati Fény)
Nem tetszik a rezsibiztosnak a kormány terve.
jún. 29
0:15
Átadták a megújult békéscsabai vásárcsarnokot (Agrotrend)
Miként lehet nagyobb teret nyitni a hazai élelmiszereknek? – erre a kérdésre a fejlesztés, a piacfelújítás és -építés a leginkább kézenfekvő válasz. Olyan 21. századi vásárterekre van szükség, ahol szívesen árulja portékáját a termelő és ahová szívesen járunk vásárolni – fogalmazott a Békéscsabai Térségi Vásártér ünnepélyes átadásán Feldman Zsolt.
jún. 29
0:15
Fesztiváltanácsok fiataloknak és családoknak (AC News)
Fontos, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén is tudjuk, mit kell tenni.
jún. 29
0:15
Szijjártó Péter mindenkit lesokkolt, jön az újabb kínai akkugyár (naphire.hu)
Az összeszerelő üzem Fóton fog megépülni.
jún. 29
0:19
„A szívem ma megállt” – Elpusztult a világ legidősebb macskája (Blikk)
Fájdalmas szavakkal, nagyon nehezen írta le utolsó bejegyzését a háziállata nevében az Instagramra az a bajor nő, aki minden bizonnyal a világ legidősebb macskájának a gazdája volt. Stupsi az utolsó óráiban levert volt, és már nem tudott felkelni. 28 évesen és nyolc hónaposan pusztult el.
jún. 29
0:19
Adásban szaladt ki Gáspár Evelin száján: édesanyja pénzét akarta apja, Győzike (Blikk)
Ment a hiszti...
jún. 29
0:19
Vágyna már a gyűrűre Viczián Viki: a Balaton Soundon csíptük el a sztárpárt (Blikk)
Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória a Balaton Soundon buliznak! Az Exatlon sztárja és barátnője most a Blikknek arról vallottak, hogy tervben van-e náluk a lánykérés, hiszen nemrég a TV2 Párharc című műsorát is megnyerték, így láthatóan tényleg minden passzol a kapcsolatukban.
jún. 29
0:19
„A cápák nem viccelnek”: megrázó videón, ahogy a csúcsragadozó a kezénél fogva ránt a vízbe egy horgászt (Blikk)
Borzasztó eset történt a napokban: amikor ugyanis egy horgász a hajóról egy pillanatra a vízbe nyúlt, hogy megmossa a kezét, egy cápa azonnal rátámadt.
jún. 29
0:19
A végén csattan az ostor, avagy Indiana Jones utolsó mozikalandja (Blikk)
Hát, ezt is megértük! Szegre akasztja kalapját és ostorát a világ legnépszerűbb hőse, az örök kalandor. Nyugdíjba vonul Indiana Jones. Azért nem hazudtolja meg önmagát, megint odateszi magát. Az Indiana Jones és a sors tárcsájában a végén csattan az ostor.
jún. 29
0:19
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az Audi volt vezetőjét (Igényesférfi.hu)
Felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte kedden a müncheni tartományi bíróság Rupert Stadlert, a német Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának volt elnökét a VW dízelbotrányának eddigi legnagyobb szabású büntetőperében.
jún. 29
0:19
A Balatonnál nyaralva durva büntetés szakadhat a nyakadba, ha nem figyelsz oda erre (Promotions)
Rengetegen autóval indulnak el nyaralni a Balatonhoz, de nem árt nagyon résen lenni.
jún. 29
0:19
Új műsor érkezik a SpiritFM-re (MMonline)
Élőben Jófej - „a nem-interjú” címmel indít hangosan gondolkodó napi műsort július 4-től a Spirit FM 92.9. A műsorvezető, Horváth Oszkár az Önkényes Mérvadó nyári szünete alatt 44 adásban összesen 22 vendéggel beszélget majd. Az Élőben Jófej júliusban és augusztusban lesz hallható a Spirit FM-en hétfőtől péntekig 17:00-19:00 között, valamint láthat
jún. 29
0:19
Kele János: Az igazság az, hogy semmi értelme fideszes képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe (Mandiner)
Ha lesz jövőre kidobott szavazat, az a Fidesz EP-listájára leadott voks.
jún. 29
0:19
Fény derült Orbánék újabb mutyijára – erre szórták el az adófizetők pénzét (Nyugati Fény)
Mindent megtesznek, hogy ne kelljen kiadniuk az adatokat.
jún. 29
0:19
Világsztár húzza ki Ausztráliát a válságból (AC News)
Az ausztrál gazdasági szakértők minden reménye Taylor Swiftben van most. Beoncé ezzel ellentétben majdnem csődbe vitte a svéd államot.
jún. 29
0:19
Te jó ég, mit művelt magával Rubint Réka? (naphire.hu)
Mutatjuk az előtte-utána fotókat.
jún. 29
0:21
Már ötször beismerte, hogy megölte a két gyereket a delphi gyilkosság gyanúsítottja (Telex)
A börtönből többször is hívta a feleségét és az anyját, nekik mondta többször, hogy megölte a 13 és 14 éves lányokat.
jún. 29
0:23
A világ egyik legnagyobb brandje bevásárolt, jön a vodka-kóla! (Igényesférfi.hu)
A Coca-Cola Hellenic Bottling Company bejelentette, hogy felvásárolja a Finlandia Vodka jogait birtokló céget. A világ egyik legnagyobb brandje 220 millió dollárért ütötte nyélbe az üzletet, mellyel új területre „tévedt” a piacon.
jún. 29
0:23
Azahriah igazi álomnővel kamatyolt - így néz ki az énekes egyetlen felvállalt barátnője (Promotions)
Az énekes rengeteg figyelmet kap, azonban mi a helyzet azzal a hölggyel, aki korábban elrabolta Azahriah szívét?
jún. 29
0:23
Felpörgetheti az élelmiszervásárlást a SZÉP kártya (MMonline)
A SZÉP kártya felhasználók, az élelmiszerüzletek, de még a munkáltatók számára is kedvező változást jelenthet, hogy augusztustól ismét lehetővé válik a hideg élelmiszervásárlás és az éves kedvezményes keret is emelkedik. Tavaly ugyanis a február-június közötti időszakban a K&H SZÉP kártya költések több mint negyedét az élelmiszervásárlás tette ki.N
jún. 29
0:23
Biden szerint Putyin vesztésre áll - Irakban (Mandiner)
Az amerikai elnök újabb elszólással bővítette baklövéseinek listáját.
jún. 29
0:23
Lesújtott Putyin bosszúja? Eltűnt egy magas rangú orosz tábornok a Wagner-csoport lázadása óta (Nyugati Fény)
A volt orosz elnöknek is nyoma veszett.
jún. 29
0:23
Erről árulkodik, hogyan érint meg a párod (AC News)
A testbeszédünk sokat elárul arról, milyen fázisban tart a párkapcsolatunk.
jún. 29
0:23
Durva fordulat: fellázadt a fővárosi Fidesz a kínai vegyianyag-raktár terve ellen (naphire.hu)
Rendeletmódosítás megindításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy így akadályozza meg egy vegyianyag-lerakat létrehozását Soroksáron.
jún. 29
0:27
500 milliárd dolláros bevételt vár a Microsoft-vezér 2030-ra (Igényesférfi.hu)
A cég hosszú távú terveiről Nadella még tavaly beszélt a cég többi vezetője és az igazgatótanács tagjai előtt, ezek szerint az új évtized elejére 500 milliárdos árbevételt vár a Microsofttól.
jún. 29
0:27
Indul az orosz rulett: Zacher Gábor sokkoló dolgot leplezett le, rengetegen vannak veszélyben (Promotions)
Zacher Gábor hihetetlen dologról rántotta le a leplet, ami mindenkit sokkolt.
jún. 29
0:27
Rengeteg hulladékot szedtek össze a Tisza-tónál (MMonline)
Ismét környezetvédelmi aktivisták hajóztak három napon keresztül a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán. A 12 lelkes pethajós csapat összesen 200 részvevője naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről. A IV. Tisza-tavi PET Kupát tapasztalt csapat, a DHL Cle
jún. 29
0:27
Nyugati titkosszolgálatok szerint az orosz elhárítás tudhatott a készülő lázadásról (Mandiner)
Egy neve elhallgatását kérő hírszerző szerint azonban azt akarhatták, hogy a felkelés sikeres legyen.
jún. 29
0:27
Szentkirályi Alexandra bejelentette, mire készül az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Nagy terveik vannak.
jún. 29
0:27
Elenyésző az új fertőzöttek száma (AC News)
Hétről hétre kevesebb új koronavírusos fertőzött beteget jelentenek be.
jún. 29
0:27
Szívszorító felvétel: Így emelték ki az óceán mélyéről a Titan búvárhajó roncsait (naphire.hu)
Szerda reggel emelték partra a szerencsétlenül járt Titan búvárhajó roncsait.
jún. 29
0:31
Leleplezték, mindent vihet a vadonatúj Toyota C-HR (Igényesférfi.hu)
A Toyota leleplezte a vadonatúj C-HR-t, immár minden kétséget kizáróan kijelenthető: a környezettudatos japán autógyártónak nem csupán sikerült megismételnie a formabontó modell első bemutatkozásakor, 2016-ban végrehajtott bravúrt, hanem új szintre emelte azt.
jún. 29
0:31
A Marsra olyan dolgot terveznek, amiről mi a MÁV-nál csak álmodozhatunk (Promotions)
Lehet gyorsabb lesz az internet a Marson, mint a MÁV vonatain.
jún. 29
0:31
Liptai Claudiával jön az új társkereső reality (MMonline)
A VIASAT3 visszatér legikonikusabb műfajához, a társkereső realityhez, hogy elhozza az ősz egyik legnagyobb dobását. Az ITV Studios Make Love, Fake Love című formátumának hazai verziója a festői Dubrovnikban forog, egy mesés tengerparti villában. Az itthon Szingli vagy svindli néven debütáló taktikai társkereső reality műsorvezetője Liptai Claudia
jún. 29
0:31
„Megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan” – Párizsban lelőttek egy muszlim tinédzsert, brutális zavargások törtek ki (Mandiner)
A 17 éves muszlim ellenállt a közúti ellenőrzésnek, majd járművével belehajtott két motoros rendőrbe.
jún. 29
0:31
Vigyázz az impulzusvásárlással a TikTokon (AC News)
Mint az online vásárlások esetén, a népszerű applikáción keresztüli vásárlásnak is megvan a veszélye.
jún. 29
0:31
Döbbenetes számok, ennyien menekültek Magyarországra a háború kezdete óta (naphire.hu)
Semjén Zsolt ismertette a pontos számokat.
jún. 29
0:33
Állásbörze a Westend tetőn - Találj dikmunkát! (Metropol)
A Világgazdaság egész napos, ingyenes állásbörzéje lehetőség arra, hogy találkozz leendő munkahelyed képviselőjével.
jún. 29
0:33
Szigorú jegybankárok – ránk is hatással lehet? (TőzsdeFórum)
A Fed és az EKB által gyakorolt monetáris politika a magyar eszközökre is hatással lehet, külön érdemes kiemelni a forintot ebben a körben.

Keresés