Tölgyesi-Khell Cynthia volt a vendége a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásának. A Hová tűnt? című műsorban a táncosnő beszélt mostani házasságáról, valamint korábbi párjáról, Hujber Ferencről is.
Az Országgyűlés elnöke szerint napjainkban Európában két tábor kezd felseregleni: a józan ész tábora, ami azt akarja, hogy Európa az európai embereké maradjon, és az ezzel szemben állóké. Erről a barcasági csángókhoz intézett beszédében szólt az erdélyi Pürkerecen.
Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere június 30-án megnyitotta a Római-parti Plázs harmadik szezonját. A fürdőhelyet idén augusztus 20-ig vehetik igénybe a látogatók. Római-parti Plázs: természetes környezet, ingyenesen pihenés, tiszta, gondozott…
Nem hozott áttörést a kínai–amerikai kapcsolatokban Antony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi útja. De megvalósulhat-e a békés együttélés a két rivális nagyhatalom között, vagy a konfliktus felé rohanunk?
Az olasz piac 2022 januárjában -19,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. 2023-ban a magáneladások 10 százalékkal 79 ezer 964-re növekedtek, részesedésük a teljes piacon 61,5 százalék. A benzines modellek a teljes piac 26,4 százalékát tették ki, 34 ezer 323 ilyen autót vettek januárban. Ennél is meglepőbb a dízelek előretörése, az e
A 39 éves Jonathan Vero tűzoltó lángokba borulva, oxigénhiánytól szenvedve futott 272,25 méteren keresztül szülővárosában, Párizstól északnyugatra, Haubourdinban. Ezzel a teljesítménnyel két Guinness-rekordot állított fel június 30-án.
Az amerikai hatóságok szerint ezek a vállalatok olyan tevékenységekhez kapcsolódhatnak, amelyek ellentétesek az USA nemzeti érdekeivel. Ennek következtében azon hetven orosz vállalat között a helyük, amelyekkel szemben az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma célzott szankciókat vezetett be. Elvileg az amerikai kereskedelmi minisztérium sz
A 25 éves holland pilóta mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt az esős körülmények között, nedves aszfalton kezdődő viadalon. A rajtot követően az első körben szinte végig nagyot küzdött egymással a két Red Bull-versenyző: előbb a második helyről
A verseny ma is a világ egyik legnézettebb és legünnepeltebb sporteseménye. A jellemzően egy háromhetes verseny 21 szakaszból áll, és körülbelül 3500 kilométeres távot tesz meg.
Hosszú idő után először, a harminc éves fennállásának ünnepléseként nyitotta meg kapuit a Procter & Gamble csömöri üzeme a sajtó előtt. Olyan márkák tartoznak a P&G portfóliójába, mint a Head & Shoulders, az Old Spice, a Lenor, a Pampers, az Always, a Naturella és a Tampax.
Szakszerűtlen szerelés, elöregedett kábelek, töredezett csövek és hanyagul rögzített bilincsek mellett még sok oka lehet annak, hogy kigyullad egy szerkezet. Egyetlen kiégett autó értékének többszöröse a kár, ha parkolóban, pláne teremgarázsban lobban lángra egy kocsi. Egy soroksári bevásárlóközpont mellett kigyulladt kocsiról tovább terjedt a tűz
Károly király egy vadonatúj, Erzsébet királynőről elnevezett kardot kap a skóciai koronázási ünnepségen. A különleges tárgy azért váltotta fel régebbi mását, mert az állam jelenlegi kardját túlságosan törékenynek ítélték meg ahhoz, hogy biztonságosan kézbe lehessen venni.
Számodra mit jelent a pénz? Valami olyasmit, amiből sosincs elég? Valamit, amire vágysz, de tartasz is tőle? A következő csillagjegyek pénzzel való viszonya különösen erős, így ők azok, akik a legnagyobb eséllyel gazdagodnak meg életük során.
A mai úgynevezett közéleti vitáink is alantasok, zsigeriek, gyalázkodók és végtelenül humortalanok. A baloldali onnan ismerszik meg, hogy a zsűrinek drukkol, nem az előadónak.
Amikor a párna tökéletes anyagának kiválasztásáról van szó, a selyem és a pamut már régóta versenyeznek egymással. Ha azonban a kényelem és a szépség előnyeit keresed, a selyem párna lesz egyértelműen a győztes. Itt az ideje, hogy megtapasztald a vele járó pozitív hatásokat!
A szexuális problémákat sokan kínosnak tartják, a férfiakra pedig különösen jellemző az, hogy senkivel nem mernek beszélni róla, a segítségkérést pedig talán gyengeségnek, de mindenképpen kudarcnak élik meg. Pedig a kutatások szerint nincsenek egyedül azzal, ha valami nem úgy működik, ahogyan szeretnék. És segítséget kérni sem gyengeség, hanem éppe
A bántalmazók. Ők azok, akik valójában nem kíváncsiak a másikra, mert tudják, erőszakos manipulációs eszközeikkel majd úgyis a saját képükre formálják a partnerüket.
A nyomozó hatóság, valamint a Nav is vizsgálódhat a Karácsony Gergely főpolgármester mozgalmához érkezett, „tisztázatlan eredetű”, több mint félmilliárd forint ügyében – mondta ifj. Lomnici Zoltán.