2023. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
0:09
„Megdöglötök” – üvöltötte az M2-es autópálya papucsos ámokfutója a rendőröknek, amikor lekapcsolták (Telex)
A Mercedes sofőrjének jogosítványa se volt, úgy kellett kirángatni a kocsiból.
aug. 3
0:18
BL-selejtező: a Klaksvík egy újabb bajnokot búcsúztatott (Infostart)
A feröeri KÍ Klaksvík a Ferencváros után szerdán a svéd Häcken csapatát is kiejtette a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből.
aug. 3
0:18
Nem várta meg, hogy lebukjon: önellenőrzéssel elébe ment a NAV-vizsgálatnak (Adózóna)
Nem várta meg a NAV-vizsgálatot: a partnerénél feltárt szabálytalanságok hatására önellenőrzést nyújtott be és egymillió forintot fizetett meg a költségvetésnek a csongrádi társaság. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezúttal is az Online Számla rendszer adatainak elemzésével szűrte ki a gazdasági partnerek ellentmondásos számlakiállításait, olvash
aug. 3
0:18
Esések miatt halnak meg a második legtöbben a világon, pedig sok esetben megelőzhető lenne (ProfitLine)
Évente több mint 684 ezer ember hal meg elesés következtében, és 37,3 millió olyan súlyos esés történik, amely orvosi ellátást igényel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. A balesetek miatt bekövetkezett halálesetek mintegy 37 százalékát teszik ki az esések. A WHO arra hívja fel a figyelmet, hogy az elesés megfelelő intézkedésekkel
aug. 3
0:18
Vitorlás a tudomány szolgálatában: úttörő cápakutatás a Földközi-tengeren (AQUA)
A Blue Titan lett a legújabb hajó, amely az innovatív Yachts for Science kezdeményezés keretében tudományos kutatásokban vesz részt. A 26,6 méteres vitorlást a Virginia Tech professzora, Francesco Ferretti, a csapata és egy filmes stáb használta a White Shark Chase 2023 nemzetközi együttműködés keretében, amelynek célja a Földközi-tengerben élő uto
aug. 3
0:21
A Magyar Nemzeti Bank zöld programot indított a biodiverzitás megőrzése érdekében (Infostart)
A biodiverzitás csökkenésével kapcsolatos, a pénzügyi ágazatot érintő kockázatokról jelenleg még világszerte kevés, ám egyre bővülő ismeret áll rendelkezésre.
aug. 3
0:21
Nincs megállás: itt már minden szál cigire felírják a rettenetes információkat (Infostart)
"Méreg minden szippantásban", "A cigaretta impotenciát okoz". Az ország: Kanada.
aug. 3
0:21
7 jel, hogy pszichopata a főnököd (Glamour)
Hataloméhség, manipuláció, az empátia teljes hiánya - ha ezek a szavak nem ismeretlenek számodra, és a főnököd jut eszedbe róluk, akkor eljött az idő, hogy átértékeld, milyen hatással van a munkakörnyezeted a mentális egészségedre. Ez a 7 jel arra utal, hogy pszichopata a felettesed.
aug. 3
0:21
Skandináv lottó: seregnyi lottózó költötte már el fejben a súlyos milliókat – ezeket a nyerőszámokat kellett megálmodni hozzá (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 31. hét Skandináv lottó sorsolását, ahol a várható főnyeremény most 55 millió forint.
aug. 3
0:21
Még több 5 százalékos Széchenyi-hitelt igényelhetnek a cégek (Bank360 blog)
A duplájára, egymilliárd forintra emelték a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ beruházási hiteleinek felső határát, míg a lízingkontrukcióban igényelhető összeget 200-ról 400 millió forintra.
aug. 3
0:21
Megdöntötték a leghosszabb víz alatti vezetés világrekordját +VIDEÓ (Magyar Hírlap)
Fennállt a veszélye annak, hogy találkozhatnak egy kíváncsi cápával.
aug. 3
0:21
Kárpátaljáról posztolt közösségi oldalán Zelenszkij (Mandiner)
Az ukrán elnök fontos szerepet szán a régiónak.
aug. 3
0:21
Tiberius császár egykori luxusvillája (Helló Magyar)
A villát a késő köztársasági korszakban, Kr. e. 30-20 körül építették egy barlang közelében, amelyről a "Spelunca" (barlang) nevet kapta.
aug. 3
0:21
Hatalmas buli lesz pénteken: Piknikkel egybekötve adják át a felújított Lánchidat (Nyugati Fény)
Rengeteg programmal készülnek.
aug. 3
0:21
Megtorpant a hazai e-kereskedelem (Üzletem)
2023 első felében stagnált a magyarországi e-kereskedelem, az inflációs adatok fényében azonban a helyzet valójában a piac csökkenését tükrözi – mutat rá a Growww Digital e-kereskedelmi trendriportja.
aug. 3
0:21
Szexuális zaklatással vádolják a híres énekesnőt (AC News)
A világhírű popsztárt, Lizzót három volt táncosa perli többek között szexuális zaklatás és ellenséges munkahelyi környezet megteremtése miatt.
aug. 3
0:21
Harry herceg drasztikusan megváltozott az esküvője után – állítja egy szakértő (in.hu)
Harry herceg az esküvője utáni napokban teljesen máshogy viselkedett, mint korábban – állítja egy testbeszéd-szakértő. Harry herceget szabályosan kicserélték az esküvője után, legalábbis egy Judi James nevű testbeszéd-szakértő így látja a dolgokat.Harry herceg olyan finom jeleket mutatott, amelyek azt bizonyították, hogy hatalmas változás állt be a
aug. 3
0:25
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és felesége válnak (Infostart)
Tizennyolc évig voltak házasok. Most közös vakációra indulnak.
aug. 3
0:25
Undorító helyen akarta csinálni velem a pasim barátja, lehet csak ezért nem csaltam meg? (Promotions)
A dupla randis nyaralásból majdnem megcsalás lett, de lehet csak ezért azért fogtam vissza magam, mert nem szerettem volna azon a helyen csinálni.
aug. 3
0:25
Egyetemi Világjátékok: Folytatódott a magyar éremtermés (Magyar Hírlap)
A férfi kardozók között Horváth Gergő ezüst-, míg úszásban Szabó-Feltóthy Eszter bronzérmet nyert.
aug. 3
0:25
Egy őrült sofőr szinte a Kresz összes szabályát áthágta (Mandiner)
Az életveszélyes manővert rögzítették.
aug. 3
0:25
A legnagyobb amerikai UFO-kutató intézet cáfolta meg a kongresszus előtt valló informátort (Helló Magyar)
A múlt héten egy amerikai informátor a Kongresszus előtt azt vallotta, hogy a kormánynak vannak földönkívüliek tetemei. Egy valódi UFO-vadász szerint ezekkel az állításokkal azonban komoly gondok vannak.
aug. 3
0:25
Szakértők riasztanak: Ami Magyarországra vár, az még az eddig elképzeltnél is rosszabb (Nyugati Fény)
Félelmetes.
aug. 3
0:25
Benzinár péntektől: 627 forint, gázolajár: 628 forint (Üzletem)
Megállíthatatlanul nőnek az üzemanyagárak a magyar kutakon. Pénteken is folytatódik a drágulás.
aug. 3
0:25
Szenvedélyes csók okozott balesetet az Alagútban (AC News)
Először volt a csók, aztán a csattanás.
aug. 3
0:25
Így tisztítsd megfelelően a kutya játékait (in.hu)
A National Sanitation Foundation listája szerint az otthon található tárgyak közül az egyik legbacilusosabb a kutyánk játékai. Ennek apropóján most elmondjuk, hogyan kell megfelelően megtisztítani kedvenceink játékait, hogy otthonunk bacimentes lehessen. Milyen gyakran tisztítsuk a kutya játékait?A kutyajátékok elég gyorsan piszkosak lesznek, már a
aug. 3
0:27
Nyáron a te gyereked is digitális nomád – Így védheted meg a személyes adatait (Biztosító Magazin)
Ha digitális nomádokról van szó, a legtöbbeknek huszonéves programozók jelennek meg a lelki szemeik előtt, akik épp Baliról dolgoznak távmunkában egy startup cégnek. Pedig a nyári szünetben egy átlagos kamasz is hasonló életmódot folytat.
aug. 3
0:27
Hodász András szerint a meleg párkapcsolatát nem tudta elfogadni a Szemlélek keresztény magazin (Telex)
A lapigazgató szerint az egykori katolikus papnak és a Szemléleknek is jót tenne, ha Hodász András hátrébb lépne a nyilvánosságtól.
aug. 3
0:29
Salma Hayek bikinis testéből sosem elég, 40 képpel bizonyítjuk, hogy ő a világ legdögösebb színésznője (Promotions)
Salma Hayek szépségére nincsenek szavak, ezért beszéljenek inkább a fotók.
aug. 3
0:29
Fénysorompók rendszere védi a fehér kérészeket az Árpád hídon (Magyar Hírlap)
A világítótestek a hídhoz érkező rovarokat a víz felszíne közelében tartják.
aug. 3
0:29
Migránsok süllyesztették el a saját hajójukat a görög partoknál (Mandiner)
A parti őrséget meglátva egy vadonatúj módszerrel kísérleteztek.
aug. 3
0:29
Petra, a világ talán legszebb műemléke (Helló Magyar)
Petra a mai Jordániában található ősi város, amely a rózsavörös sziklákba vájt lélegzetelállító építészetéről és történelméről híres.
aug. 3
0:29
Megfújta a vészsípot a Nébih: Súlyos fertőzést okozhat a boltokban vásárolható népszerű zöldség (Nyugati Fény)
Azonnal forduljunk orvoshoz, ha ezeket a tüneteket észleljük.
aug. 3
0:29
Rekordot döntött az új felszámolási eljárások száma (Üzletem)
2023-ban még nem volt olyan hónap, amelyben a magyarországi cégszám nőtt volna.
aug. 3
0:29
Soha ne használd a szállodai piperecikkeket (AC News)
Miután ezt elolvastad, kétszer is meggondolod, hogy használni fogod-e a szállodai szobádban kitett sampont vagy tusfüdőt.
aug. 3
0:29
Zendaya megtörte a csendet: ezekkel a szavakkal búcsúzott Angus Cloudtól (in.hu)
Zendaya egy érzelmes posztban búcsúzott nemrég elhunyt egykori kollégájától, Angus Cloudtól. A tegnapi nap folyamán érkezett a hír, miszerint elhunyt az Eufória 25 éves sztárja, Angus Cloud, most pedig a sorozatéli kollégája, Zendaya is megszólalt a tragédiával kapcsolatban. A Pókember-filmek és a Dűne sztárja érzelmes búcsút vett Cloudtól, akit ho
aug. 3
0:30
Út a vadonba - filmválogatás az Uránia Nemzeti Filmszínházban! (Metropol)
A Jon Krakauer 1996-os, azonos című regénye alapján készült dráma Christopher McCandless kalandjait követi nyomon.
aug. 3
0:33
Halálbüntetést javasol az esküdtszék a pittsburghi zsinagógai lövöldözőre (Magyar Hírlap)
A tárgyalótermi beszámolók szerint a halálbüntetésre vonatkozó javaslatot Robert Bowers rezzenéstelen arccal hallgatta végig.
aug. 3
0:33
Minden harmadik amerikai szerint csapatokat kellene küldeniük Ukrajnába (Mandiner)
Az Egyesült Államok messze a legnagyobb támogatója Ukrajnának a katonai segélyek tekintetében.
aug. 3
0:33
Protestáns Sokadalom a Budai Várban: ingyenes koncertek, kézműves programok, tradicionális ételek (Helló Magyar)
Idén is ingyenes eseménnyel várja az érdeklődőket a Protestáns Sokadalom:
aug. 3
0:33
Hasznos tippek az elektromos autókkal közlekedőknek (Üzletem)
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.
aug. 3
0:33
Meztelenül állt kamerák elé Madonna lánya (AC News)
Madonna lánya, Lourdes Leon meztelenre vetkőzött egy fotózás kedvéért. Az elkészült képek viszont nem mindenkinek tetszettek.
aug. 3
0:33
Ez történne Kamillával Károly király halála esetén (in.hu)
Egyesek azt hiszik, hogy Károly halála esetén Kamilla lenne az uralkodó, ez azonban nem így van. De mégis mi lenne a királyné új titulusa? Az uralkodó halála esetén az elsőszülött fia, Vilmos walesi herceg lépne a trónra, az ő örököse pedig György herceg lesz. Ezáltal Kamilla biztosan nem lesz soha uralkodó.Az új címe özvegy királyné (vagy anyakirá
aug. 3
0:37
A japán kormány kibővítette az Oroszország elleni szankciókat (Magyar Hírlap)
A szállítási tilalom alá eső áruk listáján már 758 új tétel szerepel.
aug. 3
0:37
Két nagy barnamedve kóborol a Bükkben (Mandiner)
„A medve nem játék!” – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
aug. 3
0:37
Közművek átírása albérlet esetén: a legfontosabb tudnivalók (Üzletem)
Az albérletszezon indulásával a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat arról, mire érdemes odafigyelni a közművek átírásánál annak érdekében, hogy elkerüljük az esetleges vitás helyzeteket.
aug. 3
0:37
Tévedésből 34 millió forint munkabért utaltak egy kirúgott kaposvárinak (AC News)
Fizetése értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből – volt munkaadójától – egy kirugott dolgozó.
aug. 3
0:37
Mykonos nem csak a bulik miatt rabolja el szívünket (in.hu)
Ezen a nyáron a bőröndöm alighanem ombudsmanhoz vagy egyenesen Strasbourghoz fordul jogorvoslatért a súlyos kizsákmányoltság okán, mert már megint azon kapta magát, hogy túlterhelten húzom-vonom magam után arccal egy újabb bakancslistás lokáció felé fordulva. Mykonos már jó ideje csalogat sokat ígérően flörtölgetve velem. Most végre megejtettük a l
aug. 3
0:41
Egyre kegyetlenebb módszerekkel zajlik a kényszersorozás Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Újabb sokkoló felvételek láttak napvilágot.
aug. 3
0:41
Hihetetlen: a svéd bajnokot is kiejtette az FTC-t búcsúztató feröeri csapat (Mandiner)
Sporttörténeti siker a feröeri futball számára.

Keresés