Ázsia volt a világ gyára, de a fiatalok már nem vágynak a gyárakba - sok megoldás pedig korlátos vagy túl drága. Hogyan tovább? India? Banglades? Robotok?
Bár akadt néhány kérője ezen a nyáron is, Callum Styles egyelőre nem váltott klubot, maradt a Barnsley játékosa. A magyar válogatott középpályás múlt hétvégén végig a pályán volt az angol harmadosztály első fordulójában.
Számtalan előnye van a lerövidített munkahétnek: helyrebillen az alkalmazottak munka és magánélet közötti egyensúlya, ami hozzájárul kiegyensúlyozottságukhoz is. A négynapos hétre való átállás előnyei tartósak lehetnek, és idővel fokozódnak, nem pedig eltűnnek – állapítja meg egy friss tanulmány.
Megemeli éves profitvárakozását a Waberer’s International, miután az év első hat hónapjában a korábban tervezettnél is nagyobb ütemben tudta növelni hatékonyságát és nyereségét. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele az első félévben 6 százalékkal 353 millió euróra, míg Ebit eredménye közel a kétszeresére, 25,5 millió e
Az Rc44 osztály közelmúltbeli egyik szabálymódosítása azt a célt szolgálta, hogy fokozzák a női vitorlázók jelenlétét a csapatokban. Most kimaxolják a dolgot. A jövő heti 44Cup Cowes versenyen indul a „fekete hajó” is, amelyet arra tartanak fenn, hogy kölcsönadják olyanoknak, akik érdeklődnek az osztály iránt, vagy helyi csapatoknak, mint például a
A magyar csapat tagjai már a Nemzeti Atlétikai Központban készülhetnek a sikeresebb szereplés reményében, 12 nappal az atlétikai világbajnokság előtt pedig a média munkatársait is beengedték a kulisszák mögé, Halász Bence pedig elárulta, nagy előnyt jelent, hogy a stadionban edzhetnek és megszokhatják a dobókört.
Tóth Andi legfrissebb videójától azonnal karácsonyi lázba jöttünk! Az énekesnő már most izgatottan készül az ünnepekre, mi pedig meg tudjuk érteni, hiszen az év ezen időszaka valóban varázslatos.
A lengyelországi bejegyzésű nem kormányzati szervezetet Oroszországban korábban nemkívánatosnak nyilvánították, és tagjait terroristaként tartják számon.
Dzsingisz kánt 1206-ban a mongolok uralkodójává kiáltották ki. Rettenthetetlen lovas seregével véres hadjáratok sorozatát indította el Ázsiában, létrehozva a történelem legnagyobb összefüggő birodalmát.
A cég honlapja feketébe öltözött, gyászolják a pénzügyi igazgatót. Fotó: Daimler Truck Jochen Goetz 36 évig dolgozott a Daimlernél. Szombaton a Daimler Truck részlegének pénzügyi igazgatója "hirtelen és váratlanul" meghalt egy balesetben. Jochen Goetz mindössze 52 évet élt. Felesége és két gyermeke gyászolja.
Vlagyimir Putyin utasította az oroszokat, hogy cseréljék le a külföldi autókat, és válasszák a helyi Lada és Moszkvics márkát, hogy segítsenek beindítani a gazdaságot.
A Fekete-tengeren komoly erőfölényben van az orosz hadiflotta az ukránokkal szemben, azonban a hadihajóikat alapvetően más hadihajók elleni harcra tervezték, a saját fejlesztésű, gyors ukrán drónokkal nehezen tudnak mit kezdeni. Nem véletlen, hogy a gabonamegállapodás orosz felmondása után hajtották végre az akciókat az ukránok, akik egyre több ten
A világ egyik vezető kémiai szakfolyóirata, a Nature Chemistry közölte annak a kísérletnek az eredményeit, amelyben Szathmáry Eörs akadémikus és munkatársai megmutatták, hogy milyen mechanizmusok vezethettek a szaporodó sejtek kialakulásához az élet keletkezésének hajnalán.
Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre - hívja fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Itt akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát, ösztöndíjban is részesülhetnek a diákok, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak.
Mindössze egyetlen példány készült abból a Huracán Sterrato Opera Unica modellből, amelynek fényezése összesen 370 órán át tartott. Az autó Szardínia vakító kék tengerét és égboltját idézi és a gyártó 60. jubileumára készült.
A Garnier meghívására részt a GLAMOUR részt vett az idei PET-kupán, amelynek célja a Tisza és a folyó környékének megtisztítása volt. Figyelem, élménybeszámoló következik!