2023. augusztus 6. vasárnap

aug. 6
0:18
A DVTK nyerte az 50 percre félbeszakadt borsodi rangadót (Infostart)
A miskolciak idénybeli első pontjaikat szerezték a borsodi rangadón, míg a hazaiak továbbra is pont nélkül állnak.
aug. 6
0:18
12 év börtönbüntetéssel nézhet szembe a vadász, kinek fia lelőtte a svájcból érkező szürke farkast (Blikk)
A bíróság természetkárosítás, kiskorú veszélyeztetése, lőfegyverrel való visszaélés és rongálás vádjával indíthat vádat a két vadász ellen.
aug. 6
0:18
Százmillió forintos évadfejlesztő szoftverre ruház be az Ókovács Szilveszter vezette Operaház (Blikk)
Az Ókovács Szilveszter vezette Magyar Állami Operaház két évre vásárolna magának évadfejlesztő szoftvert. Az erre kiírt közbeszerzési pályázat alapján a szoftverhez 20 millió forintért még internet-hozzáférést is beszereznének.
aug. 6
0:18
Megdőlhet a magyar folyók áradási rekordja, a vízügyi szakemberek készenlétben állnak (hirado.hu)
Egyre jobban áradnak a hazai folyók.
aug. 6
0:18
Megkezdődtek a nemzetközi tárgyalások Szaúd-Arábiában az ukrajnai béke elősegítéséről (hirado.hu)
A találkozón nyugati nagyhatalmak és fejlődő országok tisztségviselői vesznek részt.
aug. 6
0:18
Gyűjtést indít a Magyar Vöröskereszt a viharkárosultaknak (hirado.hu)
Az Európa számos pontját hetek óta sújtó extrém időjárás pénteken Magyarországot is elérte.
aug. 6
0:18
Komoly büntetést kapott a zátonyra futott jacht – és ezzel még nincs vége a történetnek (AQUA)
A 29 méteres Nakoa (Sunseeker) 117 ezer dolláros büntetést kapott, miután március elején zátonyra futott Hawaii egyik öblében. Hawaii állam föld- és természeti erőforrásokkal foglalkozó tanácsa 117 ezer dolláros bírságot szabott ki arra a trösztre, amelyik érintett volt a Nakoa 2023. februári zátonyra futásában. A testület jelenleg arról is tárgyal
aug. 6
0:21
Schoberték ismét külföldre utaztak, ezúttal Lara nélkül (Blikk)
Alig ért vissza Korfuról a család, máris egy új, titokzatos helyszínt céloztak meg, ezúttal Lara nélkül.
aug. 6
0:21
Megérkezett az előrejelzés: ma délután és este itt várhatók durva viharok az országban – 90 km/h-s szél, jégeső és felhőszakadás (Blikk)
A zivatarok mellett felhőszakadás, szélvihar és jégeső is várható az ország egyes részein.
aug. 6
0:21
Rácz Géza rappernek állt: megérkezett az ország egykor legkövérebb tinédzserének első videóklipje (Blikk)
Schobert Norbi pártfogoltja 21 évesen elérkezettnek látja az időt, hogy betörjön a zenei piacra.
aug. 6
0:21
A magyarságáról beszélt a szlovák kormányfő, majd Orbán Viktort is elővette: szerinte a magyar miniszterelnök pozíciója nem túl kellemes (Blikk)
Ódor Lajos szlovák miniszterelnök egy szlovákiai fesztiválon Orbán Viktorról és a saját magyarságáról elmélkedett.
aug. 6
0:21
Légiriadó Ukrajnában, támadnak a Kinzsalok (Infostart)
Oroszország bosszúval fenyegetett a Fekete-tengeri támadások miatt.
aug. 6
0:21
Gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt a viharkárosultaknak (Infostart)
Nem csak itthon, Szlovéniában is.
aug. 6
0:21
Itt a pontos menete, mi fog történni III. Károly király halála után (Noizz)
Károly abban a pillanatban Anglia uralkodója lett, amikor édesanyja, II. Erzsébet királynő meghalt. Tekintve, Károly király 74 éves, szinte elkerülhetetlen, hogy lássuk fia, Vilmos herceg trónra lépését életünkben. Ahogyan Erzsébet, úgy Károly elhalálozására is részletes terv létezik, amely saját kódnevet kapott.
aug. 6
0:21
Dua Lipa miniruhában, Barbie sellőként ragyog a tengerparton (Glamour)
Dua Lipa egyértelműen nem unja még a Barbiecore-trendet – ahogy mi sem. A koszovói származású énekesnő lélegzetelállító partiruhája a kedvenc színünkben pompázik, ráadásul a Barbie-filmben alakított sellő szerepét is megidézi.
aug. 6
0:21
Ötöslottó: tetőfokon a lottómánia, súlyos milliók forogtak kockán - ezek a nyerőszámok repíthettek valakit a gazdagok sorába (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 31. hét ötöslottó számsorsolását.
aug. 6
0:21
Magyarok százezrei léptek már az infláció miatt, de sokan nem tudják, mit tehetnének (Bank360 blog)
Több százezer magyar már lépett, és megpróbálta megvédeni a megtakarítását az inflációtól, emiatt rekord mennyiségű értékpapírszámla nyílt. Sokan azonban hezitálnak, a pénzek egy része az információhiány miatt marad a cihában vagy hever a bankszámlákon kamat nélkül.
aug. 6
0:21
U17-es leány vízilabda Eb: Aranyérmes a magyar csapat (Magyar Hírlap)
Ez a magyar generáció halmozza a sikereket.
aug. 6
0:21
Lelőttek egy férfit az izraeli Tel-Avivban (Magyar Nemzet)
A lövöldözésre egy nappal azután került sor, hogy a ciszjordániai Rámalláh közelében egy 19 éves fiút agyonlőttek.
aug. 6
0:21
Az ügyészség megtiltaná Trumpnak, hogy a nyilvánosság előtt beszéljen büntetőügyéről (Mandiner)
Szerintük Trump bejegyzéseinek a közösségi médiában megfélemlítő ereje lehet.
aug. 6
0:21
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben júniusban (Agrotrend)
Havi és éves összevetésben is zsugorodott a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben júniusban - adta közre az MTI.
aug. 6
0:22
Ezért rongálta meg az egyik vonatot a rejtélyes férfi - A rendőrök nem hittek a fülüknek (Blikk)
Érdekes oka volt a rongálásra. A rendőrök nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek.
aug. 6
0:22
Bakondi György: Egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete (hirado.hu)
Bakondi György elmondta: a határ szerbiai oldalán napi rendszerességűek a fegyveres összetűzések.
aug. 6
0:22
Az ügyészek eltiltanák Donald Trumpot attól, hogy bűntetőügyének részleteiről a nyilvánosság előtt beszéljen (hirado.hu)
Donald Trump a bíróságon ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban.
aug. 6
0:25
Hiperszonikus rakétákkal indítottak átfogó támadást az oroszok – Egész Ukrajnában légiriadó van (Blikk)
Orosz rakéták csapódnak be Ukrajna egész területén, szerte az országban szólnak a légvédelmi szirénák.
aug. 6
0:25
Súlyos a helyzet: az ország több folyója mentén árvízvédelmi készültséget rendelhetnek el (Blikk)
A hidrológiai előrejelzés ugyan bizonytalan, de a legtöbb csapadék a következő 24 órában újra a Rába, a Mura és a Dráva vízgyűjtőjére várható.
aug. 6
0:25
Megszólalt egy utas, akit Zadar helyett Zágrábba vitt a Ryanair – Végül Siófokig taxizott (Blikk)
Előkerült egy utas, aki a Ryanair péntek esti, FR6521 számú járatával utazott volna Zadarba. Ahogy arról a Blikk is beszámolt a gép végül a vihar miatt kénytelen volt Zágrábban leszállni. Az utas szerint szörnyű turbulenciát kellett átvészelni a gépen.
aug. 6
0:25
Megkezdődtek az orosz–ukrán háború rendezésével kapcsolatos béketárgyalások Szaúd-Arábiában (Blikk)
Mintegy 40 ország, köztük az Egyesült Államok, Kína és India magas rangú tisztviselői szombaton Szaúd-Arábiában kezdtek tárgyalásokat, amelyekről Kijev és szövetségesei azt remélik, a végén megállapodásra jutnak az ukrajnai orosz háború békés befejezésének kulcsfontosságú elveiről. A tárgyalások az oroszok részvétele nélkül zajlanak.
aug. 6
0:25
Hallgatásra ítélné Donald Trumpot az ügyészség (Infostart)
Eltiltaná Donald Trumpot az ügyészség a nyilvános megszólalástól az ellene legutóbb megindított vádeljárás részleteivel kapcsolatban, a bíró szombaton két napot adott a válaszra a volt elnök számára.
aug. 6
0:25
„Jaj ne, a saját apámhoz mentem feleségül!” - Tényleg olyan párt választunk magunknak, mint az apánk? (Glamour)
Elég megnéznünk pár romantikus vígjátékot, hogy olyan szituációra bukkanjunk, melyben a hősnő megállapítja: jaj ne, a saját apámhoz mentem feleségül. Vajon tényleg igaz, hogy tudattalanul mintául választhatjuk ellenkező nemű szülőnket?
aug. 6
0:25
Óriási cirkusz várható a Sziget fesztiválon, senki sem számított arra ami történni fog (Promotions)
Az idei Sziget fesztivál merőben más lesz, mint az eddigiek.
aug. 6
0:25
Egyértelműen romlott a szerb–magyar határtérség biztonsági helyzete (Magyar Hírlap)
Magyarország elutasítja a migránsgettók létrehozását.
aug. 6
0:25
Na ez az, amit biztosan nem gondolt volna, hol van a legnagyobb nudistastrand (Magyar Nemzet)
A németektől tanulta el mindenki, népszerű lett hazánkban is.
aug. 6
0:25
Szaúd-Arábiában tárgyalnak a békéről a nagyhatalmak képviselői (Mandiner)
Ukrajna részt vesz a találkozón, Oroszország távolról figyeli az eseményeket.
aug. 6
0:26
Letarolta a középső országrészt az éjjeli vihar, több helyen is bokáig ért a víz az utcákon és fák dőltek ki tövestül (hirado.hu)
Özönvízszerű eső és orkánerejű szél pusztított több helyen is.
aug. 6
0:26
Barátjának mondta Treat Williamst az autós, aki a halálát okozta (hirado.hu)
Azt állítja, hogy minden érvényben lévő közlekedési szabályt betartott, az állami hatóságok által felhozott vádakat pedig megalapozatlannak nevezte.
aug. 6
0:27
Az Egri Termál- és Strandfürdőben is károkat okozott a vihar, lezárták az élménymedencét (Spabook)
A péntek éjjeli, szombat hajnali vihar országszerte jelentős károkat okozott, több helyen a fürdők sem úszták meg szárazon a felhőszakadást kíréső extrém széllökéseket. Határozatlan időre be kellett zárni a Csepeli…
aug. 6
0:29
Megtépázta a vihar Sasvári Sándor otthonát, óriási a kár: „Sosem éltem át még ehhez hasonlót sem” (Blikk)
Sasvári Sándor csömöri birtoka megsínylette a tegnap éjszakai vihart. A színész istállója nagy károkat szenvedett, szerencsére gyönyörű lovainak nem esett baja.
aug. 6
0:29
Már lakóházakat veszélyeztet az áradás a Rába mentén – Több családot kitelepítettek (Blikk)
A Vas vármegyében lévő csákánydoroszlói Dózsaligetben hat, árterületen épült lakóházat veszélyeztet az elmúlt napok intenzív esőzései miatt megáradt Rába folyó, a lakóknak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonaikat. Gasztonyban pedig a belvíz vett körbe öt ingatlant, amelyeket homokzsákokkal védenek – közölte honlapján a Vas Vármegyei Katasztrófav
aug. 6
0:29
Így tarthatja a választott étrendet: tanácsok, hogy ne bukjon el idő előtt (Blikk)
Az újév és a nyár előtti időszak a fogadalmak ideje, sokan tervezik, hogy diétáznak vagy életmódot váltanak, ám a felmérések szerint az emberek nagyjából két hét után feladják a választott fogyókúrás étrendet.
aug. 6
0:29
Románia besokallt: a sok késés miatt bepanaszolta a Wizz Airt (Blikk)
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségét értesítették a Wizz Air romániai járatainak problémájáról, miután a cég egy nap alatt 9 járatot törölt.
aug. 6
0:29
Az ukrajnai békéről tárgyalnak Szaúd-Arábiában (Infostart)
Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása - jelentette a szaúdi állami televízió.
aug. 6
0:29
A péniszt is eltörheti ez a szexpóz, ami hivatalosan is a legveszélyesebb (Glamour)
A szex életünk sava-borsa, és rengeteg árnyalata van: ki egyedül, ki mással vagy másokkal, ki pedig kevésbé, vagy éppen egyáltalán nem áldoz a szeretkezés oltárán. Viszont ha úgy döntesz, teljes elánnal beleveted magad a testi örömökbe, fontos, hogy elkerüld a baleseteket - ez a szexpóz például sokkal veszélyesebb, mint gondolnád…
aug. 6
0:29
Jázmin Viktória bugyi nélküli fotóval vadászik a pénzes pasikra, a Celebrandi anyagias szereplője finom pikantériával boldogítja a rajongóit (Promotions)
A pénzsóvár Jázmin Viktória bugyi nélküli képpel próbálja becserkészni a burzsuj férfiakat.
aug. 6
0:29
Halálos baleset történt Nagykátánál (Magyar Hírlap)
Az áldozat 23 éves volt.
aug. 6
0:29
Elhallgattatná az ügyészség Trumpot (Magyar Nemzet)
Az ügyészeknek nem tetszik, hogy a vádemelés részleteiről beszél nyilvánosan a volt amerikai elnök.
aug. 6
0:29
Bakondi György: Egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete az elmúlt hetekben (Mandiner)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint egyre több migráns próbál bejutni Magyarországra Szerbia és Románia felől.
aug. 6
0:30
Előzés közben ütközött a másik autóval, meghalt a sofőr (hirado.hu)
Vizsgálják a baleset okát és a körülményeket.
aug. 6
0:30
Cseh Tamás emlékest a Virág Benedek Házban (Metropol)
Beszélgetéssel és koncerttel emlékeznek Cseh Tamásra, a Kossuth-díjas énekes, előadóművészre, halálának 11. évfordulója alkalmából.
aug. 6
0:30
Zavargásra való felbujtással vádolták meg az amerikai nagyvárosban káoszt okozó közösségi médiasztárt (hirado.hu)
A hatóság 65 embert vett őrizetbe, akiknek mintegy fele 18 évnél fiatalabb.

Keresés