2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
0:18
Lázár a vasútfejlesztési programról és Márki-Zayról (Adózóna)
Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium – közölte Lázár János tárcavezető a Rádió7 Közös nevező című műsorában csütörtökön.
aug. 4
0:18
A jövő készségei - milyen kompetenciákra lesz szükség a helytálláshoz? (HR Portál)
„Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem ahová érkezik.” Wayne Gretzkynek, a világ egyik legsikeresebb jégkorongozójának állítása szerint ez az atyai tanács segített a karrierjében a legtöbbet. Tapasztalhatjuk, hogy az a gyorsan változó és így bizonytalan környezet, amiben ma élünk, egészen új készségek elsajátítását és fejlesztését igényli. D
aug. 4
0:18
600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu programban (ProfitLine)
Eddig 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu program forrásaiból - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön Seregélyesen.
aug. 4
0:18
Továbbra is lejtmenetben a forint: ezek az okok vezettek a gyengüléshez (Pénzcentrum)
Ma sem állt meg a forint lejtmenete, a magyar fizetőeszköz továbbra is 393 körül alakul, a csökkenő esti forgalom mellett pedig kérdéses, hogy ma képes lesz javítani.
aug. 4
0:18
Rejtélyes szemétgödör bűzölög a Balatonnál (444.hu)
A tűzoltókat többször is riasztani kellett az égő területhez, de nem tudni ki és mit szállított oda.
aug. 4
0:18
Putyin: Minden tisztségviselőnek orosz autót kell használnia (444.hu)
Szerinte nincsen semmi baj azzal, ha szerényebbre fogják az igényeket.
aug. 4
0:18
130 ezres visszaesést hozott az első félév a Balatonnál (444.hu)
A belföldi vendégéjszakák száma 10 százalékkal, csaknem kétszázezerrel csökkent hat hónap alatt a tónál. Országosan 700 ezres a belföldi turizmus visszaesése.
aug. 4
0:21
"Anya a legfényesebb csillag az égen" - 4 testvért hagyott árván a szülés utáni trombózisban elhunyt édesanya (Blikk)
Szavakkal nem lehet leírni ezt a fájdalmat.
aug. 4
0:21
Irodalom a kertben, koncertek a dombon - egy hét múlva Margófeszt (Glamour)
Augusztus tizedike és tizenkettedike között harmadik alkalommal várja a látogatókat a Margófeszt. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program legnyugatibb csatlakozott településén, Szentgyörgyváron, a Balatontól negyedórára változatos kulturális programokkal várják a látogatókat. Lesznek koncertek, irodalmi programok, slam poetry, ki
aug. 4
0:21
Úgy használták a szájukat ezek a lányok ahogy senki más, az illuminált állapotú hölgyek kicsacsogták intim titkaikat (Promotions)
A részeg lányok ezt lehet nem gondolták át eléggé, ciki lehetett másnap visszanézni a felvételt.
aug. 4
0:21
Hosszabbítás után a Kecskemétnek sem sikerült a továbbjutás (Magyar Hírlap)
Hamar vezetést szerzett a KTE, aztán a ráadás perceiben hosszabbításra mentette a meccset a lett csapat, majd a kegyelemdöfést is bevitte.
aug. 4
0:21
Ukrán áttörés: transznemű amerikai lett a védelmi erők szóvivője (Mandiner)
Sarah Ashton-Cirillo az ukrán propaganda egyik legjelentősebb hangja.
aug. 4
0:21
Kipattant a balhé: Elszabadultak az indulatok Pintérék újabb dermesztő húzása miatt (Nyugati Fény)
Elképesztő.
aug. 4
0:21
600 millió éves tengervizet találtak a Himaláján, választ adhat az élet kialakulására (Helló Magyar)
Arra is választ adhat, hogy miként kerülhetett annyi oxigén a levegőbe 600 millió éve, hogy abból kifejlődött a ma ismert élet bolygónkon
aug. 4
0:21
Borzasztó baleset: kotrógép zúzott halálra egy 3 éves kislányt (AC News)
A munkagép éppen a telephelyére tartott, amikor elévágott egy biciklis kisgyerek.
aug. 4
0:21
Nem messze a Balatontól ismét füstöl egy büdös gödör (Telex)
A tűzoltókat már vasárnap is a területre riasztották.
aug. 4
0:21
Ez nem Amerika: alapból nem szoríthatnak le a rendőrök úgy egy autót, mint az M2-es ámokfutóját (Telex)
A rendőrség méltatta az elfogásban részt vevőket, de a követésre és megállításra vonatkozó módszertani útmutató szerint nincs olyan közlekedési helyzet, amikor megengedett a videón is megörökített akciójelenet, aminél a betonelemre vezették a menekülő férfit. A nem mindennapi eset kivizsgálása még csak most kezdődött, de hatalmas vitákat válthat ma
aug. 4
0:21
Az Iszlám Állam elismerte, hogy megölték a vezetőjüket (Telex)
A török elnök hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy végeztek Abu Husszein al-Kurajszival.
aug. 4
0:21
Krumpliszsákokkal edzve nyert négy olimpiai aranyat, aztán a szovjeteknek is bemutatott (Telex)
A hétszeres olimpiai bajnok csehszlovák tornász, Věra Čáslavská ünnepelt sztárból évtizedekre feketelistás lett a politikai szerepvállalása miatt. Van olyan szám, amiben máig ő az egyetlen, aki meg tudta védeni az olimpiai bajnoki címét.
aug. 4
0:21
Így kelt fel a Hold a Citadella felett (Telex)
Sok autós traffipaxnak hitte az óriási objektívvel dolgozó fotóst.
aug. 4
0:21
Éttermet nyitni pokoli stresszes, de a traumáinkkal szembenézni még nehezebb (Telex)
A kegyetlen éttermi világot bemutató A mackó (The Bear) második évadában a konyha harcosai próbálnak fejlődni, továbblépni és megtanulni együtt élni a lelki sérüléseikkel, miközben szendvicsezőből Michelin-csillagra hajtó, menő éttermet építenek.
aug. 4
0:21
Konferencia-liga: tizenegyesekkel jutott tovább a Debrecen, a Fradi simán nyert (Telex)
A Zalaegerszegnek esélye sem volt az NK Osijek ellen. A Kecskemét a 122. percben kapott góllal esett ki Rigában.
aug. 4
0:22
Kicsit javult a lakossági fizetőképesség (Adózóna)
Év eleje óta minimálisan javult a magyar háztartások fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. A pénzügyi nehézségek, különösen az infláció miatt jelentősen visszaesett a hitelfelvétel, áprilisban például 73 százalékkal kevesebb lakáshitelt tudtak felvenni a magyarok, mint egy évvel korábban, és a helyzetet még tovább nehezíti a CSOK átala
aug. 4
0:22
Letartóztattak egy ukrán katonai vezetőt, aki pénzért segített elkerülni a sorozást (444.hu)
3,6 millió forint ellenében hamisított igazolásokat az alkalmatlanságról.
aug. 4
0:25
„Én is élek, ő is, és nem is akárhogyan!" - Nők meséltek, milyen kerekesszékesként anyának lenni (Glamour)
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
aug. 4
0:25
A dögös olasz modell még a kutyáját is bikiniben sétáltatja, fantasztikusan néz ki (Promotions)
Nem véletlenül Ines Trocchia az olaszok egyik legnépszerűbb modellje.
aug. 4
0:25
Letartóztattak két ukrán férfit, akik kiraboltak egy alvó embert Veszprém belvárosában (Magyar Hírlap)
A munkavállalási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező ukrán férfiak még júliusban raboltak ki egy közterületi padon alvó férfit.
aug. 4
0:25
Az ukránok beismerték: jelentős részük poszttraumás stressz szindrómában szenved (Mandiner)
Az ukrán belügyminisztériumi tanácsadó szerint többek között „ezért tűnhetünk vagy viselkedhetünk agresszív módon”.
aug. 4
0:25
Fejen marta egy kígyó ezt a fickót, ám a java csak ezután jött (Helló Magyar)
Bőven több mint 35 millióan láttak egy meghökkentő videót, melyen egy kígyó lecsap az italozásból hazatartó családapára
aug. 4
0:25
Szakítás: Radics Gigi albérletbe költözött a kislányával (AC News)
Az énekesnő szakított a párjával, akivel közös gyermeke van. A saját szavaival mondta el, hogy mi történt.
aug. 4
0:25
Ellenőrzést rendelt el a kormány az önkormányzatoknál, a szabadságoknak is utánanéznek (Telex)
A feladat koordinálásával Gulyás Gergelyt bízták meg.
aug. 4
0:25
Trump ellen harmadszorra is vádat emeltek, ártatlannak vallotta magát (Telex)
A 2020-as elnökválasztásba való beavatkozással vádolják a volt amerikai elnököt, aki a tárgyalás után politikai meghurcoltatásról beszélt, és elszomorította a washingtoni mocsok és romlás.
aug. 4
0:26
Elon Musk cége nem hajlandó fizetni, ezért a hírügynökség beperelte (Adózóna)
Beperelte az Elon Musk tulajdonában álló, korábban Twitterként ismert X-et az AFP francia hírügynökség az egyik párizsi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a közösségi platform nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni arról, hogy mennyit fizessen a hírek felhasználásáért.
aug. 4
0:26
Felmásztak Rishi Sunak házának tetejére a Greenpeace aktivistái, hogy olajfekete drapériával takarhassák le (444.hu)
Öt aktivistát le is tartóztattak a rendőrök.
aug. 4
0:29
7 érzés, amit könnyen összetéveszthetünk a szerelemmel (Glamour)
Gondolj bele: te képes lennél pontosan meghatározni a szerelmet? Hiszen annyira komplex egy érzés, hogy olyan, mintha valakinek egy színt próbálnánk szavakkal lefesteni. A szerelem megfoghatatlan. A szerelem mindenkinél máshogy néz ki. És a szerelem az egyik legnagyobb rejtély, amit emberként megtapasztalhatunk - úgyhogy segítünk megfejteni!
aug. 4
0:29
Nemkívánatosnak nyilvánították a Wilfried Martens Központ tevékenységét Oroszországban (Magyar Hírlap)
Emellett a főügyészség közigazgatási bírságot szabott ki az Apple-re is tiltott tartalmak eltávolításának elmulasztása miatt.
aug. 4
0:29
Vád alá helyezték Donald Trumpot (Mandiner)
Az első meghallatáson döntenek arról is, hogy milyen óvadék-feltételekkel védekezhet szabadlábon a volt elnök.
aug. 4
0:29
Kiszabadulhat a ’Sátán lánya’, akit csak a gyilkosság tud felizgatni (AC News)
12 évesen késelt halálra egy lányt Nagy-Britannia legfiatalabb női gyilkosa, a "Sátán lánya" néven ismert Sharon Carr.
aug. 4
0:30
Oroszország felvette Norvégiát a barátságtalan országok listájára (444.hu)
Norvégia kitiltott 15 orosz diplomatát kémkedés miatt.
aug. 4
0:33
Asztalitenisz: negyeddöntős az Ecseki, Madarász páros Limában (Magyar Hírlap)
Az olimpiai kvótára hajtó magyar kettős a főtábla csütörtöki első fordulójában a dél-koreai Dzsang Vu Dzsin, Dzseon Dzsi Hi párossal csapott össze, és óriási csatában 3–2-re nyert.
aug. 4
0:33
Hadgyakorlatba kezd a német hadsereg: tíz éve nem volt erre példa (Mandiner)
„Ha szükség van a Luftwaffe erőire, néhány napon belül ott tudunk lenni” – mondta Marco Brunhofer alezredes.
aug. 4
0:33
Két és fél millió pluszt kapnak a vidékre költöző tanárok (AC News)
Az iskolákban jelenleg hatalmas a tanárhiány. A pedagógusok ezért jelentős prémiumot kapnak, ha áthelyezik a munkahelyüket.
aug. 4
0:34
Elismerte az Iszlám Állam, hogy a törökök megölték a vezetőjüket (444.hu)
Erdogan április végén jelentette be, hogy „semlegesítette" a terrorszervezet feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során.
aug. 4
0:37
Lengyelország mindenképp lezárja a határt az ukrán agrártermékek előtt (Magyar Hírlap)
Lengyelország az év végéig be akarja tiltani az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek importját az EU-ba.
aug. 4
0:37
Zuhanás: ez a nyár már nem a belföldi turizmusé (AC News)
A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma a szálláshelyeken 10%-ot zuhant, a külföldivendég-éjszakáké 14%-kal emelkedett.
aug. 4
0:38
Ősi flamingótojást találtak egy mexikóvárosi repülőtér építésekor (444.hu)
A 8-12 ezer éves tojás hihetetlenül ritka.
aug. 4
0:41
Tömegbaleset a fővárosban (Magyar Hírlap)
Lezárták a budapesti Erzsébet királyné útját.
aug. 4
0:41
Erre nem számítottunk! Válik a miniszterelnök (AC News)
A hírt a kormányfő hivatala is megerősítette, a miniszterelnök pedig a közösségi oldalán jelentette be.
aug. 4
0:42
Lizzo tagadta a vádat, miszerint zaklatta és megszégyenítette a táncosait (444.hu)
Az énekesnő szerint semmit sem vesz komolyabban, mint a nők iránti tiszteletet.
aug. 4
0:45
Kettős győzelemmel ment tovább a Fradi (Magyar Hírlap)
A 4–0-s első mérkőzés után magabiztosan várhatta az ír Shamrock Rovers elleni Ekl-visszavágót a Ferencváros, ma este pedig még idegenben is kettőt lőttek a budapesti zöld-fehérek.

Keresés