2023. augusztus 22. kedd

aug. 22
0:12
Óvatlanok a lakástulajdonosok (MMonline)
Magyarországon a 90’-es években lezajlott betöréshullám világított rá leginkább arra, mennyire fontos a biztonságos bejárati ajtó nemcsak a családi házakban, de lakótelepi lakások esetében is. Évente 1000 db kínai lemez bejárati ajtót kell kicserélni amiatt, mert vagy feltörték vagy tönkrement, vagy pedig nem megfelelő a hő- és hangszigetelése. A b
aug. 22
0:18
Negyvenkét iskolabusszal bővíti hálózatát a Rákóczi Szövetség Erdélyben és a Felvidéken (Infostart)
Bővíti hálózatát a Rákóczi Szövetség 42 iskolabusszal, az 500 millió forint kormányzati támogatással beszerzett járművekkel a Felvidék mellett már Erdélyben is segítik az eljutást a magyar iskolákba - mondta a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán hétfő este.
aug. 22
0:18
A szabadonbocsájtott és kiutasított külföldi embercsempészek közül eddig hat került vissza magyar börtönbe (Infostart)
Augusztus elejéig 1385 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből. Közülük mostanáig hat embert fogtak el, mert megszegték a reintegrációs őrizetről szóló rendeletben foglalt szabályokat. Valakit ismét bűncselekményen kaptak, más nem hagyta el az ország területét a megadott 72 órán belül.
aug. 22
0:18
Halász Bence: olimpiai, világ- és Európa-bajnokként akarom befejezni (Infostart)
Az újabb vb-bronzérem után sem változtak Halász Bence céljai, a 26 éves kalapácsvető olimpiai, világ- és Európa-bajnokként akarja befejezni pályafutását.
aug. 22
0:18
Elképesztő bejelentést tett a Szerencsejáték Zrt.: Visszatér a legendás lakásnyeremény (Blikk)
Visszatért a legendás tárgynyeremény, ráadásul csak ennyit kell tenned, hogy nevezz rá.
aug. 22
0:18
Listát készít a kormány a nélkülözhetetlelen állami munkakörökről (HR Portál)
Felméri a kormány, hogy amennyiben különleges jogrendi működés állna fenn, kire volna mindenképpen szükség a jelenlegi munkahelyén az állami cégeknél és intézményeknél.
aug. 22
0:18
Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén (ProfitLine)
Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává. Az eddigi ügyvezetőt, Alberto di Leót váltó szakember Magyarország, valamint a három országot (Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina) felölelő Adria régió piacaiért felel.
aug. 22
0:18
Befektetési alapokba menti a pénzét a lakosság (Bank360 blog)
Egyetlen év alatt 4 ezer milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, a rövid kötvényalapokban már 2,5-szer annyi pénz van, mint tavaly nyáron. A lakosság felfedezte ezeket a befektetéseket a magas inflációs környezetben. A legkedveltebb alapok 10 százalék körül hoztak az év eleje óta.
aug. 22
0:18
Vörös riasztást adtak ki Franciaország déli részére a hőség miatt (Magyar Hírlap)
Az időjárás előrejelzés szerint a hőmérséklet várhatóan kedden délután 40 és 42 Celsius-fok között lesz.
aug. 22
0:18
Villámgyorsan reagáltak a váratlanul berobbant nyugdíjkorhatár-emelési hírekre Varga Mihályék (Nyugati Fény)
Erre nem kellett sokat várni.
aug. 22
0:18
Rod Dreher elgondolkodtató bejegyzést osztott meg közösségi oldalán, a főszerepben Magyarország és New York (Mandiner)
Két képet közölt, az egyiken a fővárosi Szent István Nap ünneplése látható, a másikon 1956 New York-ja szerepel, húsvétkor.
aug. 22
0:18
Leleplezte a kínai rover, hogy mi van a Hold sötét oldala alatt (Helló Magyar)
A Csang-O-4 leszállóegység által 2019 januárjában a Holdra szállított jármű minden más rovernél messzebbre jutott a Hold felszínén, és számos mérést végzett el.
aug. 22
0:18
Mikor lehet felszolgálási díjat felszámítani? (Üzletem)
Amikor egy vendéglátóhely felszolgálási díjat számít fel, felmerül a kérdés, hogy valóban jogosan terheli-e ezt a fogyasztóra. A jelenlegi jogszabályi környezet több kérdést is felvet és a közeljövőben valószínűleg változni fog – derül ki a K-X Consulting összefoglalójából.
aug. 22
0:18
Mindenki kiakadt az elnök undorító viselkedésén (AC News)
A Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökének viselkedése szexuális zaklatásnak minősül.
aug. 22
0:18
Onnan kapott óriási pofont Mészáros Lőrinc, ahonnan a legkevésbé várta (naphire.hu)
Gulyás Gergely elmondta a véleményét Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea luxusnyaralásáról.
aug. 22
0:21
Fizetőssé tették a nyugati kisváros közkedvelt parkolóját (Infostart)
Kéthetes próbaüzem után szeptemberben már fizetni kell a megállásért a Flesch-központ parkolójában Mosonmagyaróváron.
aug. 22
0:21
Veszélyesen meleg van a svájci hegyekben és ennek fele sem tréfa (Infostart)
A svájci meteorológiai szolgálat közlése szerint rekordmagasságban, majdnem 5300 méteren rögzítették az új nulla Celsius fokos határértéket, vagyis a legkisebb magasságot, amelynél a hőmérséklet eléri a fagypontot.
aug. 22
0:21
"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél" (Blikk)
Az ikonikus idézet George Orwell tollából származik, mégpedig az Állatfarm című művéből, amely 1945 augusztusában látott napvilágot, komoly hányattatások után.
aug. 22
0:21
A Z generációsok sokat fizetnek a telefonokért, hogy menőnek tűnjenek: na és a többiek? (Blikk)
Iskolakezdéskor mindig felpörög a digitális eszközök piaca, mert a diákoknak oktatási és kapcsolattartási célokból is szükségük van laptopra, tabletre és okostelefonra. A Rejoy az utóbbi kategória keresletét mérte fel a saját vásárlói körében.
aug. 22
0:21
Egy égből lepottyanó hal okozott hatalmas fennakadásokat (Blikk)
Egy héttel azután, hogy hosszantartó áramszünet volt New Jerseyben, a szerelők egy halat, – illetve annak tetemét – találtak egy transzformátoron: a helyzet az, hogy csak az égből kerülhetett oda, de hogyan?
aug. 22
0:21
A magyar–cseh kapcsolatokról tárgyalt Orbán Viktor a szomszédos ország volt vezetőjével (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a karmelita kolostorban Andrej Babiš korábbi cseh kormányfővel, a fő ellenzéki erő, az ANO párt elnökével folytatott kétoldalú megbeszélést – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
aug. 22
0:21
Margot Robbie olyat mondott a magyarokról, amit még szupersztártól sosem hallottunk (Promotions)
Margot Robbie manapság az egyik leghíresebb szupersztár, akinek bizony a magyarokról is van véleménye.
aug. 22
0:22
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka, ami nemcsak szép, de veszélyes is (Infostart)
Egyszerre jelent varázslatos élményt és komoly veszélyt azoknak a szarvasoknak a bőgése, amelyek az egyik legnagyobb létszámú csoportját alkotják a magyar nagyvadállománynak.
aug. 22
0:22
Szalai Attila: azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék (Infostart)
Szalai Attila, a Hoffenheim válogatott labdarúgója magas elvárásokat állít magával szemben és a csapat szakmai stábja is nagy reményeket fűz hozzá.
aug. 22
0:22
Szereplőket keres a Tv2! - Hazánkba is megérkezett a világhírű valóságshow (Blikk)
Egyenes út lehet a tökéletes modell karrierhez.
aug. 22
0:22
Egyéni vállalkozás, bt, kft - Milyen vállalkozási formát válasszunk? (HR Portál)
Ha úgy döntünk, hogy vállalkozásba fogunk, akkor az első lépés, hogy elhatározzuk, annak melyik formáját válasszuk. Áttekintjük a szempontokat, előnyöket, hátrányokat.
aug. 22
0:22
Mire jó külföldön egy prémium bankkártya? (Bank360 blog)
Ha sokat utazunk külföldre, érdemes olyan bankkártyát választani, amit biztosan elfogadnak mindenhol és akkor sem kell aggódnunk, ha esetleg elveszítenénk. Ráadásként számos kedvezményt is kihasználhatunk, ha a prémium bankkártyák közül választunk.
aug. 22
0:22
Nógrádi György: Ilyen a háború másfélévében nem volt, puccsot kíséreltek meg Zelenszkij elken (Magyar Hírlap)
Nyugati segítség nélkül Ukrajna órákig tud fennmaradni.
aug. 22
0:22
Botrány: Rendőrségre idézték a Karmelitánál tüntető diákokat (Nyugati Fény)
Zavarja a kormányt az ellenvélemény.
aug. 22
0:22
Laposa Bence: Hecckampány áldozata a Balaton! (Mandiner)
"Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, ez egész egyszerűen nem igaz."
aug. 22
0:22
Elindult a 35 milliárdos innovációs pályázat társadalmi egyeztetése (Üzletem)
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című (2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ) pályázati felhívás várhatóan 2023. szeptemberében hirdetik meg 35 milliárd forint keretösszeggel.
aug. 22
0:22
Riasztás – Pokoli a forróság az egész országban (AC News)
A figyelmeztetés csütörtök éjfélig van érvényben.
aug. 22
0:24
Néhány nap alatt egyévnyi eső zúdulhat le a Halál-völgyben (Telex)
84 éve először ért partot trópusi vihar Kaliforniában, Hilary az amerikai államban és Mexikóban is pusztított, súlyos áradásokat okozott. Tenerifén valaki direkt gyújtott tüzet, amit egy hete próbálnak eloltani, míg Kanadában több mint ezer tűzzel küzdenek a tűzoltók. Összeszedtük a hőhullámokat, erdőtüzeket, trópusi viharokat.
aug. 22
0:25
Egy este az emlékeknek: különleges koncertre készül az Omega dobosa (Blikk)
Szeptember 1-je igazán különleges nap lesz idén: egy nap, ami megtelik nosztalgiával, hiszen ezen az estén Gödöllőn, a királyi kastély varázslatos díszudvarán új életre kelnek Kóbor János és csapatának egykori álmai, vagyis azok a legendás szerzemények, amiket mindannyian ismerünk és szeretünk, így például a Gyöngyhajú lány, az Ezüst eső vagy a Haj
aug. 22
0:25
Végleg bezár az Átrium (Blikk)
Hiába álltak ki sokan tavaly az Átrium mellett, a színház bezárja kapuit.
aug. 22
0:25
Őrület: mezei trükkel lopták el a Mona Lisa festményt, ráadásul nem profi tolvajról van szó (Promotions)
A Mona Lisa Leonardo da Vinci leghíresebb festménye, aminek egyszerűen lába kelt anno.
aug. 22
0:26
Labdarúgó NB I - Ismét győzött, ezzel élre állt a Debrecen (Infostart)
A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel az élre ugrott a tabellán.
aug. 22
0:26
Mi a legideálisabb időpont egy céges email elküldésére? (HR Portál)
Minél kevesebb email verseng egy adott időpontban a címzett figyelméért, annál nagyobb az esély a megtekintésre.
aug. 22
0:26
Afganisztán járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampányt indított (Magyar Hírlap)
A kampány az ország összes tartományára kiterjed, és négy napig tart majd.
aug. 22
0:26
Kiakadt Tornóczky Anita az ünnepi tűzijáték után miatt: Őrjöngve támadó kutyát próbált nyugtatni (Nyugati Fény)
Sok állat látja kárát a durrogtatások.
aug. 22
0:26
Orbán vendége vezeti a népszerűségi listákat (Mandiner)
Janez Jansa pártja átvette a vezetést Szlovéniában.
aug. 22
0:26
Nem kell soron kívül bevallást beadnia a szünetelő egyéni vállalkozónak (Üzletem)
2023. július 15. óta a tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozónak, ügyvédnek, szabadalmi ügyvivőnek, valamint közjegyzőnek nem kell soron kívül, hanem elegendő a teljes bevallási időszak végén benyújtania bevallását a NAV-hoz.
aug. 22
0:26
Retteg a királyi ház – Ez derült ki a botrányos brit hercegről (AC News)
Folyamatosan ketyegő bomba a néhai II. Erzsébet királynő középső fia.
aug. 22
0:29
Sejtelmes üzenetet fogalmazott meg Tóth Gabi: a válásról lehet szó (Blikk)
Tóth Gabi körül nem csitulnak a kedélyek: válásának híre után hamar kiderült, hogy egy harmadik fél miatt ért véget a kapcsolata Krausz Gáborral. Legújabb bejegyzésében egy ismert magyar dal szövegével üzent.
aug. 22
0:29
Letöltendő börtönbüntetést kérnek Bige László műtrágyakirályra (Blikk)
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – értesült a Magyar Nemzet.
aug. 22
0:29
Gabriel Spanic kilógó hófehér bugyija megbabonázza a férfilelkeket (Promotions)
A szappanoperasztár, Gabriela Spanic zseniális fotóval babonázza meg rajongóit.
aug. 22
0:30
Budapesten a surranópályán, vb-csúccsal nyerte a női 100-at a győztes (Infostart)
A jamaicai sztárokat legyőzve az amerikai Sha'Carri Richardson 10.65 másodperces világbajnoki csúccsal megnyerte a női 100 méteres síkfutást a budapesti atlétikai vb hétfői versenynapján.
aug. 22
0:30
Rendszerátalakítás az egészségügyben: Hétszázból hét védőnő elégedett (HR Portál)
A helyettesítésért járó pótlékot az önkormányzatok havonta fizették, a kórházak viszont csak több havi csúszással fizetnek és közben szabadon gazdálkodnak a védőnők pénzével. Sok szakembernek saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket – elemet, írószert, borítékot, vizelet-, cukorvizsgálathoz szükséges anyagokat, stb. – vásároln
aug. 22
0:30
Bécs: lehetetlen az új európai biztonsági architektúra Oroszország nélkül (Magyar Hírlap)
"Nem állíthatjuk le a párbeszédet Oroszországgal".
aug. 22
0:30
Nem várt helyről kapott méretes gyomrost Mészáros: Gulyás Gergely ízekre szedte a luxusjachtos túrája miatt (Nyugati Fény)
Hoppá!

Keresés