Bár akadt néhány kérője ezen a nyáron is, Callum Styles egyelőre nem váltott klubot, maradt a Barnsley játékosa. A magyar válogatott középpályás múlt hétvégén végig a pályán volt az angol harmadosztály első fordulójában.
Az utóbbi hónapok során Carlos Sainz-t számtalan alkalomszor hozták hírbe az Audival. Ugyan vannak olyan pletykák, hogy a spanyol pilóta már előszerződést is között a németekkel, de a Ferrarinál tagadják ezt, és Sainz is elismerte, hogy még sokáig szeretne maradni a Ferrarinál. Sainz jövője kapcsán már csak azért is olvashatunk sok pletykát manapsá
Az első szezonban a stabil NB I/B-s tagság a cél, a következőben pedig a feljutás – mondta az InfoRádió Hetes című magazinműsorában az Esztergom női kézilabdacsapatának júniusban kinevezett új szakmai igazgatója. Elek Gábor a Ferencvárosnál eltöltött 15 évéről úgy fogalmazott, hogy egy nagyon sikeres, de hosszú, stresszes időszaka volt az életének.
Sebastien Ogier közösségi oldalán jelentette be, hogy szeptember elején az Acropolis Rallyn ül újra versenyautóba. A 2023-as szezonban Ogier eddig a kilenc versenyből öt alkalomml állt rajthoz, és ebből három futamot meg is nyert, köztük a legutóbbi, júniusi Safari Rallyt. A nyolcszoros világbajnok a harmadik, mexikói forduló utánig vezette az idei
A világbajnok kardvívó évek óta bajlódik térdsérülésével, 2021 szeptemberének végén műtéten is átesett. A milánói világbajnokságon már anyaként, egy speciális térdrögzítővel állt pástra, és hihetetlen bravúros vívással segítette a győzelemhez a női kard csapatot.
Sergio Pérez azzal a céllal vágott neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak, hogy világbajnoki címet szerezzen. A mexikói pilóta egy ideig nem is állt rosszul, azonban egy rosszabb periódusa miatt már most 125 pont a hátránya Max Verstappennel szemben. A vb-cím így aligha lesz, egy statisztikai adatban azonban Pérez sokkal jobb csapattársánál. Ez az ada
Természetesen a Paris Saint-Germain a legnagyobb esélyese a hétvégén rajtoló Ligue 1-nek, a francia labdarúgó-bajnokság első osztályának, de nem lesz könnyű a címvédő dolga. Új edzővel és új csatársorral kell csatába menni.
Apróságokon, köztük egy fejlesztés nem várt mellékhatásán múlik csupán, hogy az Aston Martin a dobogós helyekről a mezőny ötödik erejévé vált a szezon féltávjára, vélekedik a csapatvezető, Mike Krack.
Nemcsak a világbajnoki címért küzdő versenyzők hiánya, hanem a politikai üzenetek is tehetnek arról, hogy a Forma-1 számára nemrég még az egyik legfontosabb piacnak számító német közönség mára látványosan elfordult a sporttól.
Budapest egyik legszebb szimbóluma, a Gellért-hegyen álló Szabadságszobor díszíti az augusztusi atlétikai világbajnokság érmeit, amelyet a sportág történetében először, mindhárom dobogós edzője is megkap.
A Red Bull fölénye a riválisokkal szemben a 2023-as F1-es szezonban akkorának tűnik, hogy könnyű azt gondolni, a mezőny bármely tagja képes lenne azt a csúcsra juttatni. Juan Pablo Montoya szerint azonban csak 7-8 versenyző kezei alatt lenne bajnok az RB19-es.
A Ferrari idei szezonban elért eddigi eredményei kifejezetten említésre sem érdemesek. Ugyan a Ferrari még futamokat tudott nyerni a tavalyi évben, az idei autójuk nagyon nem sikerült, és Charles Leclerc már nagyon korán megérezte a bajt. A monacói pilóta a 12 futam alatt csak 3 dobogós helyezést tudott elérni, a legjobb eredménye pedig egy Ausztri