Fernando Alonso csak a 10. helyre kvalifikálta Aston Martinját Monzában, a Ferrari erős szombatja pedig kilátásba helyezte, hogy helycsere is történhet a tabellán a két csapat között vasárnap. A spanyol viszont emlékeztet, a Ferrari ritkán tud élni a pole előnyeivel.
Az Alpine egy felejthető időmérőt zárt Monzában. Pierre Gasly szerint a csapatát egyáltalán nem lepte meg, hogy már a Q1-ből sem jutottak tovább. Mindössze egy héttel a zandvoorti dobogóját követően Gasly mindössze a 17. helyet szerezte meg az Olasz Nagydíj kvalifikációján, és a csapattársa, Esteban Ocon sem brillírozott. A francia csak a 18. lett,
Cristiano Ronaldo megszerezte karrierje 850. gólját: a portugál sztárfutballista csapata, az al-Nasszr szombati, 5-1-es idegenbeli győzelméből vette ki a részét egy találattal a szaúdi bajnokságban.
Lewis Hamilton időmérő edzése közel nem úgy alakult Monzában, mint ahogyan azt eltervezte. A brit klasszis ismét alulteljesített a csapattársához képes, és ez szerinte azért történhetett meg, mert a W14 továbbra is nagyon nehezen optimalizálható. Hamilton mindössze a 8. helyet szerezte meg a vasárnapi Olasz Nagydíjra. Ezzel szemben George Russell a
A nyolcszoros világbajnok Julien Ingrassia újra versenyautóba ült, ám ezúttal ezt pilótaként tette. Sébastien Ogier korábbi navigátora egy francia versenyen Rally5-ös Clióval állt rajthoz.
A tervekkel ellentétben mégsem indulhatnak a kínai Hangcsouban szeptember 23-tól október 8-ig sorra kerülő Ázsia Játékokon az orosz és fehérorosz sportolók.
Melyik a világ legnépszerűbb labdarúgócsapata? Ma már az ifjabbak inkább klubokért vagy játékosokért, szupersztárokért rajonganak? Melyek lehetnek ezzel kapcsolatban a legfontosabb mérőszámok, mutatók? Barangolás a futballélet különleges számai között.
A hétszeres világbajnok előre felvett online kurzusain többek között segít abban, hogy miként birkózzunk meg a kudarccal, vagy hogyan gyakoroljunk önfegyelmet.
Izgalmas utolsóelőtti hétvégén van túl a Formula 2 mezőnye. Fordulatokban ezúttal sem volt hiány: rengeteg baleset történt a mezőnyben és egy szerencsétlen eseménynek köszönhetően Frederik Vesti bajnoki álmai szinte teljes mértékben elhalványultak. A Prema dán pilótája – aki a Mercedes pilótaakadémiájába tartozik – számára már a rajt után véget ért
A tegnapi időmérő eseményei alapján egy nagyon izgalmas Olasz Nagydíj elé nézhetünk. Mindkét Ferrari a top3-ban végzett, Carlos Sainz pedig még Max Verstappent is le tudta győzni, ami miatt mindkét csapat jó eséllyel pályázhat a győzelemre. A Mercedesről ez nem mondható el, ugyanis a tegnapi időmérőn kirajzolódott a W14 egyik legnagyobb gyengesége.
A Premier League negyedik fordulójában Szoboszlai Dominik belőtte első gólját az angol élvonalban. Már a harmadik percben bevette az Aston Villa kapuját. Végül 3-0-ra győzött a Liverpool.
A tervekkel ellentétben mégsem indulhatnak a kínai Hangcsouban szeptember 23-tól október 8-ig sorra kerülő Ázsia Játékokon az orosz és fehérorosz sportolók.
Óriási csatákat hozott az Olasz Nagydíj, de a győzelem sorsa már a 15. kör elején eldőlt, eddig tudta tartani ugyanis Carlos Sainz Verstappen Red Bullját.
Max Verstappen történelmet írt azzal, hogy zsinórban 10. F1-es futamgyőzelmét is behúzta Monzában, de a nap hőse Carlos Sainz volt, aki mindkét Red Bull támadásainak sokáig ellenállt, ráadásul a hajrában csapattársával is lezavart egy hajmeresztő csatát.