A Ferencváros 3-1-es győzelemmel rajtolt a Konferencia-ligában a szerb Csukaricski ellen. Ugyancsak 3-1-re nyert Szoboszlai Dominik együttese a Liverpool, az Európa-ligában, a LASK ellen. Dejan Stankovic leginkább csapata hozzáállásával volt elégedett.
Több alapembert is pihentetett Klopp. Szoboszlai a 61. percben lépett pályára, két perccel később vette át a vezetést a Liverpool a Linz ellen az El-ben.
Fantasztikus élménynek tartja Garát Zsombor, hogy meghívást kapott az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Islanders csütörtökön kezdődött edzőtáborába.
Továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza sérüléséből Daniel Ricciardo. A Red Bull egy szimulátoros felmérő tesztre készül, de az ausztrálé a végső szó.
A Toyota Gazoo Racing bővíti finn központját, az új projektnek köszönhetően új állások lesznek elérhetőek, ráadásul nemcsak a japán gyártó WRC csapata profitálhat belőle.
Pénteken a Kecskemét a Mezőkövesdet fogadja az NB I 7. fordulójában. Nemzeti futball-bajnokikat, gyorsasági motoros futamokat, kézilabdát, dartsot, teniszt is adnak élőben a sportcsatornák.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, a közelmúltban is megoldották, így most is képesek lesznek pótolni a védelemben Willi Orbánt, és a két októberi mérkőzésen legalább négy pontot kellene szerezni ahhoz, hogy szinte biztos Eb-kijutásról lehessen beszélni – most még túl korai, véli.
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. A mezőny nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a Pirelli tesztgumijaival kezdje a gyakorlást. Elsőként Max Verstappen váltott a már jól megszokott komponensekre, és a piros oldalfal
Ha valaki Szingapúr után elkezdett volna reménykedni, annak Max Verstappen hamar letörte a lelkesedését. A Red Bull címvédője "hangulatba jött" az idei első vereségük után, és domináns formában nyitott Szuzukában.
Jonathan Eddolls, az AlphaTauri vezető pályamérnöke Japánban elmondta, Daniel Ricciardóra bízzák, mikor tér vissza. Az ausztrál versenyző a Magyar Nagydíjon ült idén először autóba, hogy átvegye Nyck de Vries korábbi helyét. Ám a visszatérés nem lett túl hosszú, ugyanis a nyári szünet utáni Holland Nagydíjon kézközépcsonttörést szenvedett a 34 éves
Alekszandar Pesics, a Ferencváros támadója örömmel vette tudomásul, hogy gólt szerzett a Csukaricski elleni Kl-csoportmérkőzésen, ezzel elmondhatja magáról, hogy már a Groupama Arénában is eredményes tudott lenni.
Nem is érti Lando Norris, hogyan merte favoritnak titulálni George Russell a McLarent. Az autójukkal gondjuk van, de így is gyorsak. Mire lehet elég mindez szombaton?
Lando Norris nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull ismét feléledt Japánban. Max Verstappen mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így visszaállította a 2023-as szezon "rendjét". A McLaren is bizakodóan várhatja a folytatást, mivel a brit versenyző a harmadik legjobb időt autózta a gyakorlásokon. Viszont felemás érzésekkel szállt ki az a
Gyengén kezdett és nem is igazán javult a Mercedes Lewis Hamilton szerint a szuzukai pénteken. George Russellt a furcsa gumihelyzet lepte meg a nyitónapon.
Frankl András sportújságíró és korábbi sportkommentátor szerint a mogyoródi Forma-1-es pálya a tervezett felújítás után "ugyanolyan tökéletes lesz, mint például az új budapesti atlétikai stadion".
Ő lett az első játékos a futballtörténelemben, aki klubcsapataiban és a válogatottban együttvéve ezer olyan mérkőzést játszott, amelyen veretlen maradt - írta pénteken az IFFHS.