2023. szeptember 8. péntek

szept. 8
0:12
Szenzáció! Marco Rossi csapata Szerbiában is nyert (BorsOnline)
Eddig csodásan alakul számunkra az Eb-selejtezőcsoport.
szept. 8
4:42
Bugyi nélkül flangál a pályán a kebelcsoda golfozólány (Metropol)
Paige újra feszegeti a dresszkód határait.
szept. 8
5:18
Keleti Ágnes lett minden idők legtöbbet élt olimpiai bajnoka (Telex)
Péntektől a 102. születésnapját januárban betöltő egykori tornász a rekorder. Az előző csúcstartó is magyar volt.
szept. 8
5:36
Regényt írtak a megrendítő sorsú magyar bajnok sakkozóról (Telex)
1986-ban Utasi Tamás adott egy interjút a Népsport akkori újságírójának, Rónai Egonnak: befejezi a sakkozást. Pár nap múlva levágta a vonat mindkét lábát. Az ő történetét dolgozza fel a Vezéráldozat.
szept. 8
6:06
Keleti Ágnes rekorder: Holnaptól ő lesz a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon (ATV)
Péntektől Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon.
szept. 8
6:12
Norris: Sokkal tartozom a McLarennek, de az életemmel nem (Racing)
Lando Norris már fiatalon be akart kerülni a Forma-1-be, viszont ezt az érdemet mindig is önerőből akarta abszolválni. 2019-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez a brit versenyző, és Carlos Sainz csapattársaként jó benyomást tett a csapatára és a szurkolókra. Fejlődésének mértéke mára már az egyik legígéretesebb pilótává avanzsálta a 23 év
szept. 8
6:30
"Győzni jöttünk, mosolyogva megyünk haza" – Előre megmondta a magyar válogatott hőse (Metropol)
Nego a belgrádi bravúr után boldogan, mosolyogva értékelt.
szept. 8
6:30
Fotókon az óriási harc, Marco Rossi csapata tényleg verhetetlen (BorsOnline)
A kapitány arra is büszke, mekkorát szenvedett a csapat a győzelemért.
szept. 8
6:42
Marco Rossi: "A második félidőben szívvel játszottunk" (Demokrata)
A belgrádi sikerrel a magyar csapat három ponttal elhúzott a riválistól.
szept. 8
6:54
Óriási győzelem Belgrádban, továbbra is veretlen a magyar válogatott (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva nyert a 2024-es EB-selejtező csoportrangadóján Szerbiában, így három pontos előnnyel vezeti a csoportját féltávnál.
szept. 8
7:00
"Ez bennem van" - képtelen leállni a gólokkal a Fradi válogatott csatára (Ripost)
Így értékeltek a főszereplő a lefújást követően.
szept. 8
7:06
Így fejti meg Marco Rossi a szerbiai bravúrgyőzelem titkát (Infostart)
"Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, hátrányban is tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, sikerült is fordítani..."
szept. 8
7:12
Az adatok világosan rámutatnak, mi a baj Budapest olimpiai pályázatával (Telex)
A stadionok, csarnokok szépek, egy olimpiarendezés társadalmi elfogadottságán is lehet változtatni, azon viszont sokkal nehezebb, hogy elegendő szálláshely legyen. A magyar fővárosban nagyjából 20 ezer szállodai szobával van kevesebb az elvártnál. És akkor a repülőtérről még nem is beszéltünk.
szept. 8
7:24
50 percig állt a játék a US Open elődöntőjében, miután egy klímaaktivista odaragasztotta a talpát a padlóhoz (444.hu)
A meccs győztese nem haragszik rá.
szept. 8
7:24
Tortába bújtatott nőért fizetett Schumacher, hogy azzal lepje meg újságíró barátját (Racing)
Aztán ajándékozott neki egy pulóvert, amivel a barát később igencsak feldühítette Norbert Haugot, a Mercedes motorsport-főnökét.
szept. 8
7:30
Ronaldo érdekesen nyilatkozott Messiről és magáról (Infostart)
Mindketten elbúcsúztak az európai topfutballtól, a portugál klasszis pedig most bevallotta, hogy az argentinok világbajnok sztárjával való rivalizálás már a múlté.
szept. 8
7:48
Itt az újabb szenzáció: Szoboszlai után ismét magyar válogatott sportoló kapott álomszerződést (BorsOnline)
Szerződést kap az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (Nba) szereplő Los Angeles Lakerstől a magyar Valerio-Bodon Vincent.
szept. 8
8:12
Sainz, Bottas és Norris még a pénzüknek egy részét is egy helyre teszi (Racing)
Számos ismert sportoló mellett Carlos Sainz, Lando Norris és Valtteri Bottas is csatlakozott egy 50 millió eurós befektetési alaphoz. A portugál Apex Capital által létrehozott Elite Performance Fund meggyőzte a három versenyzőt, így ők is invesztáltak a sport, média és szórakoztatás berkein belül működő, segítséget nyújtó alapnak. A portugál befekt
szept. 8
8:24
Alakul a Dream Team, kosár-vb-elődöntő a férfiaknál - sport a tévében (Infostart)
Foci: pályán a spanyolok, a portugálok és a horvátok is.
szept. 8
8:30
Hamiltonnak „komoly problémái vannak” a Forma-1 egyik legendája szerint (Racing)
Sir Jackie Stewart úgy véli, Hamiltonban nincs már meg a kellő éhség a sikerhez, és nem lesz meg a nyolcadik világbajnoki címe.
szept. 8
8:36
Neuville vezet, Evans defekt, Loubet el sem rajtolt pénteken az Akropolisz Rallyn (Racing)
Thierry Neuville nyerte az erlső pénteki szakaszt az Akropolisz Rallyn, így összetettben is az élen áll, míg Elfyn Evans defekt miatt vesztett némi időt, Pierre-Louis Loubet azonban el sem jutott a második szakaszig,
szept. 8
8:48
Tragédia fenyeget New Yorkban, sokkoló szavak a világsztártól (Ripost)
Embertelen hőség tette próbára a teniszezőket a US Openen.
szept. 8
8:54
Magyar a Lakersben! (Infostart)
Szerződést kap az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakerstől a magyar Valerio-Bodon Vincent.
szept. 8
9:42
Tíz év után újra hazai pályán a csehek ellen (Demokrata)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a Puskás Arénában Csehországot fogadja.
szept. 8
10:00
2023-ban is megrendezésre kerül az Országos Gaming Expo! (Metropol)
A show idén is bejárja az országot.
szept. 8
10:06
Rovanpera továbbra is verhetetlen sárban, Neuville nyomába eredt az Akropolisz Rallyn (Racing)
Az Akropolisz Rally második pénteki szakasza jóval sarasabb volt, mint az első, ez pedig segített Kalle Rovanperának, aki a leggyorsabb tudott lenni.
szept. 8
10:12
Alattomos támadást intéztek Dárdai fia ellen: átverés történt? (BorsOnline)
A Herthában játszott, a válogatotthoz sérült?
szept. 8
10:12
Végre egy F1-es bajnokság, amit nem a Red Bull nyert (Racing)
Az F1 stábja által szervezett többforduló kvízben Carlos Sainz szerezte a legtöbb pontot, ezzel ő nyerte a sorozat harmadik kiírását.
szept. 8
10:14
Használt Suzuki áráért eladó a Nascar történetének egyik legkülönlegesebb autója (Racing)
Az autónak nem is szabadott volna versenyeznie, de mégis megtette, később pedig ellopták, de mégis előkerült.
szept. 8
10:24
Messi válogatott játékosként sem adja alább (Infostart)
Ecuador ellen az ő szabadrúgásgóljával győzött Argentína vb-selejtezőn.
szept. 8
11:24
WRC-t, ralikrossz és F1-es autót is legyorsult a 2000 lóerős furgon az őrült versenyen (Racing)
A Red Bull rendhagyó gyorsulási versenyén több szakág képviseltette magát, de a MotoGP-motorral senki sem tudott mit kezdeni.
szept. 8
11:48
Megszólalt Massa egyik ügyvédje – ezért gondolják úgy, hogy elvehetik Hamilton 2008-as vb-címét (Racing)
Úgy vélik, nem kizáró ok Massa világbajnokká tételében az, hogy elméletileg az FIA erre nem ad lehetőséget.
szept. 8
12:12
Ez hihetetlen, Taylor Swift miatt hatalmasat bukik a Barca sztárja (BorsOnline)
Így jár, aki nem rajongója az énekesnőnek.
szept. 8
12:12
Massa ügyvédje megerősítette: Hamiltonnal nincs bajunk, de a 2008-as vb-címet akarjuk (Racing)
Felipe Massa hamarosan perre mehet a 2008-as világbajnoki címért, ügyvédje pedig elmondta, miért gondolják, hogy sikerülhet megszerezni azt.
szept. 8
12:18
Szoboszlai belenyúlt a tutiba, ezért verhetetlen a magyar válogatott (Ripost)
Érik sorozatban a harmadik Európa-bajnoki szereplés.
szept. 8
12:36
Így vesztheti el az első helyet Magyarország (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön a belgrádi győzelmével ugyan magabiztos előnyre tett szert Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, de vasárnap, Marco Rossi csapatának "szabadnapját" kihasználva a szerb együttes átveheti a vezetést.
szept. 8
12:36
Tanak Görögországban is bajba került, Neuville növelte előnyét (Racing)
Thierry Neuville növelni tudta előnyét az Akropolisz Rallyn a negyedik, félbeszakított gyorsaságin, miközben Ott Tanak ismét bajba került és komoly büntetést kapott.
szept. 8
12:48
Lezárul egy korszak, búcsúzik az egyik legjobb IndyCar-pilóta, aki nem lett bajnok (Racing)
Bár határozottan tagadja, hogy visszavonulna, Hélio Castroneves másodjára is búcsút int az IndyCarban való teljes szezonos szereplésnek. A négyszeres Indy 500-győztes ugyan a legendás versenyre jövőre is visszatér, hogy a rekordot jelentő ötödik győzelmét is megszerezze, a többi futamon nem áll rajthoz.
szept. 8
14:12
Diszkriminatív megjegyzést tett Marko a versenyzőjére, így kiakadt az internet (Racing)
Helmut Marko legutóbbi nyilatkozatában Sergio Pérez nemzetségére is kitért, ám a közösségi médiás platformokon ezt nem nézték jó szemmel a rajongók. A Red Bull tanácsadója nemrég a Servus TV vendége volt, ahol a csapat versenyzőiről értekezett a legtöbbet. A mexikói pilóta kapcsán elmondta, nagyon nehéz időszakon van túl, hiszen a nyári szünet előt
szept. 8
14:18
Elbúcsúztak a BL-től a magyar csapatok minifociban (Metropol)
Nem sikerültek jól a nyolcaddöntők.
szept. 8
14:24
Nem tréfa - Igen sokan kardot rántanak szombaton a Várban (Infostart)
Szombat délelőtt 11 órától tartja a Magyar Vívó Szövetség a Várban, a Sándor-palota előtti Szent György téren a Vívás Világnapjának központi fővárosi rendezvényét.
szept. 8
15:42
Ezt hívják csapatnak - óriásit mentek a Fradi sztárjai (BorsOnline)
Dibusz és Varga is alaposan kivette a részét a sikerből.
szept. 8
15:48
Tanak begyújtotta a rakétákat az autó javítás után, Mikkelsen defekt-rekordot dönt az Akropolisz Rallyn (Racing)
Ott Tanak első szakaszát nyerte az Akropolisz Rally ötödik gyorsaságiján, miután sikerült megjavítania a korábbi problémát. Thierry Neuville tovább növelte előnyét a verseny élén, míg Andreas Mikkelsen már annak is örülne, ha egy szakaszt ép gumikkal fejezhetne be.
szept. 8
15:54
Keleti Ágnes lett a világ legidősebb olimpiai bajnoka (BorsOnline)
Ezt nehéz lesz felülmúlni.
szept. 8
16:12
Alonso szavai is megerősítették Norrisban, hogy mi az F1 sötét oldala (Racing)
Fernando Alonso nemrég az F1 árnyoldaláról beszélt, ami Lando Norrist is ismét elgondolkodtatta. A Forma-1-es versenyzők a világ legismertebb sportolói közé tartoznak. Rajongók hada várja őket a szállodák, a pályák és a repterek körül. Egy aláírás, egy ajándék pár fotó, szinte mindenki akar egy szeletet belőlük. Ezekkel az adalékokkal a legtöbb pil
szept. 8
16:42
Elképesztő előadással robbant be az öltözőbe a Fradi új edzője (Metropol)
Megtartotta első edzését a magyar rekordbajnoknál.
szept. 8
17:12
Óriási meglepetésre Németország kiejtette az amerikaiakat a kosárlabda-vb-n (Telex)
A németek először jutottak egy világbajnokság döntőjébe. Két ponttal verték meg az Egyesült Államok csapatát.
szept. 8
17:30
Újabb focisikernek örülhetnek az FTC-nél (Infostart)
Orosz Pált, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatóját beválasztották az Európa futballklubjait tömörítő szervezet, az ECA vezető testületébe, a Boardba.
szept. 8
17:42
Bombameglepetések a világbajnokságon, európai döntő lesz (Infostart)
A német válogatott meglepetésre 113-111-re legyőzte az amerikai csapatot, ezzel bejutott a férfi kosárlabda-világbajnokság fináléjába.
szept. 8
17:48
Akropolisz Rally 1. nap: Neuville szoros csatában Ogier előtt (Racing)
Thierry Neuville vezet az Akropolisz Rally első napja után, azonban Sébastien Ogier szorosan a nyomában zárta a pénteket. Kalle Rovanpera közel fél perc hátrányban, de Elfyn Evans előtt áll.

Keresés