Az idei szezonban már megszokhattuk azt, hogy Lewis Hamilton általában nem elégedett az autója viselkedésével a pénteki edzésnapokat követően. Ez azonban Szingapúrban másképp volt, ugyanis a brit klasszis szerint a brackley-i istálló még soha nem zárt ilyen jó pénteki napot 2023-ban. Hamilton már az első edzésen jól muzsikált, és az 5. helyet szere
A Ferrari az Olasz Nagydíjon megszerzett lendületét képes volt továbbvinni Szingapúrba is. Ezt az olasz istálló remekbe szabott pénteki eredményei is mutatják, ugyanis Carlos Sainz és Charles Leclerc mindkét edzésen képes volt kisajátítani az első két helyet. Ilyen jó kezdésre pedig még a monacói pilóta sem számított. Leclerc már az első edzésen ké
Szokatlanul gyenge pénteki napot zárt Szingapúrban a Red Bull. Max Verstappen csalódott értékeléséből pedig az is kiderült, hogy "sokkal többre számított" az RB19-től. A Milton Keynes-i istálló az idei szezonban még nem talált legyőzőjére a vasárnapi futamokon, de a Marina Bay-ben most lépéshátrányban vannak a riválisaikhoz képest. A regnáló világb
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Mick Schumacher akár már az idei évad végén elhagyhatja a Mercedes csapatát. A német pilóta ugyanis tárgyalásokat folytathat az Alpine-nal, hogy 2024-ben az ő csapatukban versenyezhessen a WEC-ben. Schumacher az idei szezonban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótája volt, miután a Haas nem hosszabbította meg a
A Ferrari pilótája, Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj időmérője előtt. A spanyol pilóta ott folytatta, ahol abbahagyta, és az is jó hír lehet a számára, hogy Max Verstappen továbbra sem volt elégedett a Red Bulljával. Az utolsó gyakorlás körülményeiből nem szabad túl sok mindent levonni, mivel azt még szingapúri idő szerint késő
A következő, tét nélkül meccsre az eredeti tervek alapján Marozsánnak kellett volna kiállnia, ám Nagy Zoltán kapitány úgy döntött a helyzet ismeretében, hogy az újonc Füle Mátyást küldi pályára.
Fernando Alonso nem hiszi el, hogy a Red Bull hátrányban lenne a többi csapathoz képest Szingapúrban. A kétszeres spanyol világbajnok szerint a Bikák csak akkor lesznek gyorsak, amikor muszáj lesz. Ugyan az energiaitalos istálló eddig az összes futamot meg tudta nyerni idén, Szingapúrban nem várt nehézségekbe ütköztek. A pénteki napon Max Verstappe
Nagy baleset miatt állt a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése: a Q1 végén Lance Stroll hibázott és csapódott a falnak a célegyenes bejáratánál, majd szerencsére épségben kászálódott ki az alaposan összetört Aston Martinból.
Szoboszlai Dominik és a Liverpool újabb győzelmet aratott a Premier League-ben. A Vörösök a forduló első szombati mérkőzésén 3-1-re verték a Wolverhamptont, idegenben.
Ugyan már bejelentette teljes szezonos pilótáit Wayne Taylor és az Andretti közös alakulata, a csapatfőnök azért még elárulta, készülnek meglepetéssel ezen a téren.
A várakozásoknak megfelelően tűzijátékot hozott az élcsapatok között a Szingapúri Nagydíj időmérője, amelyet kis különbséggel Carlos Sainz nyert meg George Russell és Charles Leclerc előtt.
Váratlan esély kínálkozik a Red Bullt az egész szezon során csak üldözni tudó csapatok számára, hiszen a Szingapúri Nagydíjon a Ferrari és a Mercedes versenyzői jó eséllyel a győzelemért csatáznak majd.
A Red Bull nemcsak az idei domináns szezonja tekintetében, de ötéves távlatban is mélypontra került a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, miután egyik autójuk sem jutott be a Q3-ba.
Az egykori miniszter 2000 táján még a sportbeli rendszerváltás élharcosa volt, és éles vitában állt a Sportegyesületek Országos Szövetségével. Aminek ma már ő a vezetője. A szervezet által kiadott könyvből is látszik: ma a stadionok az emblematikusak a magyar sportban, nem a sportolók.