Az előző idényben ezüstérmes Kecskemét otthonában aratta szezonbeli első bajnoki győzelmét a Mezőkövesd, amely a duplázó Stefan Drazic vezérletével gyűjtötte be a három pontot a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén.
Elfyn Evans négy évvel ezelőtt a negyedik helyen zárt a Chile Rallyn az M-Sport versenyzőjeként, idén azonban ennek ellenére egy teljesen új versenyre számít a már toyotás versenyző.
Megszületett az elmúlt hetek legjobban várt döntése az F1-es paddockban: Juki Cunoda és a továbbra is sérült Daniel Ricciardo ülhetnek majd be a két AlphaTauriba a következő szezonban, míg a remek bemutatkozást produkáló Liam Lawson visszaminősül tartalékpilótává.
Akárcsak az első két gyakorláson, a Forma-1-es Japán Nagydíj harmadik szabadedzésen, szombaton is a címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt.
A Japán Nagydíj időmérőjén erődemonstrációt tartó Max Verstappen több mint fél másodperces előnnyel nyerte az időmérőt a McLarenek előtt. Oscar Piastri karrierje legjobbjával a második, Lando Norris a harmadik helyre kvalifikált.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.
Bár Max Verstappen pole-pozícióját lehetetlen volt megakadályozni a Japán Nagydíj időmérőjén, a nap sztoriját mégis a McLaren szolgáltatta, akik egyértelműen lehagyták többi riválisukat a szuzukai pályán – és azért a vasárnapi első helyről sem mondtak még le.
Picit több, mint 10 év alatt Csomós Mixi az egykori RTE sorozat dobogójától a Rally Európa-Bajnokság dobogójáig jutott. A sárospataki vagány fiúból így lett Magyarország legnagyobb tehetsége!
A magyar szabadfogású birkózóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta az InfoRádióban, hogy az FTC orosz származású versenyzője óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy ilyen nagyszámú mezőnyben és ennyire nehéz ágon nyert vb-aranyérmet Belgrádban. A szakember arról is beszélt, hogy a világbajnokság előtt kissé aggódott Muszukajev Iszmail formája
A Japán Nagydíj időmérőjén a Mercedes autói csak a negyedik erőt képviselték. George Russell és Lewis Hamilton is kifejtette, milyen hiányosságai vannak az autónak, utóbbi szerint kötelező változtatni a koncepción a jövő évre.
A BVSC 13-10-es vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő CN Terrassa együttesétől a női vízilabda Bajnokok Ligája spanyolországi selejtezőtornáján.
Oscar Piastri zseniális időmérő edzést zárt Suzukában. Annak ellenére, hogy a McLaren újonca először versenyez a japán helyszínen, rögtön a 2. rajtkockába kvalifikálta magát, ráadásul még a sokkal rutinosabb csapattársát, Lando Norrist is le tudta győzni. Max Verstappenre ismét nem volt ellenszere senkinek sem, ugyanis a holland pilóta képes volt a
A tervek szerint az olimpiai bajnok úszó Milák Kristóf már az egy hónap múlva esedékes budapesti Világkupa-versenyen medencében lehet - jelezte az InfoRádiónak Sós Csaba szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy januártól elsősorban az olimpiai A-szintes versenyzők kapnak támogatást.
A Japán Nagydíj hétvégéjén még egy múlt szombati, szingapúri döntés is borzolja a kedélyeket a paddockban, aminek nyomán Lewis Hamilton legszívesebben mesterséges intelligenciára cserélné a következetlen versenybírókat.
Ugyan a Ferrari Monzában és Szingapúrban is pole-pozíciót szerezni, a sorozatuk Suzukában véget ért. Charles Leclerc-t egyenesen sokkolta a köztes, és az edzést megnyerő Max Verstappen közötti különbség. A regnáló holland világbajnok az előző hétvégén már a Q2-ben kiesett Szingapúrban, így most revansot szeretett volna venni az előbb említett sérel
A 4. Rally Hungary hét gyorsasági szakaszon zajlik majd október 6-8-án, ezek közül kettő is olyan lesz, ahol a pályaversenyzők képességei is megcsillanhatnak. A verseny weboldalán már elérhetőek a részletes térképek. Michelisz Norbert is indul a Rally Hungaryn, WTCR bajnokunk első rallyversenye lesz a magyar ERC futam. Bár Norbinak mindössze egy te
A Chile Rallyn szenvedte el karrierje egyik legnagyobb bukását Thierry Neuville, amikor a második nap második szakaszát elvesztette autója uralmát egy bukkanón.
Lando Norris vicces kedvében volt a Japán Nagydíj időmérő edzését követően. A McLaren brit pilótája szerint szinte csak úgy lesz esélyük legyőzni Max Verstappent a vasárnapi versenyen, ha a mellőle induló Oscar Piastri megcsinálja azt, amit Ayrton Senna Alain Prosttal tett 1990-ben. A wokingi istálló házon belül csatája ismét szorosra sikeredett, m
A Barum Rally az egyik legnépszerűbb verseny az ERC naptárban, és már eddig is hosszú időre visszanyúló Eb történelme még legalább két évvel fog gyarapodni.
Szenzációs versenyzéssel második lett a LEN Nyíltvízi Európa Kupa utolsó, barcelonai állomásán Fábián Bettina, és mivel megelőzte az összetettben eddig vezető olasz Arianna Bridit, végül ő lett a kupasorozat győztese!
A forduló második mérkőzése is idegenbeli győzelmet hozott az OTP Bank Ligában, a Mezőkövesd kecskeméti sikere után a Paks is nyert, mégpedig a Pancho Arénában, Felcsúton.
Sergio Pérez a Japán Nagydíj időmérőjén sem volt képes felvenni a lépést a csapattársával, Max Verstappennel. A mexikói pilóta ezúttal a gumistratégiáját hibáztatta, és szerinte annak tudható be a majdnem 8 tizedmásodperces hátránya. A Red Bull mexikói versenyzője ismét küszködött az elemekkel, ami miatt a csapattársán kívül a két McLaren, valamint
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett szombaton a belgrádi birkózó-világbajnokságon.
Hivatalosan még nem került bejelentésre, hogy a WRC-re milyen jövő várhat 2025 után. Így pedig az sem biztos, hogy új gyártó érkezik a sorozatba. Jari-Matti Latvala azonban előállt egy ötlettel, mely végső megoldásnak jó lenne.
Lewis Hamilton számára közel sem volt ideális a Japán Nagydíj időmérője. A Mercedes brit pilótájának nem volt elég leszorítóereje az autójának hátsó tengelyén, ami miatt az egész kvalifikáció alatt pengeélen volt kénytelen autózni. A Mercedes – aki hétvégén Toto Wolff nélkül van jelen Suzukában – egy szörnyű pénteki napot zárt, ami miatt módosítani