Minden téren fejlődést vár magától Palasics Kristóf, akit a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata egy plusz egy évre adott kölcsön a spanyol élvonalbeli Logrono La Rioja együttesének, melyet a magyar válogatott másodedzője, Miguel Velasco irányít.
A Kiszli Vanda, Kőhalmi Emese női kajak páros aranyérmet nyert női K-2 24,3 kilométeren a maratoni kajak-kenu világbajnokságon a dániai Vejen Koldingban, melynek vasárnapi zárónapján további két érmet szerzett a magyar küldöttség.
Az előző szezonban bronzérmes, házigazda Debrecen 2-0-ra legyőzte az ezüstérmes Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, ezzel az élre ugrott a tabellán.
Colin McRae 1996-ban megszerezte első győzelmét a görög Akropolisz Rallyn, két évvel később pedig már a másodikat is elérte, igaz ehhez szerencsére is szüksége volt.
Medencébe valószínűleg még nem ugrik, de az eredeti terveknek megfelelően délelőtt találkozik az edzőjével, Virth Balázzsal a Duna Arénában, s megbeszélik a felkészülést, aminek a végállomása nem más, mint a 2024-es párizsi olimpia.
Nico Rosberg az Olasz Nagydíj után elmondta, a dolgok már mozgásba lendültek, így a McLaren brit versenyzője előbb távozhat a csapattól. 2025 végégig érvényes Lando Norris jelenlegi kontraktusa, ám a wokingi istálló formája mielőbbi cselekvésre sarkalhatja a fiatalt. Ugyan a fejlesztések után Silverstone-ban és a Hungaroringen jól ment a csapat, ám
A Toyota egyik leggyengébb versenye tavaly az Akropolisz Rally volt, azonban idén már a durva murvás versenyeken is jól teljesített a japán gyártó, így Jari-Matti Latvala bízik benne, hogy az elvégzett kemény munka Görögországban is meglátszik.
A 20-szoros magyar válogatott labdarúgó újabb találatával a Philadelphia Union történetének második legeredményesebb játékosa lett, de sérülése miatt le kellett őt cserélni a New York Red Bulls elleni találkozón.
Sergio Pérez szerint ha betartja a csapatutasítást, akkor sokkal könnyebb dolga lett volna az Olasz Nagydíjon. A mexikói versenyző a rajtot követően George Russell-lel harcolt, ám nem bírta könnyen megelőzni a britet. A Red Bull arra kérte a 33 éves pilótát, hogy még azelőtt látogasson a boxba, még mielőtt a többiek is megkezdik a kerékcseréket,
Tavaly 100 százalékos idényt futott a Swift Cup Europe-ban, ahol 15 évesen az összes futamot megnyerte. Bucsi Attila ezután idén türelmesen kivárta, hogy betöltse a tizenhatot, és így nemzetközi licence birtokában már magasabb kategóriában indulhat. A Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatását élvező Bucsi a fejlődését szolgáló TCR Eastern Euro
Lewis Hamilton bocsánatot kért Oscar Piastritól kettejük monzai ütközése után, ez a cselekedet főnöke szerint pedig szinte csak a hétszeres világbajnokra jellemző.
Az Akropolisz Rally előtti teszteket a görög erdőtüzek nehezítették, a pályabejárás napjaira pedig heves viharok miatt adott ki figyelmeztetést a verseny szervezője.
Vasárnap délután megszerezte az első gólját a Liverpool labdarúgócsapatának színeiben Szoboszlai Dominik, akinek volt már hasonló lehetősége, de akkor nem sikerült olyan jól eltalálnia a labdát, mint az Aston Villa elleni bajnoki harmadik percében.
Andrea Stella, a McLaren olasz csapatvezetője kiakadt Oscar Piastri és Lando Norris összeérését látva. A wokingi istálló két versenyzője a futam nagy részét egymás mögött töltötte. Az elején az ausztrál vezette a páros szerelvényt a Mercedes mögött, míg a boxkiállások után a brit pilóta törte az utat a Williamsig és Alex Albonig. Ám az alávágást
George Russell sem bírta ki, így a futam után elmondta mire emlékezteti őt a Ferrari ünnepi versenyruházata. A Scuderia a hazai versenyén egy történelmi esemény előtt tisztelgett, ugyanis autójuk és ruházatuk az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő konstrukció festését vette át. Az SF-V23 így sárga csíkokat kapott az orrkúpjára és a motorburkol
Colin McRae már két görög győzelemmel büszkélkedhetett, amikor a 2000-es Akropolisz Rallyn állt rajthoz, ahol nem kis dologra vállalkozott, miközben először vezette a Focus WRC-t Görögországban.
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen új rekordjáról és Carlos Sainz küzdelmeiről írtak az Olasz Nagydíj kapcsán. Ugyan a Ferrari spanyolja rajtolt az élről Monzában, ám a holland világbajnok csak 15 körig engedte a Tifosit örülni. A Red Bull versenyzője átvette az első helyet, és senkitől sem zavartatva robogott a győzelem felé. Mindaddig mög
A szerb Dejan Stankovic lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A klub hétfőn közleményben tudatta, hogy az egy hét múlva 45 éves szakember váltja Máté Csabát a kispadon.