Meglepő nyilatkozatot adott a Williams csapatfőnöke, James Vowles. A brit szakember ugyanis kijelentette, hogy jövőre is nagyon szívesen megtartanák Logan Sargeant-et, de az amerikai pilóta elé kész célokat kell teljesítenie ennek érdekében. Újonc pilótaként soha nem egyszerű megvetni a lábad az F1 világában, és ha még az autód sem versenyképes, az
Sajnos a Chile Rally utolsó pénteki szakaszán is előfordult súlyos baleset, a helyi Germán Lyont mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Állapota szerencsére nem életveszélyes.
Flavio Briatore szerint Max Verstappen jelenleg a világ legjobb versenyzője, így mindenkinek el kellene ismernie az érdemeit és a tehetségét. Az olasz ex-csapatfőnök 1994-ben tesztpilótaként alkalmazta Jos Verstappent. Ám JJ Lehto év eleji baleste után bemutatkozhatott a száguldó cirkuszban, bár nem minden versenyen kapott lehetőséget. Briatore így
Lewis Hamilton azt szeretné, hogy 2024-ben legalább a felére csökkenjen a lemaradásuk a Red Bull-lal szemben. Szingapúrban erős versenyhétvégét produkált a Mercedes. Még a győzelemre is volt esélyük, ám Carlos Sainz intelligens taktikája és George Russell hibája megtorpedózta végül az első helyről szőtt álmaikat. A hétszeres világbajnok ugyan dobog
Czékmány Norbert és Takács Gábor két szakaszgyőzelemmel kezdett a Diósgyőr Rally ORB2-es mezőnyében, így már korán kényelmes előnyre tett szert Szepesi Dániel és Tóth Gergely előtt, akik még büntetést is szereztek.
Anyagilag egyáltalán nem volt egy jövedelmező éve az Aston Martinnak 2022-ben. Egyes beszámolók szerint brit márka 53 millió angol fontos veszteséggel zárta a tavalyi naptári évet, ami 9 millió angol fonttal fejelte meg a 2021-es számaikat. A Lawrence Stroll által irányított istálló csak a 7. helyen fejezte be a konstruktőri bajnokságot, ami láthat
Szoros küzdelemben Lenkey Ákos és Drótos Cintia vezet az ORB3-as Diósgyőr Rallyn az első két szakasz után Péter Pál és Dudás István Márton, valamint Békési Richárd és Bernát Martin Zsolt előtt.
A Red Bull idei szezonjáról kizárólag szuperlatívuszokban érdemes beszélni. Christian Horner nagyon bízik abban, hogy a csapata képes lesz a jövőben is fenntartani ezt a jó formát, még akkor is, ha ennél már nehéz is lenne eredményesebbnek lenni. A Bikák idén a Szingapúri Nagydíjin kívül az összes versenyt meg tudták nyerni. Ebből kifolyólag a kons
Milák Kristóf elmondta, hogy mikor és hol láthatja őt legközelebb a közönség. Beszélt a jövő évi olimpiáról is, és azt is elárulta, hogy érzi magát visszatérése óta.
Jolyon Palmer szerint ideje az F1-nek és az FIA-nak szigorúbb büntetéseket alkalmaznia a versenyek alatt. Sergio Pérez a Japán Nagydíjon Kevin Magnussennel, míg Szingapúrban Alex Albonnal "találkozott" a pályán. A csörték után 5 másodperces időbüntetést kapott, amit könnyedén teljesített, vagy épp a kiesése után is letöltött. Ám legutóbbi futam utá
Max Verstappen már a Katari Nagydíjon bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválóságának nincsen ellenfele az idei évben a bajnoki kiírásban, és adódik a kérdés, hogy egyáltalán van-e a mezőnyből olyan pilóta, aki képes ugyanazon a szinten teljesíteni. Az F1-es szakértő Peter Windsor úgy véli, nem nagyon van
A Japán Nagydíj serlegei történelmet írtak a Forma-1-ben. A trófeákat csókkal lehetett aktiválni, ugyanis Max Verstappen serlege elveszítette az alap fehér színét, és a holland trikolor tűnt fel rajta. A Red Bull világbajnoka pedig nagyon élvezte ezt a fajta újítást. Az ötlet az egyik főtámogató, a Pininfarina of America dizájnstúdió volt, és nekik
Lenkey Ákos és Drótos Cintia győzelmével zárult a Diósgyőr Rally ORB3-as küzdelme, legközelebbi riválisukat Péter Pált és Dudás István Mártont megelőzve. A bajnokságban azonos pontszám alakult ki, de a bajnoki cím szintén Lenkeyéké lett.
Az Audi 2026-ban csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez motorgyártóként, és azonnal nagyra törne. A német márkának szüksége lesz egy vezéregyéniségre, és a Sky Sports újságírója szerint ez a pilóta Lando Norris lehet. A McLaren brit pilótáját a saját generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartják számon. Ezt az idei szezonban is bizonyítja, ugyanis
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
Ott Tanak igyekszik őrizni vezető helyét a Chile Rallyn, míg a Toyota csapata tanult a délelőtti hibából. A versenyzők csak egyfajta keménységű gumit vittek magukkal délutánra. Kalle Rovanpera volt ismét a leggyorsabb a szombati első szakasz megismétlésénél a Chile Rallyn, mögötte csapattársa, Elfyn Evans 2.4, Thierry Neuville pedig 4.9 másodperc
Ott Tanak folytatta szombat délután is nagyszerű délelőtti teljesítményét, így magabiztos előnyben várhatja az utolsó napot Teemu Suninen és Thierry Neuville előtt Chilében.