Az alváshiány bizonyítottan összefügg az elhízással, tehát ha nem alszik eleget, ne csodálkozzon, ha nem sikerül lefogynia. De sokkal többet tehetsz azért, hogy alvás közben fogyj, mint hogy napi 6-8 alszol. Íme 5 hatékony trükk, ami segíti a zsírégetést alvás közben.
A hagyományosan Szent Mihály-napkor megkezdett szüretet a kemény munka jutalmaként szüreti bálok és szüreti felvonulás szokta betetőzni. Manapság már szüretelni sem kell, hogy kivehessük a részünket a jóízű vigasságokból. Idén a Badacsonyt, Gyenesdiást és Tihanyt ajánljuk ebből a műfajból.
Nincs olyan ember, akit ne ért volna életében valami nagy lelki fájdalom. A szerencsések túl tudnak jutni ezen, és idővel felszabadulnak. A kevésbé szerencsések viszont hurcolják magukkal a tragédia sebeit, ami újra meg újra felszakad.
Elsőre csak kevesen szeretnek bele ebbe a növénybe, keserű íze ugyanis szokatlan lehet. Érdemes azonban még egy esélyt adnunk neki, idővel igen finomnak fogjuk találni, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy rendkívül egészséges.
Edzés közben mindig azon agyalok, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Miközben szinte vért izzadva nyomom a negyedik percet a plankingből, akkor is próbálom mantrázni, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít!", "Muszáj kibírnod, képes vagy rá!"
Sokan szenvednek a narancsbőrtől, mely kialakulásában sok tényező játszik szerepet. Bizonyos élelmiszerekkel azonban felvehetjük a harcot ellene.A cellulit, más néven adiposis edematosa, a bőr alatti zsírlerakódásokra utal, amelyek a kötőszövetnek nyomódnak. Az okok a következők lehetnek:hormonális változásokkiegyensúlyozatlan étrendéletmódbeli dön
Akár házastársunkról, akár más szerettünkről gondoskodunk, a demencia előrehaladtával óhatatlanul változik a kapcsolatunk. Ne feledjük azonban, hogy az újfajta kacsolódások is lehetnek igen gazdagok és kielégítőek, ha megtanuljuk, hogyan is tudunk érzelmi meghittséget teremteni kettőnk közt.
A fogkrémekben található fluorid allergén tulajdonságain kívül a fogkrém ízét biztosító egyéb összetevők is gyakran okozhatnak allergiás reakciót. Ezek közül a leggyakoribbak a fahéj, fodormenta, borsmenta, karvon és anetol. Mindezen kívül a fogkrémben található adalékanyagok és parabén is vezethet fogkrém-allergiához.
Vajon hogyan éli mindennapjait egy légiutas-kísérő? Vannak bevált szállodai trükkjei? Vannak bizony! A KLM légitársaság egyik munkatársa meg is osztottak TikTok-követőivel ezeket a praktikákat – természetesen azzal a céllal, hogy ezzel másokon is segítsen. Mutatjuk a legérdekesebbeket!
Gyerekként egy dologtól féltem igazán - ok nélkül, szinte betegesen -, attól, hogy a szüleim elválnak. Rettegtem, hogy szétszakad a családunk, hogy majd választanom kell, kit szeretek jobban, kinél szeretnék lakni.
Sokféle oka lehet annak, ha egy pár egyik vagy másik tagja a szakítás mellett dönt, de az egyik legfurább, amit valaha hallottam, az volt, amikor egy tizenéves lány mondta a barátjának, hogy azért nem akar tovább vele lenni, mert "túlnőtt" rajta.
Ott ültem a konyhaszéken, szokásomhoz hűen az életem épp romokban hevert egy újdonsült szakítás miatt, a könnyeimmel küszködve szipogtam magam elé bámulva, teljesen összezúzva és megsemmisülten.
Egy jól kiválasztott kanapé könnyen a kert vagy terasz központi elemévé válhat, ami meghatározza az egész tér hangulatát és pozitív atmoszférát teremt. A kényelem és időjárásállóság mellett ezért fontos a bútor külső megjelenése. Ha egy elegáns, minőségi, de megkapó kanapét keresel, akkor ez az összeállítás neked szól!
A repülőgépen való utazás során a mellettünk ülő nem megfelelő viselkedése rendkívül zavaró lehet, a szakértőknek azonban van pár érdekes tippjük, ami hasznos lehet.Amennyiben egyedül utazunk a repülőn, számolnunk kell azzal a kockázattal, hogy egy olyan embert ültethetnek mellénk, akivel nem feltétlenül szeretnénk sok időt eltölteni. Na de meg leh
Talán téged is elkapott már a vágy, hogy kissé felújítsd őszi ruhatárad, mutatjuk, mely trendeket érdemes figyelembe venned, mielőtt vásárolni indulsz!
Egy tárlat, ahol a látogató a főszereplő, ahol eggyé válhat a művészettel. A madridi, barcelonai és római sikerek után az Ikono most Budapest belvárosában nyitotta meg legújabb élménygalériáját, több mint 10 immerzív és interaktív teremmel.
Fogd meg a söröm! Mondta Maximilian Büsser, megint. Nem tudok még egy olyan márkát, aminek minden egyes megjelenése olyan lenyűgöző és olykor valószínűtlen lenne, mint az MB&F. Mindegy mit hoznak…
Úgy néz ki, a nyaralók egy része nem várja meg, amíg a globális felmelegedés miatt Európa déli részén teljesen elviselhetetlenek lesznek a nyarak, máris megváltoztatták az úti céljaikat. Megváltozott az utazók érdeklődése a nyári úti céloknál, egyre erősebb az érdeklődés a skandináv nyár iránt. Magyarán érezhetően nőttek a norvégiai, finnországi, s
Szinte már-már szerkesztőségi hagyománnyá válik, hogy minden hónap elején összeállítjuk az éppen aktuális újdonságokat felsoroló Netflix-listánkat (az augusztusi itt, a júliusi pedig itt található). Ez persze szeptemberben sem alakul másképp: a Whats on Netflix segítségével létrehozott lajtsrom tartalmaz utolsó évadára visszatérő közönségkedvencet,
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott.
A rendszeres és biztonságos otthoni hámlasztásnak két rendkívül fontos szerepe is van, ami miatt nem hiányozhat a bőrápolási rutinból! Segít lassítani az irha és a hám öregedésének folyamatát, valamint megkönnyíti az értékes hatóanyagok bejutását a bőrbe. A legdrágább készítmény sem ér semmit ugyanis, ha a bőr felső, már elhalt hámrétegén nem jut k
A hivatalos adatok szerint a nők közel 10%-a szenved az endometriózisban, ám sajnos a számuk évről, évre folyamatosan növekszik. Ugyan a betegség kialakulásának pontos okai egyelőre még nem ismertek, a kutatók folyamatosan dolgoznak azon, hogy enyhítsék a betegséggel érintett nők panaszait. A legújabb eredmények szerint pedig épp a testmozgás lehet
Közelednek az első szülői értekezletek, és a kínos kérdés: ki lesz tagja az szmk-nak? Mit jelent valójában ez a feladatkör a – sokszor gonosz – sztereotípiákon túl? Z. Kocsis Blanka olyan szülőket kérdezett, akik vállalták a feladatot. Helyettünk.
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy a mértékletes, mégis rendszeres borfogyasztás alapvetően pozitív egészségügyi hatásokkal járhat: egyrészt javítja a vérkeringésünket, erősíti a csontjainkat, de még a látásunk is jobb lehet. De mi a helyzet a bőrrel? Annak a minőségét is javítja, bár nem épp az a fajta, amire elsőre gondolnánk.
Néhány napja kapta fel a hírt a média, miszerint az Országos Vérellátó Szolgálat megtiltotta a véradást két budapesti kerületben és a Szegeden élők számára. Ugyanis az ázsiai tigrisszúnyog, amely egyébként évek óta jelen van hazánkban, ebben az időszakban szokott terjedni és fertőzni, méghozzá a nyugat-nílusi lázat okozó vírussal. Dr. Kurucz Kornél
A Premier League negyedik fordulójában az Aston Villa csapatát fogadta a Liverpool, ahol a hazaiak 3-0 arányban győztek, Szoboszlai Dominik pedig megszerezte első gólját a Liverpool színeiben.
Művészek jelentkezését várják, hogy egy hónapot tölthessenek a Sambuca Di Siciliában.Aki művészi tehetséggel megáldott, és szeretne egy hónapot elmerülni Olaszország szépségében, ráadásul ingyen, annak most nagy szerencséje lehet. A nyugat-szicíliai kisváros, Sambuca Di Sicilia két szerencsés művésznek kínál luxusszállást, ingyenes étkezést és költ
A The Weeknd már most jó évet tudhat maga mögött. Ő lett a világ leghallgatottabb férfi előadója, jegyeladási rekordokat döntött a turnéja, ráadásul ő lett az első, akinek három dala is gyémánt minősítést kapott. Mindezt úgy érte el, hogy fiatalon hosszú évekig hajléktalan volt, és az utcán élt.
A villásreggelik koronázatlan királynője. A brunchok állandó szereplője. A ráérős vasárnap reggelek legjobb fogása. Igen, a buggyantott tojásról van szó, amelynek az elkészítésétől valójában elég sokan rettegünk. De vajon van-e okunk rá? Nincs – főleg, ha ismerjük az alábbi trükköt, aminek a segítségével pofonegyszerű lesz a tányérunkra varázsolni
A rákterápiában már használt, de a fogászatban teljesen újnak számító módszerrel harcolnak a fogágybetegséggel a Semmelweis Egyetem munkatársai. A korábbiakkal ellentétben nem a baktériumokat célozza a terápia, hanem a szervezet saját immunválaszára építve szüntetik meg a gyulladást.
Mindig is lenyűgözött Sophie Marceau, Audrey Tautou vagy Eva Green laza eleganciája és természetes szépsége? A gardróbjukat és a makeup artist csapatukat ugyan nem tudjuk megszerezni neked, de néhány szépségtitkukat azért leleplezhetjük!
Harry herceg a nagy botrányt kavart Tartalék című memoárjában minden bizonnyal Vilmosról írta a legmegdöbbentőbb dolgokat, azonban Katalinról is megosztotta a gondolatait.Harry memoárja több mint fél évvel ezelőtt jelent meg, azonban a könyv még mindig aktívan foglalkoztatja a közvéleményt. Ez azonban nem meglepő, mivel Harry olyan állításokat tett
Te is szeretnél egy hónapot Olaszország szépségeiben elmerülve valami egyedit alkotni, úgy, hogy közben minden költséget fizetnek neked? Egy nyugat-szicíliai városka pont ennek tenne eleget: két szerencsés művésznek luxusszállást, ingyenes étkezést és költőpénzt kínál. Cserébe pedig nem is kérnek lehetetlen dolgot.
Míg a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen új rekordot állított fel Monzában, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton öt másodperces büntetéssel a hatodik helyen végzett a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon.