Cristiano Ronaldo nem mindennapi öltözékbe bújt: hagyományos szaúdi népviseletet öltött magára, illetve egy ötletes videót készített a csapattársaival.
Már meglévő gyerek után nem vehető fel támogatás a januártól induló CSOK Pluszban - derült ki Nagy Márton miniszter nyilatkozatából. A jelzáloghitelek kamatstopja várhatóan két lépcsőben szűnhet meg jövőre.
Ahogy a bűnüldözéshez az első lépés a köpeny felvétele, úgy a tökéletes vágás első lépése a kés helyes tartása. Te hogy állsz ezzel a gyakorlatban?Két alapvető fogás létezik, amiket valószínűleg te is ismersz: a markolat fogása és a penge fogása. Ha eddig csak a markolatfogást használtad, bátran próbáld ki a másikat is − lehet, hogy a vágási techni
A legfejlettebb mesterséges intelligenciáért folyó verseny soha nem ér véget, épp ellenkezőleg. A Google még fejlettebb mesterséges intelligencia kifejlesztésén dolgozik, amely még a ChatGPT-t is felülmúlná, de ennek megjelenésére még egy kicsit várnunk kell, egyelőre a vállalat még dolgozik a jelenlegi projektjén, a Google Bardon. Ez utóbbi nemrég
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója a Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Leventével, a Külgazdas
Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A Smer-SD-nek komoly esélye van a győzelemre a jövő szombatra kiírt szlovákiai parlamenti választáson, ugyanakkor nagy kérdés, ki lesz hajlandó velük koalícióra lépni – mondta az InfoRádiónak az Európa Stratégia Kutatóintézet vezetője.
Az idei II. negyedévben mind értékben, mind a vásárlások számában visszaesett az online boltokban bankkártyával fizetett tranzakciók száma az év első három hónapjához képest. Ennek ellenére minden 5. bankkártyával itthon fizetett forintot webshopokban költünk el – derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mert a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés nem volt egyértelműen bizonyítható. A céget a GVH korábban két alkalommal is elmarasztalta, aminek hatására a HelloPay módosította a borravaló-választási gyakorlatát.
A természetes ajakfeltöltésre vonatkozó Google-keresések száma 250%-kal nőtt, ami azt mutatja, hogy bár a dúsabb ajkak iránti igény megmaradt, a túlzásba vitt, mesterséges esztétika egyre inkább a háttérbe szorul.Dr. Dai Dianni Dai esztétikai orvos szerint az ajakfeltöltést tévesen a túltöltött megjelenéssel társítják, de ha egy képzett szakember v
Valószínűleg hallottál olyanról, aki elvesztette az okostelefonját. A legújabb készülékekben már néhány éve van egy olyan funkció, amely segít megtalálni. Ezt azonban be kell kapcsolni. A Find My Device for Android legújabb frissítése azonban állítólag olyan funkcióval bővült, amely akkor is képes megtalálni a készüléket, ha az ki van kapcsolva. Ez
Néhány országban az állam megköveteli a szülőktől, hogy egy előre jóváhagyott listából válasszanak, vagy küldhetnek egy petíciót, ha új nevet szeretnének regisztráltatni. Ezekre a törvényi szabályozásokra azért van szükség, hogy a hivatalos szervek megpróbálják - ha már a szülők nem tudják, vagy nem akarják - megvédeni a gyerekeket attól, hogy mega
Idén augusztusban az államkasszába 314 milliárd forint áfabevétel folyt be, ami 14,5 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi 368 milliárd forintos összeg - derült ki abból a részletes adatokból, amelyet a pénzügyminisztérium közölt az államháztartás augusztusi alakulásáról. A Portfolio elemzője azt mondta, hogy ezzel idén már negyedik hó
A polgári körök és az erős helyi közösségek szerepét méltatta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Budapesten, Belvárosi Polgári Szalon 20 éves jubileumi találkozóján - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Donald Trump volt amerikai elnök elismerte: annak idején több helyről figyelmeztették, hogy nem helytállók azok az állítások, amelyek szerint elcsalták a 2020-as amerikai elnökválasztást.
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
Százegyedik életévében pénteken elhunyt Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akit tudós- és művésznemzedékek vallanak nevelőjüknek, útmutatójuknak - tudatta az MMA az MTI-vel pénteken.
Hosszú várakozás után a Neuralink elindította első humán kísérleteit, a PRIME tanulmányt. Ezek jelentős lépést jelentettek az agy-számítógép interfészek (BCI) gyorsan fejlődő területén. A Neuralink közel egy évvel a kezdeti bemutatkozás után, a versenytárs Synchronhoz képest lemaradva megközelítése óvatosnak tűnhet, de ez lehet a legnagyobb előnye
A szex nagyon hasonlít az étkezéshez. Van, ami jobban ízlik, míg más kevésbé, bizonyos dolgok pedig különösen finomak. Kiderítettük, mi az az 5 ínyencség, amiért a férfiak megőrülnek az ágyban, így neked már csak annyi a dolgod, hogy a megszerzett tudást egy fülledt pillanatban ki is próbáld a pároddal.
Csökkentek a nemzetközi gázárak. A magyar piaci ár azonban továbbra is 767 forint, igaz a rezsicsökkentett gázért alig valamivel több mint 100 forintot kell fizetni.