Akasztják a hóhért: több mint két évtized után tért vissza a TV2 Szerencsekerék stúdiójába, ahol felemás érzésekkel lett gazdagabb az ATV műsorvezetője.
Bajban van a nagy múltú tiszajenői gyógyvíz. Az évek óta csapadékhiányos térségen a kutak nem töltődnek fel keserűsós-vizekkel, a termék iránti kereslet csökkent, továbbá a helyiek megélhetése is veszélybe került.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn bejelentette, hogy 1,8 millió ember menekülhet el Szudánból év végéig a szomszédos öt országba, ezért további egymilliárd dollárra lesz szüksége az erőszak elől menekülők ellátásához.
A most közzétett harminckilenc mű közt szerepelnek többek között Keresztury Dezső Arany Jánosról és Batsányi Jánosról írt monográfiái, verseskötetei, visszaemlékezései, esszé- és tanulmánygyűjteményei.
A jövő hét elején kezdik meg a Magyar Honvédség vadászbombázó repülőgépeinek pilótái a gyakorlatozást, így több napon keresztül nagyobb zaj- és hanghatásoknak lehetnek kitéve a lakosok. Mutatjuk, mely területeken kell számolni a megszokottnál nagyobb zajjal.
A parlament igazságügyi bizottsága előtt kellett magyarázkodnia és bocsánatot kérnie Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszternek, miután augusztus közepén, a születésnapi buliján több vendége is lepisilt egy üres rendőrségi kisbuszt, amely tettet meg is örökítettek.
Volt miért izgulni Velencében, ahol komoly magyar sikerrel zárult szombat este a nemzetközi filmszemle: a Magyarázat mindenre, Reisz Gábor legújabb filmje elnyerte a szekciója fődíját.
A Mérleg sosem beszélne ki másokat, a Bakot egyenesen hidegen hagyja a dolog, van azonban három csillagjegy, akit mindennél jobban szórakoztat, ha fecseghet. És nem azért, mert gonosz vagy rosszindulatú, hanem azért, mert egyszerűen máshogy áll a titkokhoz. Mutatjuk azokat a csillagjegyeket, akik nem túl erősek titoktartásban, de annál erősebben pl
Péntek éjjel rekord erősségű földrengés ráztam meg Marokkó több városát. Már 800 fölé emelkedett az elhunytak száma, rengeteg épület megrongálódott, sok összedőlt. Frissítés szeptember 10-én: sajnos már több, mint 2000…
A házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie.
A Magyarázat mindenre című film, Reisz Gábor alkotása nyerte a legjobb film díját a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok nevű szekciójában - közölte a forgalmazó Cirko Film szombat este.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje az éjszakai marokkói földrengésnek – tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.
Szombaton kiadták a G20-as csúcstalálkozó Újdelhiben tartott ülésének zárónyilatkozatát. A találkozóra nem hívták meg az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt. Mutatjuk, miről döntöttek a világ vezetői Indiában.
A KRAFT sörfesztivál egyik főszervezője, Sefcsik Márton szerint a kézműves sörök forradalma már lecsengett, és most az a kraft sörök készítői előtt álló legnagyobb kihívás, hogy zsugorodni kezdett a törzsfogyasztónak számító középosztály.
A tehetséges színésznő és énekesnő számos okból vált elismertté, hiszen fiatal kora óta kamerák előtt szerepel. A legtöbb embernek nem jut azonnal eszébe a milliárd dolláros parfümbirodalma, pedig Ariana Grande kétszer annyi parfümöt dobott piacra, mint ahány slágere első helyezettként landolt a Billboard Hot 100-as listán. Az évek során az Ariana
Görögország egyik leglátogatottabb jelképe az athéni Akropolisz. A túlturizmus megfékezése érdekében 2023. szeptember 4-től napi látogatói limitet vezettek be az ősi kulturális helyszínen. – tudatta a CNN. 20.000 fős látogatói…
Az év végétől búcsút inthetnek a magyar nézők a Discovery Science és a DTX csatornáknak, ugyanis Warner Bros. Company úgy döntött, hogy a portfóliójába tartozó két tévécsatornát kiveszi a kínálatból több régióban is, köztük Magyarországon.
Vannak párkapcsolatok, amelyeket nem bírunk elengedni, akár évtizedek múlva sem. Volt barátok vagy plátói szerelmek, akikről folyton eszünkbe jut: mi lett volna, ha összejön? Ma boldogabb lennék? Nem valószínű. A "Hufnágel Pisti-effektus" ugyanis sokkal többet árul el rólunk, mint arról, akiről fantáziálunk.
A héten ismét szárnyra kapott az a hír, amely szerint állami tulajdonba kerülni a Budapest Airport többségi tulajdonrésze. A hírt a jelenlegi tulajdonos azóta megerősítette és jelen állás szerint tárgyalások…
Gyurcsány Ferencék háza elől jelentkezett be Keresztény Zoltán aktivista, aki óriási Orbán–Gyurcsány-plakátot feszített ki az ingatlan elé, majd gumilövedékkel is megszórta az utcát.
Az amerikai tisztviselők friss kijelentései szerint szinte már biztos, hogy az Ukrajnának küldött következő katonai csomagban benne lesznek a nagy hatótávolságú ATACMS rakétavetők is, amelyek négyszeres hatótávolságra növelnék az ukrán hadsereg jelenlegi haderejét.
Barátságos mérkőzések - A magyar labdarúgó-válogatott számára vasárnap az lesz a legnagyobb tét a csehek elleni hazai barátságos mérkőzésen, hogy megőrizze idei veretlenségét.