Mentorukként és bajtársukként gondol vissza a pénteken elhunyt nagy formátumú futsal-edzőre, Kis Jánosra két közeli barátja, Laczkó Zsolt - Görög Zita férje - volt labdarúgó és Polonkai Attila háromszoros válogatott játékos.
Az őszi esőzések miatt vasárnaptól megszűnik az országos tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szombaton.
Forgalmi változások lesznek szombaton délután a Puskás Aréna környékén, ahol a Szoborparkban a Szerencsejáték Zrt. szervezésében tartják az Eurojackpot Szuperkoncertet - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Egy nő beleesett a pottyantós vécébe, miután az okosóráját beleejtette és megpróbálta kihalászni. Az ügy kapcsán a rendőrség mindenkit arra kér, hogy ne próbálják meg visszaszerezni az ilyen módon elveszett értéktárgyakat.
A Magyar falu program részeként működő Falusi civil alapban a jövőben is írnak ki pályázatot önkéntes tűzoltó egyesületek számára, a korábbihoz hasonló nagyságrendben - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombat délután a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben, ahol átadták a Szili Önkéntes Tűzol
Nem csak az új frizura miatt, hanem összességében rengeteg dolog miatt imádjuk Katie Holmes személyiségét. A Dawson és a haverok című tinisorozattal híressé vált színésznő imádja az életet, nem szeret feltűnést kelteni, és nagyon egyszerű vele azonosulni.
Számos gasztroprogrammal várja a turistákat Horvátország ősszel. Dubrovnikban Michelin-csillagos séf nevével fémjelzett vacsorával készülnek, míg a közeli Eszéken, a vidéki vendéglátást kedvelők kóstolhatják meg a helyi ízeket, Opatija-ban pedig az édesszájúakat várja a Csokoládé Fesztiválon. Good…
A 476 000 éves múltra visszatekintő felfedezés a Homo sapiens fejlődése kapcsán több dolgot is felvet, többek között azt, hogy az előember fák tetején élhetett precízen megmunkált építményekben.
A címvédő Vasas fölényes, 20–8-as győzelmet aratott a német Ludwigsburg felett a férfi vízilabda Eurokupa budapesti selejtezőtornájának szombati összecsapásán, ezzel főtáblára jutott – írta az MTI.
Ez maga a teljes nonszensz! A háromgyerekes család három éve vette meg álmai otthonát: a tiszta és tehermentes ingatlanra később bejegyeztek egy haszonélvezőt. Milliókat követel tőlük, de akár az utcára is teheti őket.
Záporozó könnyek, súlyos percek: családi dráma a The Voice Magyarország színpadán. A húga sorsáról kellett döntenie Trokán Nórának a tehetségkutató szombati válogatóján, ám ám ő nem fordult meg, mert az első percben tudta, hogy húga énekel és nem szeretett volna részlehajló lenni, de közben a többi coach sem juttatta tovább. Magyar Elektra ezt zoko
Nem túlzás azt állítani, a világ teljesen más lenne a kiemelkedő tudású magyarok nélkül. Jelentős találmányok fűződnek nagyjaink nevéhez, akik ezáltal tették jobbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé az emberiség életét. Az alábbi, csokorba szedett hírességek sora korántsem teljes, de minden magyar embernek büszkeség látni őket, s nem árt felidézni, ho
Péntek óta visszafordíthatatlan kómában van Matteo Messian Denaro, Olaszország egyik legkeresettebb maffiafőnöke. A bűnözőt idén januárban fogták el és ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, miután évtizedeken át bujkált a hatóságok elől.
Natasha Liu Bordizzo hatalmas népszerűségre tett szert, miután megkapta Sabine Wren szerepét a Disney+-on futó Ahsoka sorozatban és bár színészi rátermettsége lenyűgöző, szépsége mellett sem mehetünk el.
Te a helyeden vagy, ami a karriert illeti? Úgy értjük: azt csinálod, amire születtél? Szenvedéllyel állsz hozzá a mindennapokhoz vagy csak túléled a napi 8 óra munkaidőt? Ha utóbbi jellemző, akkor ideje mélyebben beleásnod magad, hogy az asztrológia szerint is a számodra megfelelő hivatást űzöd-e. Mutatjuk, hogy az egyes csillagjegyed miben lehetne
Sri Lanka a magyar utasok körében is népszerű úti cél, így sokakat érinthet, hogy az Emirates és a SriLankan Airlines interline megállapodást kötött. Az új partnerség megkönnyíti az utazók számára,…
Három óra alatt elfogytak a jegyek az MLSZ oldalán a magyar-szerb Eb-selejtezőre, tele lesz a Puskás Aréna. Ám a jegyek egy része gátlástalan jegyüzérek kezébe került, akik 50, 60, 100, de esetenként 150 ezer forintért árulják a jegyekről lemaradt szurkolóknak.
Hullámvasútszerű jogalkotási folyamat szemtanúi lehettünk az elmúlt 48 órában: egy csütörtök este megjelent kormányrendeletről, amelyet az ellenzék rögtön Lex Akkugyár-nak nevezett el, szombaton az Energiaügyi Minisztérium közölte, hogy “félrement", és a jövő héten már módosítják is.
Kényszermunkára vezénylik a türkmén közalkalmazottakat: tanárok, orvosok, múzeumi dolgozók, könyvtárosok dolgoznak a gyapotföldeken a legnagyobb hőségben.
Észrevettem, hogy a barátaimmal újra és újra ugyanazt a beszélgetést folytatjuk le: mennyire rettenetesen nehéznek tartjuk a randizást. Huszonéves fiatalként az idősebb generáció kicsit lesajnálóan kezeli ezt a problémát, mivel az ő emlékeik szerint húsz-harminc évvel ezelőtt az ismerkedés pofonegyszerű volt, és egy új randi reményében elég volt el
A tengerparti esküvőkről elsőre általában valamilyen távoli úti cél ugrik be mindenkinek, mint például Bali, Bora Bora, a Maldív- vagy a Seychelle-szigetek. Nem kell azonban ilyen messzire menni, és egy…
Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia egy mai edzésen, alig egy héttel a sorsdöntő antwerpeni kvalifikációs tornász-világbajnokság előtt.
Felismerhetetlen állattetemek okoznak kellemetlenséget Kunhegyes határában. A város mellett lévő telep az önkormányzat tulajdonában van, melyet tetemek általi hulladék összegyűjtésére jelöltek ki.
Az első szexuális játékszer a neandervölgyi emberek idejéből származik, de az Egyesült Államok Alabama államában még mindig illegális beszerezni őket. Ma a szexuális segédeszközök már jóval többek egyszerű tárgyaknál, és az örömszerzés mellett a fő céljuk az egészségmegőrzés.