2023. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
4:30
Soha nem láttunk még ilyen erős Mercedes hibrid SUV-t (autopro)
Már megrendelhető a csúcsteljesítményű hibrid Mercedes-AMG GLC SUV.
szept. 3
6:42
Négy karika, három hengerrel: szabad-e ilyet venni használtan? (Autónavigátor)
Fiatal autót vennél, de nem kell a hatalmas teljesítmény, csak a korrekt méretek? Ha ragaszkodsz a negyedik hengerhez, akkor 2023-ban
szept. 3
6:54
Sainzé a pole pozíció Monzában (Autószektor)
A pilótának, aki pénteken ünnepelte a 29. születésnapját, ez az idei első és pályafutása negyedik pole pozíciója, amit a helyszínen helyet foglaló olasz szurkolók kitörő örömmel fogadtak. Sainz mellől a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a másik Ferrarit vezető m
szept. 3
7:24
Ezekre a megyékre adtak ki riasztást felhőszakadások miatt vasárnapra (Autószektor)
Az érintett területeken rövid idő alatt akár több mint huszonöt-harminc milliméter eső eshet. - Amennyiben az OMSZ visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokútst ad ki, arról újabb közleményben számolunk be - írta vasárnap hajnalban a katasztrófavédelem honlapja. A riasztások által érintett területeket, járásokat az Ors
szept. 3
8:12
A Fiat lehet a legeladottabb Stellantis márka (Autószektor)
Igen, villanyos átállás van. Igen, ezzel együtt ki is kopnak a megfizethető és egyszerű autók. Igen, cserébe egyre fejlettebbek lesznek az autók kívül-belül. De vajon tényleg erre van igény? Nos, erős gondolatébresztő lehet, hogy a Stellantis megannyi márkája közül épp a Fiat tudhatja magáénak a legtöbb eladást 2023 első felében, méghozzá olyan aut
szept. 3
8:36
Óriási csapást mérhet a gazdaságra az aszály (autopro)
Veszélyek elé néz a panamai ellátási lánc.
szept. 3
9:18
MG garancia: 7 évig ingyenes állapotfelmérés (Autónavigátor)
Az MG eddig is 7 év/150 000 km-es gyári garanciát adott, illetve az általános műszaki garancia mellett kilométerkorlátozás nélküli 7
szept. 3
9:48
Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Boschnál (Autószektor)
Az idén húszéves cég a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A 70 ezer négyzetméteres maklári Bosch gyár nemcsak az újgenerációs elektromos kormányművek gyártásában tölt be fontos szerepet, hanem a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésben is; mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente - köz
szept. 3
11:18
Jegyeket, bérleteket! Gyerekek és diákok utazási kedvezményei (Autószektor)
Pénteken elkezdődött az iskola, rengeteg diák pedig valamilyen tömegközlekedési eszközzel jár be suliba. Összeszedtük, hogy a gyerekek és a tanulók milyen utazási kedvezményekre jogosultak.  MÁV A gyerekek 6 éves korukig ingyen utazhatnak a MÁV járatain bármely kocsiosztályon. A 6 évnél idősebbek, akik nappali és esti tagozaton tanulnak, diákigazol
szept. 3
12:12
Itt van az új Mini kicsiben és nagyban is! (Autónavigátor)
Az új Mini Cooper esetében a Cooper név immár minden három- és ötajtós Mini modellre vonatkozik, nem a motorválasztás függvénye.
szept. 3
12:12
Kedvezőbb lehet a légi utasoknak a hagyományos utasbiztosítás a fapadosok által kínáltnál (Autószektor)
Elemzésük szerint az utazási szokásoktól és az igényektől függ, melyik biztosítással jár jobban a repülővel utazó ügyfél, de a klasszikus utasbiztosítók ajánlata szélesebb. Többek között kiemelt fedezetet nyújtó csomagokat és kiegészítő biztosításokat is kínálnak, tehát több kockázatra terjednek ki, mint a fapadosok termékei. Emiatt persze körülmén
szept. 3
12:30
Hatalmas üzlet a Tesla töltőhálózata (autopro)
A Tesla töltőhálózata egyre több bevételt termel.
szept. 3
13:12
Egyre többen használják saját autó helyett a carsharinget (Autószektor)
A nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben. Budapest útjain összesen közel 1500 autó bérelhető perc és/vagy kilométer alapon, amelyeknek több mint 40 százaléka tisztán elektromos hajtás
szept. 3
14:54
Álláskeresésnél döntő lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság (Autószektor)
A magyarországi dolgozók munkába járási szokásairól szóló, júliusban készült online kutatásba a 18-65 év közötti lakosságból 1000 embert vontak be. A felmérés alapján tízből hat munkavállalónak volt már olyan álláslehetőség az életében, amelyet csak azért nem pályázott meg, mert túl sok időt igényelt volna a munkahelyre való bejutás. Ez az arány a
szept. 3
15:18
Társadalmi problémát okozhat a mobilitás megfizethetetlensége (Autónavigátor)
Élesen bírálta a BMW vezére Németország iparpolitikáját, illetve az új benzin- és dízelmotoros autók európai betiltását 2035-től.Elmondta, hogy az elektromos
szept. 3
16:18
Makói múzeum - Veterán motorok (Autószektor)
.
szept. 3
16:36
Biztonságosabb munkakörnyezetet teremthet az AI (autopro)
A Vision AI kamerarendszereket és fejlett algoritmusokat használ, hogy biztonságosabb környezetet teremtsen a munkahelyeken.
szept. 3
17:30
Verstappen rekordot döntve nyert Monzában (Autószektor)
A 25 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 47. és az idei 12. sikere, az összetettben pedig így már 145 pontos előnnyel áll az élen. Monzában Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a pole pozícióból startoló Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája állhatott fel. A futam rajtját halasztani
szept. 3
17:54
Elmaradt a csoda Olaszországban, Verstappen nyert a Red Bullal (Autónavigátor)
Az őrült holland hétvége után Olaszországba látogatott a Formula-1 mezőnye az ikonikus monzai pályára. A pénteki napon Verstappen hozta a
szept. 3
18:18
Többé nincs e-rollerezés a fővárosban (Autószektor)
A csütörtöki volt az utolsó alkalom, hogy a helyi lakosok és a turisták elektromos rollert bérelhettek a francia fővárosban. Szeptember 1-jétől mindhárom szolgáltatónak ki kell vonulnia Párizsból. A döntés annak a népszavazásnak az eredménye, amelyet április 2-án tartottak. Bár a véleménynyilvánításra felkért 1,4 millió párizsi közül mindössze 100
szept. 3
18:54
Halálos sztrádabaleset, teljes útzár, hét kilométeres torlódás a délutáni csúcsban (Autószektor)
Frissítés: A torlódás meghaladta a 10 kilométert. Aki teheti a 90-es jelű Nagyfüged/Ludas és az 58-as jelű Hatvan-kelet csomópontok között a 3-as főúton kerülhet - írta fél hét után az Útinform. Korábban írtuk: Öt autó ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében vasárnap délután, az érintett szakaszt teljes sz
szept. 3
19:24
A hét karikatúrája: De nehéz az iskolatáska! (Autószektor)
.
szept. 3
19:54
Többé nincs e-rollerezés a fővárosban (Autószektor)
A csütörtöki volt az utolsó alkalom, hogy a helyi lakosok és a turisták elektromos rollert bérelhettek a francia fővárosban. Szeptember 1-jétől mindhárom szolgáltatónak ki kell vonulnia Párizsból. A döntés annak a népszavazásnak az eredménye, amelyet április 2-án tartottak. Bár a véleménynyilvánításra felkért 1,4 millió párizsi közül mindössze 100
szept. 3
19:56
Itt a piros, hol a piros, de hová lett a fakabát? (Autószektor)
Soha nem értettem, hogy mi benne a ráció, de minden napra jut belőle: hiába próbálok elindulni a zöldre, az előttem lévő autó továbbra is csak áll, majd beteg lóként ballag a szabaddá vált úton, megtörve a forgalom és a jelzőlámpák ritmusát, hogy aztán versenyparipaként száguldjon át a következő kereszteződésen, amikor a lámpa már tilosra váltott..

Keresés