Az első generációs Juke formavilága még igencsak megosztóra sikerült, viszont a crossover jelenlegi nemzedékével az elfogadhatóbb kategóriába sikerült áttuszkolnia a
Mostanra világos, hogy a Hyundai formatervezői továbbra is döbbenetesen jó érzékkel lovagolják a szögletes retrofuturisztikus dizájnvilágot, amit ilyen elvetemülten egyetlen mainstream gyártó sem mert megtenni korábban. Hiába beszélünk egy fiatal márkáról, mégis rendkívül jól áll ez az irány a Hyundai számára. Nincs ez másképp az új Santa Fe szögle
A katasztrófavédelem vasárnapi közleménye szerint a 2011-ben kiadott engedélyt éppen azért vonták vissza, mert a 4000 literes tárolási kapacitással rendelkező létesítmény berendezéseit tűzveszélyesnek ítélték, nem voltak már megfelelő távolságra a villanyvezetékektől és más ingatlanoktól, és egy ellenőrzés során megállapították, hogy a tűzvédelmi e
A texasi Lewisville-ből származó videó azt mutatja be, milyen veszélyes lehet egy nagy teherautó holttere. Egy kis szedán ping-pong labdaként pattogott az egyik kamionról a másikra és vissza, mielőtt egy pörgést követően megállt volna. Szerencsére a sofőr jelentős sérülés nélkül megúszta a balesetet. A HIM_Darling felhasználó által a Redditre fe
Azt írták, a pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzik, hogy az autószervizek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e, egy ilyen jellegű kontrollba bukott bele egy Zala vármegyei autószerviz is. A szervizt a NAV együtt ellenőrizte a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársaival. Több olyan laptopot találtak, amelyek
Sant'Agata Bolognese/Porto Cervo Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini immár ötödik egymást követő nyáron, a márka fennállásának 60. évfordulója évében exkluzív és fényűző társalgót rendez be Porto Cervóban. A Lounge Porto Cervo a Promenade du Port sétányon található, a Via Porto Vecchio utcában. Üdvözölni fogja a Lamborghini tulajdonosokat
A 38 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat hivatalos honlapja szerint a hétvége harmadik futamát - mely az első volt vasárnap - magabiztosan, csaknem 11 és fél másodperces előnnyel nyerte, a fordított rajtrácsos késő délutáni viadalon pedig nyolcadikként startolva is az első helyen intették le, miután tempófölényét kihasználva sorra hagyta le a
Szerdától bruttó öt forinttal drágul a gázolaj nagykereskedelmi ára a Holtankoljak.hu értesülései szerint. Az információk alapján a benzin beszerzései ára
Múlt csütörtökön a Magyar Közút kisújszállási mérnökségének brigádja Törökszentmiklósnál végzett padkafeltöltési munkákat, amikor az út szélén megláttak néhány tehenet és észrevették, hogy egyiküknél beindult az ellés. Mivel a brigád tagjai közül négyen is tartanak vagy tartottak szarvasmarhákat, látták, hogy ez a borjú láthatóan nem fog világra jö
A Holtankoljak információi szerint a héten szerdán a gázolaj nagykereskedelmi ára változik, bruttó 5 forinttal emelkedik annak ára. Ez hatással lesz a kutak kiskereskedelmi áraira is. A hét közepén a benzin ára nem változik. Így az alábbi átlagárakkal kalkulálhatunk augusztus 30-tól: 95-ös benzin: 642 Ft/liter Gázolaj: 651 Ft/liter További autós
Immár második alkalommal rendezik meg a Festetics Concours d’Elegance-t a Keszthelyen. A Balaton parti városban fekvő Festetics kastély mesés környezetében
A Ford Transit megállt a belső sávban, az utas átment a kamionok között és elvégezte a dolgát teljes nyugalommal. Majd visszafelé ugyanezt a remek mutatványt láthatjuk és mintha semmi nem történt volna, visszül a kisbuszba. A forgalom pedig eközben miatta áll, igaz, e nélkül is már dugó volt. De ezek mellett egy-két szokásos, leállósávon közlekedő
Az Uruguayban rendezett két futam után Argentínában is értékes pontokat gyűjtött Michelisz Norbert, aki a világsorozat La Pedreda-i futamain szombaton második lett, vasárnap pedig negyedik helyen végzett. Már az elsőn is izgalmasan alakult a verseny, mert az időmérő eredménye alapján második helyről induló magyar pilóta a rajt után a célegyene
Az elektromos jövő sportmodellek, izomautók pályafutásával kapcsolatban is felvetett már fontos kérdéseket, miszerint lesznek-e egyáltalán, és ha igen, akkor milyen hajtáslánccal élményautózhatunk az elkövetkező években. Kapunk ilyen és olyan híreket is, ráadásul úgy tűnik, hogy a Ford háza táján az autórajongóknak kedvező irányba haladnak a dolgok
A jogosítványt az utóbbi években egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hiszen a koronavírus óta jelentősen növekedtek a vezetői engedély megszerzésének
Mindenki szeretné, hogy segítségére siessenek, ha bajba jut. Ennek szellemében bárkitől elvárható, hogy tőle telhetően maximálisan elősegítse az önfeláldozó, veszélyes tevékenységet élethivatásként gyakorló emberek munkáját. Biztos vagyok, hogy elenyésző, homo sapiensnek csak jóindulatú túlzással nevezhető kisebbséget leszámítva, mindenki így is ál
Újraélesztő berendezéseket telepített az OMV az autópályák mentén üzemelő töltőállomásain - közölte az OMV Hungária Kft. hétfőn az MTI-vel. A készülékek a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát képviselik, a benzinkutak alkalmazottait pedig folyamatosan képzik az elsősegélynyújtásra, emellett a berendezések használatára is külön oktatást kapta
A 2003-as Frankfurti Autószalonon leplezték le a semmihez sem fogható Mercedes SLR McLaren-t, a maga döbbenetesen hosszú orrával, széles oldalkopoltyúival, sirályszárnyas ajtóival, és kompromisszummentes sportosságával. Külső jegyei egy korszakot határoztak meg, pedig történelme egészen 1999-ig visszanyúlik – ekkor mutatták be ugyanis először az SL
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója felidézte, hogy februártól kezdték el az új ügyeleti rendszert működtetni, hónapról hónapra új vármegyéket kapcsolnak be, és több mint százezer beteg kapott már ellátást ebben a rendszerben. A stabil rendszer működéséhez az eszközök is hozzájárulnak - mutatott rá, hozzátéve, hogy az autók mellett olyan új orvostech
Egyszer volt, hol nem volt egy prototípus, mely aztán örökre egyke maradt. Ahogy a legtöbb mesének, ennek is több szereplője van. Eleinte ismert Škodákból is készültek egykék, lásd 1000 MB kabrió és kombi, de a márka történetében vannak nagy publicitást kapott és nagyon titkolt darabok is. Skoda 976-os Forrás: Gyártó Több Škoda prototípusról csak
Közeledik a felfrissülést hozó hidegfront, bár igaz, hogy lassan araszol hazánk felé. Nyugaton már nem volt elviselhetetlen kánikula, viszont az ország más részén még mindig tombolt a hőség, helyenként 38-39 fokot mutattak a hőmérők. Az Időkép radarképe hétfő éjjel. A kora esti órákban a Dunántúl déli tájaira zivatarok érkeztek dél felől, melyek é