Az eset Glendale városától északra történt. A háztulajdonos, Joe Papineau elmondása szerint éppen aludt, amikor a Tesla belerohant a falba. Hatalmas csattanást, majd erős robbanást halott. A rendőrség még vizsgálja a baleset okát, közleményt sem tett közzé. Papineau szerint az történhetett, hogy egy másik autó kihajtott a Tesla elé, amely vezetője
Max Verstappen közismert arról, hogy képtelen huzamosabb ideig távol maradni a versenypályáktól. Szabad idejében előszeretettel versenyez szimulátoron, de több ízben
A „Mudcrab” (Sárrák) becenevű, 1978-as Toyota Land Cruiser nem kevesebb mint 7 km-t tett meg 30-35 méteres mélységben a Timor-tengerben, Észak-Ausztráliában, Mandorahból indulva a Fannie-öböl túlpartjáig, Darwinig, megdöntve ezzel a víz alatti vezetés távolsági és mélységi rekordját. A több gépészmérnökből, búvárból és más szakemberekből álló csapa
Bemutatkozott be a vadonatúj Hyundai Santa Fe szabadidőjármű, amelynek 'nyitott a többre' koncepciója az új, széles csomagtér-nyílásra fókuszálva hívja fel a figyelmet a modell radikális átalakulására. Az ötödik generációs Santa Fe a középkategóriás szabadidőjármű városbarát, kalandkedvelő karakterét olyan kategóriaelső, teraszos kialakítású életté
A gyerekek már néhány éves korukban megtanulják, hogy a közlekedési jelzőlámpáknál a piros azt jelenti, hogy tilos, míg a zöld szín azt mutatja, szabad az út. De vajon ki döntött arról, hogy éppen ezeknek a színeknek legyen ilyen fontos szerepe a közlekedésben? És hogyan alakultak ki a jelzőlámpák? Ennek jártunk utána. Egy baleset kellett a jó meg
Az M1-es autópálya, Hegyeshalom határátkelőnél a kilépésre várakozó kocsisor hossza 1-2 km-es. Emiatt kerülni még nem érdemes. Az M4-es autóúton Albertirsa és Pilis csomópontok között a Budapest felé vezető oldalon az 51-es km-nél baleset történt. Egy személyautó vesztegel a belső sávban, ezért a külső sávba kell sorolni. A hétvégén dolgoznak az au
Fotók: MÁV Ennek alátámasztására azt közölték: a Balaton InterCity-ken június eleje óta már 2500 hamburger és 4375 korsó sör fogyott, melyek az étkezőkocsik legnépszerűbb termékei közé tartoznak. A nyári szezonban Budapest és Keszthely között kétóránként közlekednek belföldi forgalomban étkezőkocsik a Balaton IC vonatok részeként, amelyekben a jell
Fotó:mahartpassnave.hu Németh Balázs, az eseményt szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a vasárnap délelőtti, hajón megtartott sajtótájékoztatón kiemelte: a MAHART a szervezőbizottsággal együttműködve a vb összes versenynapján üzemeltet majd hajójáratokat a Batthyány tér és a MÜPA hajóállomás között, ahonnan rövid sétával elé
Az Apollo Tyres megbízásából készült felmérés szerint az európai autósok egyértelmű többsége nem próbálná meg maga megoldani a defektet az út szélén. Mindössze 46%-uk mondta, hogy az autóhoz mellékelt pótkereket vagy felfújó készletet használná, míg 32%-uk azt mondta, hogy ehelyett inkább a gépjármű-mentő szolgálatot hívná segítségül, 16%-uk pedig
A neve N1A, és Steve Nichols munkája, aki az MP4/4-et tervezte, amely 1988-ban Ayrton Senna és Alain Prostnak köszönhetően 16 grand prix-ből 15-öt nyert meg. Úgy is mondhatnánk, hogy a valaha volt legdominánsabb F1-es autó. Csakhogy ez az új tervezés nem azért érkezik, hogy az F1 előtt tisztelegjen. Sokkal inkább az 1963-as, középmotoros M1A előtt
Ha huzamosabb ideig használ fizetős parkolóhelyet, nem kell meglepődni a végén a magas számlán. Hogy mi történt a bécsi Aleksandra R.-vel júliusban, azt nehéz elképzelni. A reptéri parkolóban ugyanis néhány percre 2422 euró feletti számlát fizetett a 45 éves nő. A Heute cikke. Képernyőfotó "Július 10-én kihoztam egy barátomat a repülőtérre, és tíz
Fotó: MTI/Balázs Attila Szombaton és vasárnap hatalmas méretű erőgépek mérték össze erejüket a nemzetközi traktorhúzó versenyen. A térségben abban bíznak, hogy sikerül elérni a hajdúböszörményi traktorhúzó verseny bekerülését az Európa-kupa versenyei közé. Fotó: MTI/Balázs Attila MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Igazi megszállottak, akiknek mindegy, hogy benzin, vagy áram hajtja, lényeg, hogy menjen az autó, és nem is akárhogyan. Leírva könnyű, de a valóság nagyon más. Korlátozott idő, korlátozott anyagi források, amit ráadásul a hallgatóknak kell összekalapozniuk, ők mégis minden évben belevágnak az autóépítésbe, folyamatos fejlesztésbe. És korlátozott v
Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonvilágos és Székesfehérvár között, az erős forgalom miatt, szakaszosan torlódik a forgalom. Jelentős időveszteséggel kell számolni – írta az Útinform. Másutt is akadnak fennakadások. A 10-es főúton, Pilisvörösvár belterületén, egy motoros egy személyautóval ütközött össze. A 20-as km-nél félpál