Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője egyelőre csak a saját teljesítményükkel akar foglalkozni a téli teszteket követően — és azzal kapcsolatban is óvatosan nyilatkozott.
Az új Moszkvicsokat februárban kezdik el szállítani a regionális kereskedőknek Oroszország egész területén. Az első példányokat korábban a fővárosi autókereskedések kapták meg, most azonban további 22 régióban jelennek meg az autók, ahol 52 értékesítési pontot nyitott a márka. Immár azt is tudni, mennyibe fog kerülni a benzines és az elektromos vál
Az elmúlt évek stratégiai baklövései után próbál jelentős előrelépéseket tenni a Ferrari Forma-1-es csapata – Fred Vasseur elárulta, miért hozták meg azt a döntést, hogy leváltották stratégiai vezetőjüket.
Lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában az úgynevezett traffibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, amióta az eszköz figyeli az utat nem volt tragédia ezen útszakaszon. A napokban - eddig még - ismertlen elkövető megrongálta a készüléket. A
A dél-koreai cég lengyel gyára. Fotó: LG Energy Solutions A dél-koreai akkumulátor-szakértő, az LG Energy Solutions know-how-ja az Ankara közelébe tervezett üzem központi eleme. Az autógyár szerdán bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá egy új vegyesvállalat létrehozásáról a hosszú távú partnerrel, a Koc-Holdinggal és az LG Energy Solutio
A Williams Forma-1-es csapata számára az egyik legfontosabb tennivaló az, hogy megtalálja új technikai igazgatóját – erről beszélt az istálló nemrég kinevezett csapatfőnöke, James Vowles.
Kiemelt célunk a gyalogosok védelme a közlekedésben, így olyan innovatív gyalogosvédelmi rendszerek kiépítését támogatjuk, amelyek képesek hatékonyan megelőzni a gyalogosgázolásokat. Az általunk támogatott SafeCross Okos Zebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, mely az útburkolatban elhelyezett aktív LED-prizmák segítségével, villogó fénnye
A nyugati cégek oroszországi kivonulása után kiürültek az autógyárak és kereskedések, melyek a korlátozások megkerülésével próbálkoznak a termékbeszerzéssel. Mindhiába, mert importtrükkökkel sem képesek kielégíteni az igényeket, pedig a Putyin-rezsim szemet huny a szürke/fekete megoldások fölött, miközben hatásosabb fegyverrel is harcol az oroszors
A korábbi Forma-1-es csapatfőnöke, Eddie Jordan elárulta, korábban szerette volna meglátogatni egykori versenyzőjét, Michael Schumachert, ám a német felesége elutasította kérését. Az a gesztus viszont, amit a legendás versenyző fia, Mick tett, lenyűgözte őt.
Az alváshoz valószínűleg konyítunk valamennyien. Egyszerűen azért, mert születésünktől fogva csináljuk. Mégis vannak olyan tévhitek, amelyek a mai napig fogva tartják a magyarok döntéseit. Következzen ezekből néhány!
Rengeteg magyart érint egy olyan probléma, amelytől egyszerre érezhetik magukat a sofőrök úgy, mintha ittasan vezetnének, miközben feszült, ideges állapotban ülnek a volán mögé. Mindezt büntetlenül teszik, ugyanis ezt a “szabályszegést" nem lehet törvények közé szorítani.
Ma már csak szellem iparváros, egykor viszont az autós kultúra virágzó központja volt Detroit, aminek romlott utcáin és gyárépületei között a 70-es években az utcai versenyzés sem volt ismeretlen fogalom. Naná, ez elkerülhetetlen egy olyan városban, ahol minden az autókról szólt, és a rendőrség is szemet hunyt a dolog felett. Ráadásul ekkoriban val
Nagyon rosszul jött az Aston Martin Forma-1-es csapatának az, hogy Lance Stroll nem ülhetett autóba az előszezoni teszteken – mondja Fernando Alonso, aki szerint nagyon jól jöttek volna a kanadai pilóta visszajelzései.
Erős a forgalom a főváros környéki főbb utakon. Torlódásra kell számítani többek között az M3-as autópálya bevezető szakaszán az M0-s autóúttól, a 10-es főúton a solymári körforgalomtól, az 51-es főúton Dunaharaszti térségében és a Csepel-sziget útjain. Az M4-es autóúton, Törökszentmiklós térségében a 115-ös km-nél egy kamion átszakította a belső s
Kétféle karosszériahosszal és háromféle konfigurációban (furgon, crew cab, kombi) elérhető az új Dobló, ráadásul többféle hajtáslánc közül választhatnak az ügyfelek.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője még nem teljesen elégedett a W14-es versenygéppel a bahreini F1-es teszteket követően, azonban nagyon bízik csapatában, hogy a jelenlegi problémákat is meg tudják oldani.
MTI/Czeglédi Zsolt A 37 éves szombathelyi születésű pilóta az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott, a futamgyőzelmek alkalmával is mindig találnak néhány apróságot, amit ő maga nem tart jónak, vagy úgy véli, lehetne jobb is. "Ráadásul szőrszálhasogató vagyok, ezért kijelenthetem, hogy tökéletes hétvégém még egyszer sem volt, de nagyon szeretn
Rengeteget változott a világ az elmúlt harminc évben, és sokak számára megdöbbentő lehet a tény, de ugyanolyan messze vagyunk időben 1993-tól, mint 1993-ban voltunk 1963-tól.
Már gőzerővel dolgozik idei versenyautójának továbbfejlesztésén a Mercedes, hamarosan pedig pályára is viszi újításait, a Red Bull megoldását azonban nem kívánják másolni a németek.
Illusztráció Forrás: bkk.hu A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára. A jelentés az elektromos roller használatának az elmúlt öt évben tapasztalt gyors elterjedésére, valami
Sergio Perez még nem tette túl magát a 2022-es idény végén, amikor Max Verstappen tét nélküli helyzetben sem akart neki segíteni. Az új F1-es szezon előtt jelezte, kölcsönösséget vár el a csapatmunkában.
Nyolcméteres vetítővászon képét nézhetjük abból a mozgó vezetőfülkéből, amihez hasonlót csak a Föld másik oldalán találunk. Ez a Bay Zoltán Kutatóintézet professzionális szimulátora, amit nemcsak megnéztünk, de ki is próbálhattunk!
A francia újautó-piac januárban 8,9 százalékkal, 111 ezer 940 eladott autóra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ne feledjük azonban, hogy 2022 januárjában drasztikus 18,6 százalékos csökkenést mértek az egy évvel korábbihoz képest. 2023 januárja 16,6 százalékkal marad el a járvány előtti 2020 januárjától, amely már 2014 óta a leggyen
Amilyen nagyszabásúnak képzelte el a Volkswagen az ID szériájának bevezetését, olyan döcögősre sikerült, hiszen az ID.3 amellett, hogy késett is, bizony elég sok gyermekbetegséggel küzdött, főleg szoftveres téren – ráadásul anyagminőség terén sem lett éppen meggyőző. Ezek a problémák azonban tipikusan olyanok, amelyeket egy jól sikerült modellfriss
Nos, talán korai volt az öröm annak kapcsán, hogy márciusban is folytatódni fog majd az üzemanyagok árának csökkenése, hiszen azután, hogy ma olcsóbb lett a 95-ös benzin, péntektől drágulás jön, méghozzá a dízel esetében. Egészen pontosan bruttó 3 forinttal emelkedik majd a gázolaj nagykereskedelmi ára, míg a benziné nem változik.
Az Audi legendás Quattro raliautói előtt tisztelgő modern változat mindent tud, amiért rajongani lehet, de a páratlan élményért páratlan árat is kérnek.
Az ügy adatai alapján a nagyatádi körzeti megbízottak 2023. február 27-én délután Somogyszobon akartak ellenőrizni egy személyautóst. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, menekülni próbált a járőrök elől. A rosszul megválasztott sebessége miatt azonban az első kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkorlátnak ütközött.
Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója szerdán, az eseményről tartott sajtótájékoztatón elmondta: három év kihagyás után rendezik meg a kiállítást, amelyen a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb lesz a vasúttörténeti rész. Szolnok város életében, iparában 1847 óta meghatározó szerepe van a vasútnak -
Nem kellett sokáig várni arra, hogy bejelentsék, lesz folytatása az idén (is) elmaradó GTI-találkozónak. A következő eseménynek már egyenesen a Volkswagen főhadiszállása ad majd otthont.
Mi másba építette volna be új generációs, kondenzátoros hibrid hajtásláncát a Honda motorsportrészlege, mint egy CR-V szabadidőjárműbe? Becsületükre legyen mondva, nem sok mindent hagytak meg az eredeti autóból.
Igen komoly páncélzattal és felszereléssel látták el ezt a különleges Nivát, amelyet minden bizonnyal be fognak vetni a jelenleg zajló háborús helyzetben.
A WWCOTY az egyetlen, kizárólag női autós újságírókból álló szervezet, melynek zsűrije, az új X-Trail tág tereit, könnyed vezetési teljesítményét és elektromos hajtásláncát, az e-POWER-t dicsérte. Az elismerésről szólva Makoto Uchida, a Nissan globális vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: "Nagy örömünkre szolgál, hogy a Women's World Car of