Sokan álmodnak egy Audi A6 kombiról, lehetőleg dízelmotorral és automataváltóval. A piac legaljának árszabását megnézve azonban szinte bárki megengedhet magának
Somfalva szerda óta autóval megközelíthetetlen Magyarország felől. A határra vezető egyetlen utat a falu döntése alapján gyalogos zónává alakítják, és később is csak külön engedéllyel, a somfalviak és a szomszédos ágfalviak hajthatnak át rajta autóval. Az engedély két évre 160 euróba kerül majd, és a somfalvi kereskedőknél, szolgáltatóknál levásáro
„Az Ipar 4.0 kifejezéshez annak megjelenésekor hatalmas reményeket fűztünk, ám az időközben befektetett pénz még nem térült meg a legtöbb vállalat számára – sokan még mindig messze vannak az intelligens, flexibilis és önszerveződő gyárak eredeti víziójától.” – fogalmazott Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere. A Roland Berger ta
A helyi közösségi közlekedés decarbonizációja mentén, az MVK Zrt. a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.) szerinti közösségi értékhatárt elérő értékű, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le „6 db új, alacsony belépésű, 2 tengelyes szóló (M3/I. osztályú) CNG üzemű midi autóbusz zártvégű pénzügyi lízing konstrukció
Nehéz igazán vonzó és minden igényt kielégítő autót találnia annak, aki a klasszikus felépítésű példányokat kedveli, azonban a kompakt szegmensben végre úgy tűnik, megláthattuk a fényt az alagút végén. A Honda az új Civic bemutatásával a hibrid technológia jövőbe mutató mivoltát próbálta ötvözni a hagyományos értékekkel és a japánoktól megszokott,
A rendőrség közleménye szerint a baleset során egy tehergépjármű közlekedett a pécsi Uránvárosban, amikor elütött egy gyalogost. A balesetet elszenvedő nő a helyszínen meghalt. Péterffy Attila, Pécs polgármestere közleményben jelezte: az önkormányzati tulajdonú Biokom NKft. egyik hulladékgyűjtést végző teherautója gázolta el az idős hölgyet. A váro
Az új Hyundai Kona szépen fokozatosan fedi fel magát: először csak a formáit mutatta meg, majd kiderültek a részletek a benzines és a plug-in hibrid kivitelekről is, most pedig végre megkaptuk a tisztán elektromos verzió adatait is. Nagy újdonság persze nincs a nap alatt, hiszen egyrészt alapjait tekintve az előző generációra épül az újdonság, másr
A közlekedés CO2-kibocsátása a Corona-korszakot követően ismét emelkedett az EU-ban. A közlekedés CO2-kibocsátása a Corona-hullám után ismét emelkedett az EU-ban. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) előzetes adatai szerint a közlekedési ágazatból származó klímagáz-kibocsátás 2021-ben mintegy 776 millió tonna CO2-egyenértéket tesz ki. Ez
A jelzőlámpás csomópontok folyamatos karbantartást igényelnek, ahol a fejlesztéseket, javításokat is ütemezetten végzi a Magyar Közút. Nemrég a váci mérnökség
A teljes autó és a pontos adatok leleplezésére ugyan még várnunk kell, de a Lamborghini újabb információkat osztott meg az Aventador hamarosan érkező hibrid utódjáról, amelyekből sok érdekességre fény derült – például, hogy több mint 1000 lóerővel lesz dolgunk, és egy teljesen új V12-es erőforrás kerül az autóba.
A Toyota ügyvédei aligha hagyják majd annyiban, hogy a japán autógyártó egy újabb ikonikus modelljének lopták el a formatervét a kínaiak, bár az is lehet, hogy megenyhül majd a szívük a Kuluze nevű elektromos mopedautó láttán, hiszen egy rendkívül aranyos megjelenésű négykerekűről van szó. Szinte semmit nem lehet tudni az apró, elektromos hajtású
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint 2022-ben közel 3,7 milliárd forint összegű pótdíjat fizettek be a belföldi honosságú járművel jogosulatlanul közlekedők. Fotó: NÚSZ Szintén csak a 2022-es évet vizsgálva az látható, hogy a magyar utazóközönség mintegy 20 ezer esetben vett igénybe olyan szolgáltatást, amely során a
Fotó: Linkedin/Les Zoltán - Megtiszteltetés, hogy ezúttal Dr. Oliver Gruenberg-et, a Volkswagen Slovakia igazgatóságának elnökét is vállalatunknál köszönthettük Németh Kinga, személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag kollégámmal. A szakmai célú látogatás során pozsonyi vendégeinkkel igazán értékes beszélgetéseket folytattunk és megteki
A bíróság vasárnap vizsgálati fogságba helyezte a férfit, mivel fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményt követ el. A gyanúsított még gondolkodik rajta, hogy fellebbez-e az ítélet ellen – írja a TV Noviny. A videót a képre kattintva, a parameter.sk oldalán nézheti meg. A 48 éves Ľudovít egyébként visszaeső bűnöző, korábban kilencszer jogerő
Csak 2022-ben 3,7 milliárd forintnyi pótdíjat fizettünk ki teljesen feleslegesen, figyelmetlenségből adódóan. Mindemellett a magyar utazóközönség nagyjából 20 ezer esetben
MI a gyakorlatban Számos lehetséges alkalmazási területe ellenére a mesterséges intelligencia sok területen még mindig alig használatos. A Deloitte kétszáz iparági szakértő körében végzett felméréséből kiderült: a cégek nem egészen fele használja a mesterséges intelligenciát az informatikai részlegénél, és csupán jó ötödük a kiberbiztonságnál. Más
Ennek szellemében a Volkswagen az összes alapvető főegységet házon belül kívánja biztosítani, az akkumulátorok és az elektromos motorok mellett immár az impulzus-inverter és a hőmenedzsment-rendszerek fejlesztését is önállóan végezve. Az ily módon közös forrásból származó Volkswagen hajtásrendszer jelentős hatékonysági és költségelőnyöket kínál: má
Új üzemet szeretne építeni Észak-Mexikóban az amerikai elektromosautó-gyártó Tesla. Ezt Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök jelentette be, miután videohívást folytatott Elon Muskkal, a Tesla főnökével. A részletekről a cég hamarosan beszámol. A helyszín Monterrey, Nuevo León államban, ahogy López Obrador mondta. A Tesla emblémája. Fotó: Tesl
A Hella főnöke, Rolf Breidenbach: A nyáron abbahagyja. (Fotó: Hella) A Hella főnöke, Rolf Breidenbach az év közepén mond le posztjáról, miután a francia Faurecia autóipari beszállító felvásárolta a céget. Az ügyvezető és a részvényesi bizottság közösen állapodott meg az ügyvezetői szerződés június 30-i lejáratáról - közölte a lippstadti cég pénteke
Nyitrai István szerencsés is meg nem is. Oly korban élt, amikor negyedmillióan szurkoltak a városligeti, majd a népligeti motorversenyeken. Őt is megcsapta a jellegzetes hang és benzingőz, így nem volt kérdés, hogy megpróbálkozik a sportággal, ám hiába volt tehetséges, a korszak és a körülmények nem voltak ideálisak. A Városligetben negyedmillóan