Fernando Alonso, az Aston Martin F1-es versenyzője elárulta, tavaly sokáig törött csontokkal versenyzett, miután kézsérüléseket szenvedett Ausztráliában.
Charles Leclerc szerint korai még megmondani, hogy jó döntést hozott-e a Ferrari Forma-1-es csapata azzal, hogy a szezonrajt előtt lecserélte stratégiai vezetőjét.
Noha nem zajlott problémamentesen a Mercedes Forma-1-es csapatának előszezoni tesztje, Max Verstappen szerint a német istálló ütőképes autóval állhat elő a hétvégi Bahreini Nagydíjon. A holland szerint az ezüstnyilak nagyobbat tudtak előrelépni V6-os erőforrásukkal is, mint az ő motorpartnerük, a Honda.
Ezen a héten tartják a 2023-as Forma-1-es szezon első versenyét Bahreinben. A csapatok és a versenyzők természetesen már megérkeztek a futam helyszínére, mutatjuk a csütörtöki nap fotóit!
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, már abban a pillanatban látta, milyen kihívások várnak rájuk a Mercedes idei autójával, hogy február elején először vezette a W14-est.
Megszólalt Forma-1-es jövőjével kapcsolatban a száguldó cirkusz legeredményesebb versenyzője, Lewis Hamiltont azt követően, hogy két világbajnok is megkérdőjelezte a Mercedes iránti elkötelezettségét.
Az előszezoni teszten látottak alapján az Aston Martintól tartanak a rivális csapatok, Fernando Alonso azonban egyelőre visszafogott optimizmussal várja a 2023-as idénynyitót Bahreinben.
Az Aston Martin Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Dan Fallows elárulta, mi az egyik leglényegesebb dolog, amit megtanult a Red Bull tervezőzsenijétől, Adrian Neweytól, miközben együtt dolgozhatott vele az évek során.
Fernando Alonso, az Aston Martin versenyzője izgatottan várja a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíjat, ahol azonban szerinte még mindig nem fog kiderülni, hogy valójában hol állnak az ellenfeleikhez képest.
A közlemény felidézte, hogy a fővárosi önkormányzat újabb járművekkel bővíti a budapesti járműparkot. A múlt csütörtökön közzétett kormánydöntés értelmében újabb 31 villamossal gazdagodik a főváros. A tavaly októberben bejelentett 20 villamos 2024 nyarától jön majd Budapestre, a további 31 jármű pedig ezután, folyamatosan érkezik a fővárosba - írtá
Megszólalásig hasonlít az eredeti Minire a Kínai Szabadalmi Hivatalhoz beadott terv, amit még a kínai Beijing Estek Technology adott be levédetésre tavaly májusban. Pofátlanul lemásolták, és tulajdonképpen módosítás nélkül benyújtották az 1969 és 2001 között gyártott Mini mását. Még az ikonikus kaszni összeillesztések, vízelvezetők és ajtózsanérok
A londoni üzleti napilap értesülése szerint a cég egy spanyolországi és egy délnyugat-angliai helyszín közül kívánja kiválasztani az akkumulátorgyár telephelyét, és 500 millió fontot (215 milliárd forint) meghaladó összegű támogatási csomagot kér kutatásfinanszírozás és energiaköltség-hozzájárulás formájában Londontól ahhoz, hogy az üzem Angliában
A válságok közepette a BMW minden eddiginél fontosabb szerepet tulajdonít az ellátási láncok hatékony kezelésének, amit döntéshozatali és technológiai úton egyaránt igyekszik megvalósítani.
A Toyota tesztpilótája, Tacsi Nobuhide és egy márkakereskedés mérnöke, Ojiwa Kijosi által 1974-ben alapított TOM’S Racing több mint 49 éve készít fel Toyota versenyautókat különböző szériákba (Le Mans-tól a japán Formula-3 és Super GT bajnokságokig), de majdnem ugyanennyi ideje utcai modellek tuningolásával is foglalkozik. A cég legújabb alkotása a
A macskák és az emberiség történelme már az ókortól összefonódott egymással, és bár ezek a csodálatos minitigrisek mindmáig megőrizték szuverenitásukat, mégis csodálatos társaivá váltak az embereknek. Inspirálnak, nyugtatnak, gyógyítanak és felvidítanak - mondta Bóday Pál. A Macskák Világnapján Kápolnán, a Macskaárvaház Alapítvány ünnepségén az áll
A spartanburgi üzemben gyártott BMW modelleket elsősorban Charleston kikötőjén keresztül exportálták – több mint 182 000 darabot –, de öt további, délkeleten elhelyezkedő kikötőt is bevontak a folyamatba. Vasúton ezen felül több mint 17 000 BMW modell hagyta el az országot. A BMW Manufacturing legnagyobb exportpiaca 2022-ben Németország volt: az ex
18 civil szervezet, köztük az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Év autója díjkiosztó, klasszikusok és napjaink Made in Hungary járművei, melyek élő krónika és show keretében láthatók az immár évtizedes hagyományú expón. Az Autós Nagykoalíció által megrendezett Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítás a hagyományához hűen hiteles történelemkönyv, mely idén is izgalmas időutazást ígér a Hungexpo G-pavilon
A közlemény szerint az átkelő felújítása ütemezetten, az eredeti tervek szerint halad. A teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület, gyalog csak a felújítás utolsó szakaszának lezárulta után, előreláthatólag idén ősszel lehet átkelni rajta. Március 20-tól a jelenleginél is több busz közlekedhet a hídon, hogy még könnyebb legyen az átjárás Buda
A fokozódó ellenállás miatt elhalasztották a szavazást arról a tervezetről, mely szerint 2035-től belső égésű motoros autókat nem lehet többé forgalmazni az EU-ban.
Portálunk is beszámolt arról, hogy 2022. október elején jelentették be, vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó egységgel bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental Szegeden. Ugyanekkor együttműködési megállapodást is kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A helyi szoftvermérnökök feladata a mesterségesintelligenc
A Fővárosi Közgyűlés január 25-én módosította a taxirendeletet Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető
„Prémiumgyártóként már a fejlesztés kezdetén elköteleztük magunkat a fenntarthatóság mellett” – mondta el Dr. Nicolai Martin, a BMW Group automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke. „A tisztán elektromos meghajtású, nyitott, négyüléses MINI Cooper SE Cabrio könnyűfém keréktárcsái kiváló példái a fenntartható erőforrás-gazdálkodásnak, és a
A Guinness-rekordokat valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Vannak ugyan igen bugyuta csúcsok is a szervezet történetében, de azért igen komoly teljesítményekkel is találkozhatunk, amelyek biztosítják a cím nívóját. Autós fronton a Lamborghini döntött nemrég Guinness-rekordot, ugyanis az olasz gyártó Japánban megtartott közönségtalálkozóján nem
A Fővárosi Közgyűlés január 25-én módosította a taxirendeletet Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése. Az elfogadott előterjesztésben azt írták, a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ
A Stellantis kitűnő évet hagyott maga mögött. Erről Carlos Tavares vezérigazgató beszélt a 2022-es eredményekről tartott konferencián. A 16 márkát tömörítő óriáscég profitja szárnyal, osztalékot fizet a részvényeseknek és prémiumot az alkalmazottaknak. Rekordösszegű, több mint 2 milliárd eurót oszt ki a dolgozóknak.Az indoklás nagyon logikus és nag