2023. március 7. kedd

márc. 7
4:15
Bite: Nem rossz, nem rossz, de David Cronenberg valahogy mégis más szint! (Mafab)
David Cronenberg után szabadon. A Bite című friss indie horror kapcsán egyből a Contracted című, Eric England által elkövetett hasonszőrű alkotásra asszociáltam, és ezzel a megérzéssel azt hiszem, nem is lőttem nagyon mellé. A két film között feltűnő a hasonlóság: mindkettő egy esendő női karaktert állít a történet középpontjába, aki egyszeri „szab
márc. 7
5:09
Mielőtt felébredek: Nekem nem túl meggyőző! De kinek a pap, kinek a papné? (Mafab)
A fene se gondolta volna, hogy Mike Flanagan rendező (Oculus, Absentia) ugyanabban az évben két nagyszerű filmmel is megörvendeztet bennünket. Ebben a filmben a Kate Bosworth és Thomas Jane által alakított házaspár Sean nevű gyermeke egy sajnálatos baleset következtében elhalálozik. Hogy a gyermek hiányát pótolják, a pár befogad egy Cody nevű kisfi
márc. 7
6:03
Chato földje: Bronson az igazi indián hős! (Mafab)
Kevés olyan színészt tudnék mondani manapság, akinek volt olyan súlya a filmvásznon, hogy gyakorlatilag egyetlen szó nélkül, pusztán a jelenlétével emlékezetes alakítást tudott nyújtani. Charles Bronson ilyen volt. Egy olyan férfitípust testesített meg, amely ma már divatjamúltnak minősül, pedig higgyük el, nagyon is hiányoznak ezek a fajta emberek
márc. 7
6:45
A gép: Zuhanás (Mafab)
Gerard Butler neve mára összeforrt a kommersz akciófilmekkel, a színész pedig filmről filmre ugyanazt a nagyvonalakban megírt akcióhőst alakítja. Nincs ez másképp Jean-François Richet filmjével sem. A gép talán annyiban különbözik a szokásos Gerard Butler moziktól, hogy az eddigieknél jóval egyszerűbb, letisztultabb.A film cselekménye akár egy mond
márc. 7
7:15
A fideszesek szerint az orvosi kamara zsarolt, és azt Gyurcsány embere vezeti (Telex)
A parlamenti videónkban megszólaló kormánypárti képviselők állítják: az orvosi kamara belement a pártpolitikába, zsarolt és túlterjeszkedett a hatáskörén. Szerintük a betegek érdekében voltak kénytelenek megnyirbálni a kamara jogköreit.
márc. 7
7:39
Nyomtalanul: Kétségek között! (Mafab)
Na oké, gyerünk! Gondolkodtatok már azon, hogy mitől igazán félelmetes egy film?A belezésektől, trancsírozástól, netán a jumpscare-ektől, vagy a patakokban folyó vértől? Esetleg vajon attól, hogy a képsorokat nézve kizökkenünk a komfortzónánkból, és kényelmetlenül érezzük magunkat?Szerintem ahány ember, annyi válasz létezik a kérdésre, számomra azo
márc. 7
8:27
Bruce Willis felesége határozottan üzent a sajtónak (Mafab)
Emma Heming egyértelmű és határozott üzenetet címzett férje, Bruce Willis lesifotósainak.
márc. 7
9:21
Petíció indult az egyik legjobb Netflix-sorozat kapcsán (Mafab)
A Netflix egyik legnépszerűbb sorozata volt, két évad után 2019-ben mégis elkaszálták. A Mindhunter - Mit rejt a gyilkos agya alkotója, David Fincher azóta többször is nyilatkozott már az ügyben, legutóbb most februárban. De sajnos nem voltak jó hírei a jövőt illetően. Ez azonban a jelek szerint nem tántorítja el a rajongókat.
márc. 7
10:09
Magyar filmsikerektől volt hangos a portói fesztivál (Mafab)
A nemzetközi szakmai zsűri Nagy Zsoltot díjazta A játszma című filmben nyújtott alakításáért a szombat este véget ért portói nemzetközi filmfesztiválon. A 60-as évek diktatúrájában játszódó ügynök thriller forgatókönyve, melyet Köbli Norbert jegyez, szintén a legjobb lett Portóban. Deák Kristóf Az unoka című filmjéért a zsűri elismerő oklevelét nye
márc. 7
10:57
Tom Sizemore halála: Így tisztelgett Travolta, De Niro és Danny Trejo a színész emléke előtt (Mafab)
John Travoltától Robert De Nirón át Danny Trejóig a hollywoodi sztárok tisztelegtek Tom Sizemore (galériánkban) emléke előtt, aki pénteken, 61 éves korában hunyt el.
márc. 7
11:51
Erről a 4 Netflix-sorozatról (és műsorról) ne maradj le ezen a héten! (Mafab)
Már többször értekeztünk róla, mi minden újdonságra készülhetünk márciusban, de azért érdemes figyelemmel kísérni a dolgokat heti bontásban is. Most például ajánlunk négy új sorozatot kifejezetten a Netflix kínálatából. Sőt, egészen pontosan három sorozatot és egy olyan műsorszámot, amilyen első ízben szerepelt a legnagyobb streaming szolgáltató mű
márc. 7
12:45
10 zseniális tény MacGyverről (Mafab)
.
márc. 7
12:57
Szexfilmjei miatt nem hajlandó senki randizni egy ausztrál egyedülálló anyukával (SzMo)
A randipartnerek szívesen ágyba bújnak a magát igazi MILF-ként hirdető nővel, de ennél többet nem akarnak tőle.
márc. 7
13:33
Citadel előzetes: Méregdrága kémsorozattal jönnek a Bosszúállók 3-4 rendezői az Amazon Prime-ra (Mafab)
A Citadel című sorozat kizárólag a Prime Videón lesz látható, végre itt az első előzetes.
márc. 7
14:21
John Wick 4: Befutottak az első nézői vélemények, érdemes volt várni rá? (Mafab)
Hamarosan érkezik a hazai mozikba is a John Wick: 4. felvonás, amely kétségtelenül az idei év legjobban várt folytatása.
márc. 7
15:09
Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz - A Pókverzumot idézi az első előzetes (Mafab)
Berobbant a Jeff Rowe és Kyler Spears rendezésében készülő új Tini Nindzsa Teknőcök animációs film első előzetese. A produkció Mutáns káosz címmel kerül majd a mozikba.
márc. 7
15:57
129: 129-es látomás (Mafab)
A film sok tekintetben tévedés, de még így is kiemelkedik a magyar filmgyártás mezőnyéből. Az egyik hibája a szokatlanul gyenge grafika. Ennek az az oka, hogy a filmen négy grafikus dolgozott, szemben például az Avatárral, amin több mint háromszáz. A film lassan készült el, közel tíz év alatt. Ez nagyon hosszú idő. Csodálom, hogy nem adták fel fél
márc. 7
16:33
Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a Lego (Telex)
A dán játékipari cégnek 64,6 milliárd dán korona, azaz több mint 3000 milliárd forint volt a bevétele.
márc. 7
16:51
Pedro Pascal látványos módon fejezte ki a támogatását az Lmbtqia közösség felé (Mafab)
Pedro Pascal támogatását fejezte ki a közösségi médiában az LMBTQUIA közösség felé.
márc. 7
17:39
Hivatalos, meleg szuperhőssel jön a Shazam 2 (Mafab)
Helen Mirren, Asher Angel, Lucy Liu, Zachary Levi, Rachel Zegler és Djimon Hounsou hétfőn az IET Londonban tartott fotózáson vettek rész a Shazam 2 - Az istenek haragja promóciója kapcsán, miközben az írók hivatalosan is megerősítettek egy korábbi jelentést.
márc. 7
18:27
Atyaég, megint hogy néz ki Colin Farrell a Pingvin-sorozat forgatásán (Mafab)
.
márc. 7
19:15
Florence Pugh fehérneműben ragyogott a Párizsi Divathéten (Mafab)
Florence Pugh kétségtelenül tündökölt, amikor vasárnap megjelent a Valentino Womenswear Fall-Winter 2023-24 divatbemutatón a Párizsi Divathéten.
márc. 7
20:03
Rekord: mindössze 22 hetesen születtek meg a koraszülött ikrek – veszélyben volt az életük (SzMo)
Szinte hihetetlen, de csak néhány órán múlt az életük.
márc. 7
20:03
Ana de Armas és Chris Evans a világ megmentésére indul, itt a Ghosted előzetese (Mafab)
Előzetest kapott a Chris Evans és Ana de Armas főszereplésével készült Ghosted. A film kizárólag az AppleTV+-on lesz streamelhető.
márc. 7
20:51
Blokkolta a Warner a Batman visszatér vetítését, Michael Keaton lehet az oka (Mafab)
Az idei nyár egyik nagy slágere lehet szuperhősmozis fronton a Flash. A Warner Bros. Discovery éppen ezért úgy vigyáz erre a projektre mint a hímes tojásra. Olyannyira, hogy még egy amerikai mozis vetítést is letiltottak miatta. Az ok Michael Keaton lehet.
márc. 7
21:45
Itthonról is élőben streamelheted az Oscar-gálát (Mafab)
Közeledik az Oscar-díjátadó, az idei jelölteket már január 24-én bejelentették, azóta pedig csak izgulunk, hogy ki kapja az idei év elismeréseit. Március 13-án, magyar idő szerint hajnalban adják majd át a kultikus szobrocskákat, a vörös szőnyeges bevonulást és az eseményt pedig élőben közvetíti a Disney+.  Ennek apropóján tekintünk vissza az Oscar
márc. 7
23:03
Felismerhetetlenné plasztikáztatta magát milliókból a 25 éves nő (SzMo)
A bolgár Andrea Ivanova szerint azonban még van mit alakítani magán, újabb beavatkozásokat tervez.

Keresés