Nemrég telt el egy év azóta, hogy Oroszország megkezdte ukrajnai invázióját. A hollywoodi sztárok sorra ítélték el az agressziót, Steven Seagal nem tartozik közéjük. A színész most kiérdemelte a Barátsági Rendet Vlagyimir Putyintól.
Tévedhetetlenség, személyi kultusz, önkényuralom, paranoiás ellenségkeresés. Ennek ellenére ma már az orosz lakosság több mint 70%-a úgy véli: Sztálin pozitív szerepet játszott az ország életében.
Jeremy Rennert még az év szenvedett súlyos balesetet a hókotrójával. A színészt azonnal meg kellett műteni, viszont nagyon úgy tűnik, hogy mindent megtesz, hogy mielőbb talpraálljon.
Jó kis márciusnak nézünk elébe, már ami az új filmeket illeti. Akár moziba mennél, akár otthon néznél meg valami újdonságot, lesz miből válogatni. Mi mutatunk is neked öt olyan újdonságot, amelyekre szerintünk megéri időt szánni. Öt film a mozik és a streaming világából, köztük folytatásokkal és igazi újdonságokkal. Egy kis bokszolós dráma vagy egy
Köztudott, hogy Tom Holland és Zendaya nem sokat árulnak el kapcsolatukról a nyilvánosság számára, most viszont némi bepillantást kaphattak ebből is a rajongók.
Gina Caranót (galériánkban), aki Cara Dune-t alakította A mandalóri című sorozatban, még 2021 februárjában rúgták ki a közösségi médiában tett ellentmondásos politikai megjegyzései miatt, azonban egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy hivatalos megerősítés érkezzen a karaktere jövőjét illetően.
A mindössze 17 éves szegedi Pogány Induló pár hónap alatt lett az egyik legfelkapottabb rapper Magyarországon. Az After Podcastben a hirtelen jött sikerről, nemsokára megjelenő első nagylemezéről és arról is beszélt, hogyan működik terápiaként a rappelés.
Videós összefoglaló a Schadl–Völner-ügy csütörtöki tárgyalásáról, ahol a két fő vádlott, a végrehajtói kar elnöke és a fideszes exállamtitkár is ártatlannak vallották magukat.
A háború kitörésének évfordulóján együtt tüntetett a békéért Gődény György, Dopeman és Jeszenszky Zsolt is. A Kossuth téren összeülő társaság szerint az ukránoknak nincs más választásuk, mint átadni a területeikből az oroszoknak, párhuzamként pedig még a trianoni békeszerződés is felmerült.
A Disney bemutatta legújabb élőszereplős adaptációjának, a Pán Péter és Wendy hivatalos előzetesét, amelyben visszatérnek Walt Disney 1953-as animációs klasszikusának ikonikus főszereplői.
Pedro Pascal családja politikai menekültként érkezett az Egyesült Államokba, ma viszont már szinte mindenki ismeri a Narcos, a Mandalorian, a Trónok harca vagy éppen a Last of Us miatt.
2021-ben egy egynapos, horvátországi villámnyaralásról hazafelé tartott a turistabusz, amikor Szabadbattyánnál letért az autópályáról, ledarálta a szalagkorlátot, végül egy felüljárónak rohant. Az utóbbi évek legsúlyosabb magyarországi közlekedési balesete és az ehhez hasonló esetek mögött egy dolog van: a sofőr elalvása.
Orbán az amerikai adminisztrációt az ellenfelének nevezte a frakcióülésen kormányközeli sajtóbeszámolók szerint. A Parlamentben erről kérdeztük a kormánypárti képviselőket, és ugyan elítélik Putyint, amiért háborút indított, de van, aki szerint a putyini ideológia közelebb áll a Fideszhez, mint az amerikai.
Az már szinte biztosra vehető, hogy Hugh Jackman visszatér a Deadpool 3-ban, a színész nemrégiben pedig azzal kapcsolatban is elhintett egy apró információt, hogy miként is bukkan majd fel Rozsomák a történetben.
A Netflix, az AppleTV+ és az HBO Max mellett nálunk is egyre nagyobb teret hódít a streaming piacon az Amazon Prime Video is. Ide is rengeteg új tartalom érkezik márciusban, ebből szemezgetünk most, és mutatunk három olyan új sorozatot, amelyre szerintünk érdemes lesz lecsapnod. Arra is figyeltünk, hogy időben ne üssék egymást, így az egyik a hónap
1980 februárjába került a mozikba John Carpenter A köd című filmje, ami körülbelül egy millió dollárból készülhetett el és megközelítőleg 21 millió dollár bevételt termelt. Ezt az összeget, ha úgy vizsgáljuk, hogy közel a 21-szeresét termelte vissza, akkor egyáltalán nem nevezhetjük pénzügyileg bukónak a filmet, de a valóság azért egy kissé árnyalt