Kigyulladt egy tartályos kamion vontatmánya a 62-es főút 42-es kilométerénél, Székesfehérvár térségében. A tűzesethez nagy erőkkel vonultak ki a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték a lángok oltását. A beavatkozás idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
A kilencvenéves autóra az egyesült államokbeli Iowa államban talált rá a patinás járművek mentésével és újraélesztésével foglalkozó Classic Car Rescue csapata. Az autó utoljára 56 évvel ezelőtt jött ki a „magánzárkájából”, azóta nem takarították és nem mosták le. A kilométeróra 51 ezer mérföldet (82 ezer kilométer) mutat, és az ajtóoszlopon lév
A társaság közleményben ismertette: a Szántód-Tihany között közlekedő kompot 8 százalékkal választották többen a vírusjárvány előtti évhez, 2019-hez képest idén augusztus 15-ig, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése. Kerékpárokból a kompok több mint 85 ezret szállítottak augusztus közepéig, ami 8 százalékos emelkedés a tav
Az ERC honlapja szerint a magyar páros hátránya 14.3 másodperc volt a győztes cseh Jan Kopecky, Jan Hlousek páros mögött, a harmadik osztrák Simon Wagner, Gerald Winter kettőst viszont 33.9 másodperccel előzte meg. A fotó forrása: Facebook A szezon hetedik állomása után Csomósék 49 ponttal a hetedik helyen állnak. Az éllovas új-zélandi Hayden Paddo
Legutóbb a Campus Fesztiválon találkozhattak a debreceniek a BMW csapatával egy lenyűgöző, a fenntarthatóság jegyében épült színpadnál és egy különleges standnál, ahol egyebek mellett megtekinthették – hazánkban először – a BMW 2040-re előirányzott kompakt modellcsaládját előrevetítő tanulmányautóját, a körforgásos gazdaság alapelveit éltető BMW i
Az elmúlt 15 évben a csökkenés átlagos mértéke évente 0,5% volt Európában, míg az ICDP kutatói úgy vélik, hogy ennek az aránynak közelebb kell lennie az évi 10%-hoz, ha a gyártók olyan életképes értékesítési hálózatokat akarnak létrehozni, amelyek a digitális csatornákkal együtt működnek. Még a COVID előtt az egy márkakereskedőre jutó átlagos új
Nem sokkal déli 12 óra előtt azt írták, hogy a forgalmi akadály miatt a 43-as kilométernél csak egy sáv járható. A torlódást a hatvani csomópontnál lehajtva, majd a bagi csomópontban visszahajtva, a 3-as főúton lehet elkerülni - írták. Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Bicske térségében több jármű ütközött össze. A 38-as km-nél a belső s
A meteorológiai szolgálat hétfőre és keddre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest vármegyék területére. Ebben a hat vármegyében a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakul. A szolgálat előrejelzése szerint hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható, csak
A versenyző sajtócsapatának hétfői közleménye szerint Nagy már a bajnokság nyolcadik állomásán - két versenyhétvégével a zárás előtt - megszerezte az aranyérmet, mivel 147 pontjával behozhatatlan előnyre tett szert az őt üldözőkkel szemben. Ezt a svájci Saint-Ursanne-ben megrendezett futamon elért második helyével biztosította be. Fotó: Nagy Norbi
A Rangga a tavaly Thaiföldön bemutatott IMV 0 (Innovative International Multi-Purpose Vehicle - Innovatív Nemzetközi Többcélú Jármű) tanulmány továbbfejlesztésének tekinthető, amely pedig a 2021 végén leleplezett elektromos modelldömping egyik SUV koncepciójára hasonlított. Közös vonás mindhárom autóban, hogy összetéveszthetetlenül idézik meg a Toy
A Ford Bronco ikonikus jószág, nem is kérdés. 1966-os megjelenésével könnyen a mai modern SUV-k egyik ősének is nevezhető és majdnem 30 év és öt generáció alatt meg is hódította Amerikát. Olyannyira, hogy 2021-ben a Ford úgy döntött, visszahozza a nagy múltú nevet és modern külsővel, de a megszokott városi terepjáróktól eltérő köntösben tárta a nag
A rendelkezésre álló adatok szerint egy Vásárosnamény irányába közlekedő tehergépkocsi szalagkorlátnak ütközött és felborult. A baleset következtében egy személy megsérült. A műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A katasztrófavédelem honlapja azt írta, hogy egy tejszállító kamion borult
Noha elsőre úgy tűnhet, hogy ritkán jut el egy utcán formálódó tuning irányzat a hivatalos gyártókig, ez koránt sem igaz, ha jobban belegondolunk, hogy hányszor reagáltak már a nagy múltú autógyártók a kor uralkodó ízlésére. Németország mindig is élen állt ebben. A korai bundestuning megkérdőjelezhetően ízléses felniszettjei, utólag lökhárítói és s
A minisztérium közölte: a tárcavezető átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Kapitány Istvánnak, a Shell brit energetikai vállalat globális alelnökének, majd beszédében leszögezte, hogy Magyarország előkelő helyet foglal el lakosságszámához képest sok különböző ranglistán, például az olimpiai aranyérmek vagy a Nobel-díjak terén, és számos magya
Egyre több új autóban van olyan kamera, amely az autóban ülőkre irányul. Közismert példa természetesen a Tesla Cabin Camera, de a kínai BYD és a NIO is telepít kamerákat a belső térbe, amelyekkel filmezni és fotózni lehet. Még egy olyan autómárka is, mint a MINI, most irányt vált, és belső kamerát szerel a MINI új generációjába. És mi a helyzet a M