2023. augusztus 30. szerda

aug. 30
4:39
Töltőparkokat nyit világszerte a Mercedes (autopro)
A Mercedes 2024 végéig 30 töltőparkot készül megnyitni Európában.
aug. 30
6:39
Tűz sújtja a Kia egyik gyárát (autopro)
Termeléskieséssel kell számolnia a koreai gyártónak.
aug. 30
6:51
Egy átlagos délelőtt Monacóban: mutatjuk a helyi népautókat! (Autónavigátor)
Nagyjából 1300 kilométerre Budapesttől, az Olasz-Francia határnál található a világ második legkisebb országa, a Monacói Hercegség. Az egyetlen városból álló
aug. 30
6:57
Így járnak az utóidényben a balatoni hajók és kompok (Autószektor)
A menetrendi hajózás szeptember 10-ig érvényben lévő utóidényében csökken a hajójáratok száma a nyári főszezonhoz képest. Továbbra is naponta indulnak járatok Siófok-Balatonfüred, Siófok-Tihany, Balatonföldvár-Tihanyrév-Tihany-Balatonfüred, valamint Fonyód-Badacsony között. Hat további útvonalon csak hétvégente közlekednek a hajók. További informá
aug. 30
7:21
A Ferrari eladásai a hibrid modellek növekvő népszerűségéről tanúskodnak (Autószektor)
A szóban forgó időszakban az egyre bővülő kínálatban kilenc belsőégésű motorral, illetve négy, hibrid hajtáslánccal felszerelt autót kínált az olasz vállalat. Az év első hat hónapjának összes kiszállítása - belsőégésűekkel és hibridekkel együtt – közel négy százalékkal, 6959 darabra nőtt, 253-al több autót adtak el, mint 2022 januárja és júniusa k
aug. 30
7:39
Jóváhagyták a Ford önvezető technológiáját a németek (autopro)
A német hatóságok megadták az engedélyt a Ford „Blue Cruise” funkciójának használatára.
aug. 30
8:21
Kamionbalesetekkel és teljes útzárral indult a nap (Autószektor)
A rendőrök korábban félpályán engedték a forgalmat, a műszaki mentés idejére azonban teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, amelyet a munkák előrehaladtával fokozatosan tesznek majd szabaddá. Baleset történt a 26-os főúton, Sajóecseg térségében is, a Miskolc felé vezető oldalon egy kamion szalagkorlátnak, majd villanyoszlopnak ütközö
aug. 30
8:39
Megszületett az eddigi legerősebb Porsche Cayenne (autopro)
Az akkumulátor feljavításával lett a legerősebb Cayenne az új Turbo E-Hybrid.
aug. 30
9:09
A Mol lezárta 39 szlovéniai töltőállomás eladását a Shellnek (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a tranzakció a 2023. március 9-én nyilvánosságra hozott feltételekkel összhangban zárult. A közleményben kiemelték, a tranzakció az Európai Bizottság feltétele volt az OMV Slovenija közelmúltbeli felvásárlásához. A 39 állomás átadása várhatóan októberben veszi kezdetét. Az OMV Slovenija hálózatának 2023 júliusában történt fe
aug. 30
9:15
Hogyan lehet a világ 3. legértékesebb autómárkája a VinFast? (Autónavigátor)
Hétfőn 21 százalékot emelkedtek a vietnámi Vinfast részvényeinek értékei, így egyetlen hét alatt a négyszeresére drágultak az ázsiai gyártó papírjai
aug. 30
9:39
Európában van a Highland (Villanyautósok)
Közel lehet a premier, ha már Európában is tesztelik.
aug. 30
9:45
Speciális Suzukik kerülnek az OMSZ kötelékébe (autopro)
Speciális Suzukikkal erősíti az ügyeleti ellátást az Országos Mentőszolgálat.
aug. 30
10:15
Bajban lehetnek a Ford dízeljei Európában (Villanyautósok)
Lebukik aki a részecskeszűrőn spórol.
aug. 30
10:27
Ingyenes vezetéstechnikai képzéseket indít a friss jogosítványosok számára a Ford (Autószektor)
A Driving Skills For Life 2023 hétvége során összesen 320, 18-26 év közötti fiatalt várnak a Budapesten a Pólus Center parkolójába. A programra már lehet regisztrálni. Az Európában immár 10 éve működő Ford Driving Skills for Life hatékonyan támogatja a Vision Zero kezdeményezés célkitűzéseit, vagyis a súlyos sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű
aug. 30
10:45
Komoly mérföldkőhöz ért a maklári Bosch (autopro)
Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Boschnál.
aug. 30
11:03
Felfelé száguld a gázolaj ára! (Autónavigátor)
Péntektől ismét drágul a gázolaj, ez pedig a hazai kutakon bruttó 4 forintos áremelkedést jelent a hétvégétől a Holtankoljak.hu információ
aug. 30
11:03
Tényleg Brüsszel miatt kellett eltörölni az éves szaldót? (Villanyautósok)
Mutatjuk, hogy mit mond a sokat hivatkozott, de keveset olvasott EU-s irányelv.
aug. 30
11:21
A Mahle Powertrain és a Clean Air Power szorosabbra fűzi a szén-dioxid-kibocsátásmentes motorokkal kapcsolatos együttműködését (Autószektor)
A két vállalat régóta együttműködik, és számos kutatási projektben ért el eredményeket. Ezen erőfeszítések részeként a MAHLE Powertrain folytatja a rugalmas motorvezérlő egység (ECU) és a Clean Air Power üzemanyag-ellátó rendszereinek együttes használatára vonatkozó lehetőségek feltárását. Az Egyesült Királyság a világon elsőként vállalta, hogy 203
aug. 30
11:39
Újraindítja gyárait a Toyota (autopro)
A vállalat nemrég egy szoftverhiba miatt állította le az összes japán üzemét.
aug. 30
12:03
Besokallt az MKIF: kamerákat szerelnek a szolgálati járművekbe (Autónavigátor)
Csak az elmúlt 12 hónapban nyolc útellenőri autót törtek össze a figyelmetlen autósok a gyorsforgalmi utakon, ezért az MKIF egy
aug. 30
12:21
Veszélyes anyagot szállító kamionok karamboloztak Németországban, két halott (Autószektor)
Az országot kelet-nyugati irányban átszelő, Berlint és a Ruhr-vidéket összekötő A2-es autópályán egy formaldehidet szállító teherautó és egy dinitrogén-oxiddal - nevetőgázzal - töltött palackokkal megrakott kamion ütközése tűzhöz, majd robbanások sorozatához vezetett. A detonációktól még az úttest is remegett, "olyan volt, mint egy földrengés" - m
aug. 30
12:27
Megújultak a Mercedes kompakt villanyautói (Villanyautósok)
Csillagos arcmaszk és Plug&Charge is az újdonságok között.
aug. 30
12:39
Egyre több új autó gurul Európa útjain (autopro)
Júliusban nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban.
aug. 30
13:15
Júliusban nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban (Autószektor)
Júliusban az egy évvel korábbihoz képest 15,2 százalékkal, 851 ezer 156-ra ugrott a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, miután júniusban 17,8 százalék volt az éves növekedés. Az idei első hét hónapban 6 millió 290 ezer 849 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami 17,6 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A n
aug. 30
13:15
Tanulmány: nem öli meg az aksidat a sok villámtöltés (Villanyautósok)
Egy irányba mutatnak az adatok.
aug. 30
14:39
Újabb európai piacokra lépett be a Fisker (autopro)
A gyártási gondok közepette is terjeszkedik az amerikai villanyautó-gyártó.
aug. 30
14:57
A Toyota új fejlesztési központot hoz létre Finnországban (Autószektor)
Jyväskylä polgármestere, Timo Koivisto, a Toyota Gazoo Racing World Rally Team (TGR-WRT) és a Toyota Mobilitás Alapítvány (TMF) vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a jövőbeli együttműködésről, amelynek célja egy szén-dioxid-semleges, fenntartható és diverzifikált társadalom elérése az emberekkel és a természettel összhangban lévő közösségi fejle
aug. 30
15:33
Tényleg lealázza a villany-BMW a kínai konkurenciát? (Autónavigátor)
Habár egyelőre ismeretlenül cseng a Human Horizons HiPhi névre keresztelt márkája, nagyon is érdemes odafigyelni a kínai gyártóra, hiszen igencsak
aug. 30
15:45
Elérhetőbbé teszi a mágneses megfogástechnikát a Schunk (autopro)
A Magnos E Compact a gazdaságossága mellett számos más előnyt is kínál.
aug. 30
16:21
Különleges autószériák, amik nem igazán sikerültek (Autószektor)
Rover 25 Art Car Kezdjünk is egy erős versenyzővel, a Rover 25 Art Carral. No, nem olyan Art Carra kell gondolni, mint a BMW esetében, amikor művészek festik be egy legendás versenyautójukat, noha ebbe a projektbe is be voltak vonva divattervezők. És még fizetést is kaptak érte. Akik úgy vélték, hogy a sokból sosem elég, ezért úgy gondolták, hogy
aug. 30
16:45
Áttörést hozó akkut fejleszt a BMW támogatta cég (autopro)
Olcsó és biztonságos, egyúttal nagy hatótávot nyújtó technológián dolgozik a ONE.
aug. 30
16:45
Különleges autószériák, amelyek nem igazán sikerültek (Autószektor)
Rover 25 Art Car Kezdjünk is egy erős versenyzővel, a Rover 25 Art Carral. No, nem olyan Art Carra kell gondolni, mint a BMW esetében, amikor művészek festik be egy legendás versenyautójukat, noha ebbe a projektbe is be voltak vonva divattervezők. És még fizetést is kaptak érte. Akik úgy vélték, hogy a sokból sosem elég, ezért úgy gondolták, hogy
aug. 30
17:03
Ezekre a megyékre adtak ki riasztást felhőszakadás veszélye miatt (Autószektor)
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád-Csanád valamint Baranya vármegye egyes járásaiban a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat. A meteorológiai szolgálat közölte: szer
aug. 30
17:57
1983 (Autószektor)
Egy autó, amelyet mindenki ismer, egy név, amely visszarepít az 1980-as évekbe, amikor az olaszországi autóipar aranykorát élte. A Fiat újra kiadja az időtlen Pandát, méghozzá limitált 4X40° kivitelben, hogy megünnepelje az első modell megjelenése óta eltelt éveket. Azoknak, akik újra át akarják élni egy korszakot meghatározó olasz autó izgalmát.
aug. 30
18:09
Kinyitható napelemtetővel szerelik fel a svájci töltőállomásokat (Villanyautósok)
Átlagosan 770 kW települ helyszínenként.
aug. 30
18:27
Olcsóbb autókat ígér a Citroën (Autónavigátor)
Szeptember elsejétől csupán három felszereltségi szinttel kínálja a Citroën az összes modelljét a jelenlegi öthöz képest. A korábbi rendszerben a
aug. 30
19:09
Tíz új Bmw-ből hét vasúton hagyja majd el a debreceni gyárat (Autószektor)
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Magyarország mára kétségtelenül a töretlenül előrehaladó autóipari átalakulás egyik éllovasává, a hajdúsági város az ágazat fontos globális központjává vált, ahol jelenleg is mintegy 1000 milliárd forintnyi beruházás zajlik, miutá
aug. 30
20:09
Amikor Verstappen égő autóból menekült, de milyen rokonságban van a tank a benzinkúttal (Autószektor)
Kamukeresztelőn kapta nevét, ami nem véletlen, mert a britek az első világháborúban a németek megtévesztésére üzemanyagtartályként, vagyis tankként hajózták be az első páncélosokat. Az első angol tankokat 1916 szeptember 15-én vetették be egy új-zélandi hadosztály részeként, a gyalogság támogatására. Ami biztos, hogy németeket sikerült meglepni az

Keresés