2023. augusztus 30. szerda

aug. 30
4:21
Barátnőt felveszünk: Komplexusok (Mafab)
Nagyon tetszett a két főszereplő traumáinak átláthatósága és párhuzama. Ahogy mindketten majdhogynem ugyanattól rettegtek. A megnyílás intimitásától. De amíg a srác ezzel együtt kizárta az élet szórakoztatóbb oldalát is, addig a lány "pusztán" a közeli kapcsolatok létrejöttét vetette el. De amit a leggyönyörűbbnek találtam, hogy a "hibásabb személy
aug. 30
7:57
Netflix: Michael Fassbender bérgyilkos lett a Hetedik alkotójának új filmjében, mutatjuk a posztert (Mafab)
Ezen a héten mutatják be a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a David Fincher rendezésében és Michael Fassbender főszereplésével készült A gyilkos című filmet.
aug. 30
8:45
Netflix: Ezt a 3 100%-os sorozatot feltétlenül látnod kell! (Mafab)
A krimi és a misztikum szerelmeseinek ezúttal három olyan sorozatot is tudunk ajánlani, amely garantáltank a képernyők elé szegezi őket. A Netflix műsorkínálatában megtalálható szériák ugyanis 100 százalékos értékelést kaptak a Rotten Tomatoes portálon. Csekkoljátok az összeállításunkat lentebb.
aug. 30
9:39
Imádják a kritikusok, szeptembertől ottonhról nézheted az új sikersorozatot (Mafab)
Ma jelentette be a SkyShowtime, hogy a Poker Face első két része szeptember 15-től kizárólag a SkyShowtime-on lesz elérhető, az új részek pedig péntekenként jelennek meg.
aug. 30
10:27
Latabár klasszikusokkal, Trainspottinggal és Oscar-díjas rendező filmjeivel érkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton (Mafab)
Latabár Kálmán klasszikusai restaurált képpel és hanggal, a hollywoodi western és noir rendező, az első amerikai 3D film rendezője, Tóth Endre magyar és amerikai remekművei, a Trainspotting magyar felmenőkkel rendelkező producere, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald és öccse, az Oscar-díjas Kevin Macdonald a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.
aug. 30
11:21
Lenyűgöző, valós történet alapján készülhet DiCaprio és Scorsese következő filmje, már most látni akarjuk (Mafab)
.
aug. 30
11:27
Taylor Swift lett az első női előadó, aki elérte a százmilliós havi hallgatószámot a Spotifyon (Telex)
Újabb rekordot könyvelhet el magának az énekesnő.
aug. 30
12:09
A gyilkos a Netflixen: Előzetest kapott Michael Fassbender és David Fincher új thrillere (Mafab)
A Netflix bemutatta az első magyar feliratos előzetest David Fincher új akció-thrilleréhez, A gyilkoshoz, amelynek főszerepében Michael Fassbender egy bérgyilkost alakít.
aug. 30
13:03
A Netflixre jöhet Chris Hemsworth és Pedro Pascal új thrillere (Mafab)
Licitháború alakult ki a Netflix és az Amazon között a Chris Hemsworth és Pedro Pascal főszereplésével készülő Crime 101 című filmért.
aug. 30
13:51
Áll a bál a Barbie körül, egy országban egy hónap vetítés után tiltották be (Mafab)
Libanonhoz, Kuvaithoz és Algériához hasonlóan egy hónappal a bemutató után Kamerunban is betiltották a Barbie-t.
aug. 30
14:45
Denzel Washington újra akcióban és még 4 film, amit Csak a mozikban láthatsz ezen a héten (35. hét, 2023) (Mafab)
Az idei nyár utolsó hetében, az iskolakezdés előtti utolsó napokban még lehet találni időt, hogy mindenki még elmenjen egyszer (kétszer, háromszor) moziba. Azon túl, hogy már most is egész jó filmek közül lehet válogatni, e hét csütörtökön, ami épp a hónap legutolsó napja lesz, öt újdonság is érkezik a mozivásznakra. Meg is mutatjuk, mik ezek az új
aug. 30
14:45
Bejelentették az RTL őszi kínálatát: jön a Nyerő Páros, Berki Mazsi és Rácz Jenő is ringbe szállnak a Sztárboxban (Telex)
Kolosi Péter szerint a csatorna megőrizte piacvezető pozícióját.
aug. 30
15:33
A 13 legjobb sorozat 2023-ból, amit tényleg vétek lenne kihagyni (Mafab)
2023 is bővelkedett jobbnál-jobb újdonságokban és nagy visszatérésekben a sorozatok terén.
aug. 30
16:21
Mohamed Fatima eladná a közösségimédia-oldalait (Telex)
Facebook-oldalán az énekesnő azt írta: más vonalon folytatja az életét.
aug. 30
16:27
Nem elírás, tényleg ilyen hosszú Joaquin Phoenix Napóleonjának rendezői vágása (Mafab)
.
aug. 30
17:15
Netflix: Megőrülnek a nézők az új thrillerért, de a kritikusok máshogy látják (Mafab)
.
aug. 30
18:03
Mától a Netflixen: Ez az új vígjáték meg fogja melengetni a szíved (Mafab)
.
aug. 30
18:57
A Barbie ezzel az új rekorddal véghezvitte a lehetetlent (Mafab)
A Greta Gerwig rendezésében és Margot Robbie főszereplésével készült  Barbie a Warner Bros. történetének legnagyobb bevételt hozó filmje lett, 1,3424 milliárd dolláros globális bevételével. Erre valószínűleg még a Warnernél sem számítottak a premier előtt.
aug. 30
19:45
A védelmező 3: Beperelték a film rendezőjét (Mafab)
Beperelte egy volt munkatársa Antoine Fuqua rendezőt, amiért A védelmező 3 munkálatai során történt közreműködését nem térítette meg.
aug. 30
20:39
Opitz Barbi anyja rátámadhatott a lánya párjára, a rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz (Telex)
Az énekesnő anyja azt mondta: önként bemegy a rendőrségre, hogy tisztázza magát.
aug. 30
20:51
Mától a Netflixen: Végre kiderülhetnek a 'kék zónák titkai' (Mafab)
Kevesek számára adódik a lehetőség az életben, hogy beutazhazzák az egész a világot, hogy megpróbálják megfejteni a hosszú élet receptjét Dan Buettner pedig pontosan erre vállalkozott.
aug. 30
21:45
Z, a hangya: Kicsi a hangya, de erős (Mafab)
A DreamWorks stúdió hallatán (melynek egyik alapítótagja Steven Spielberg) számtalan élőszereplős sikerfilm mellett olyan animációs remekművek és sikerszériák juthatnak eszünkbe, mint a Shrek, a Madagaszkár, a Kung Fu Panda, a Croodék, vagy legutóbb az Oscar-díjra jelölt Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság.A stúdió első animációs filmje nem kevés

Keresés