2023. július 31. hétfő

júl. 31
4:21
A Jokerre hajaz Luc Besson új mozija? Az év egyik legsúlyosabb filmjét ígéri a DogMan előzetese (Mafab)
Befutott a DogMan, Luc Besson (Nikita, Az ötödik elem, Léon, a profi) új filmjének előzetese, amelyben Caleb Landry Jones játssza a főszerepet.
júl. 31
9:21
Új a Netflixen: Majdnem 3 év után végre visszatért az egyik legjobb sorozat (Mafab)
Nem kis port kavart a 2020-ban megjelent A démonvadászat mestersége sorozat, amelynek már elérhető a második évada a Netflix műsorkínálatában.
júl. 31
10:21
4(!) év után végre nézhető az egyik legjobb vígjáték sorozat folytatása (Mafab)
Az már régóta bebizonyosodott, hogy David Tennant és Michael Sheen igazán remek párost alkotnak együtt, ráadásul annak idején a koronavírus-járvány idején is megtalálták a módját annak, hogyan készítsenek együtt sorozatot, ráadásul érkezik a Staged új évada.
júl. 31
11:21
Már a forgatókönyveket sem tudja elolvasni Judi Dench, de nem vonul vissza (Mafab)
Judi Dench (galériánkban) őszintén beszélt megromlott egészségi állapotáról, amely megnehezíti számára  színészi munkát, elmondása szerint azonban egyelőre nem tervezi, hogy visszavonul.
júl. 31
12:15
Döbbenetesen keveset keresett Sean Williams Scott Stifler szerepével az Amerikai pitében (Mafab)
Seann William Scott (galériánkban) kétségtelenül az 1999-ben megjelent Amerikai pite egyik legemlékezetesebb alakítását hozta Stifler karakterével. A színész nemrégiben pedig azt is elárulta, hogy mennyit is keresett annak idején a szereppel.
júl. 31
13:09
Oppenheimer: Aki világok pusztítója lett (Mafab)
"Én lettem a halál, világok pusztítója" - J. Robert Oppenheimer, a szanszkrit Bhagavad-gíta egyik sorát idézte miután létrehozta az emberiség legördögibb találmányát, az első atombombát. Ennél a rövid idézetnél ( mely egyébként a Mahábhárata része), találóbban nem is lehetne összefoglalni az "atombomba atyjának" munkásságát, Christopher Nolan azonb
júl. 31
14:39
Augusztus a SkyShowtime-on: 3 premierfilm és sorozat, amiről vétek lenne lemaradni (Mafab)
A nyár utolsó hónapja is rengeteg érdekes és izgalmas produkciót tartogat a SkyShowtime előfizetőinek. Sikerfilmek, vadonatúj sorozatok és régi klasszikusok is gazdagítják a felhozatalt, tehát nem szükséges aggódni, mindenki megtalálja a maga ízlésének valót. Minden friss premier és sorozat egy kattintással elérhető lesz weboldalunkról, természetes
júl. 31
16:09
Elhunyt a francia rendezőnő és színésznő, Sophie Fillières (Mafab)
Sophie Fillières filmrendező és forgatókönyvíró 58 éves korában elhunyt.
júl. 31
19:21
Louis de Funès emlékére: 10 lenyűgöző tény az ikonikus színészről (Mafab)
.
júl. 31
20:45
Meghalt Paul Reubens, Pee-Wee Herman ikonikus megformálója (Mafab)
70 éves korában elhunyt Paul Reubens színész, rendező és komikus.
júl. 31
21:57
A Disney döntésén sokan ki fognak akadni: Nincs több DVD és Blu-ray kiadvány? (Mafab)
A Disney úgy döntött, hogy Ausztráliában nem ad ki több filmet és sorozatot DVD-n és Blu-rayen, de könnyen lehet, hogy a döntés hamarosan a teljes globális piacot érinteni fogja.

Keresés