2024 minden bizonnyal a FIA WEC, azaz a Hosszútávú Világbajnokság egyik új csúcs éve lesz. Noha lemorzsolódni látszódnak a kis gyártók, mint amilyen a Glickenhaus vagy a Vanwall, de közben két nagy gyártó is csatlakozik a mezőnyhöz: a Lamborghini és a BMW. Utóbbi már rég megmutatta LMDh, azaz az új Hypercar szabályrendszer szerint megépített versen
Rengeteg új modell, hangzatos ígéretek és felfelé ívelő görbék jellemezték az elektromos járművek értékesítését, azonban hirtelen megtorpant a kereslet növekedése.
Váradiné Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban nagyon elterjedtek az olyan elektromos mikromobilitási eszközök, elsősorban az elektromos rollerek, amiket nem szabályozz a KRESZ. Az I. kerületi polgármester úgy fogalmazott, hogy az "utóbbi hónapokban a gyorsulási versenyek miatt kialakult balesetek" különöse
A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy romos Hyundai Atos sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta. A rendőrök szolgálati gépkocsijuk megkülönböztető fény- és hangjelzésével kilométereken át egyértelműsítették céljukat, a sofőr mégis kövér gázt adott, és próbált meglépni előlük. A 32 éves nagykátai B. László a
Hogy néz ki? A legutóbb 2015-ben megújított, azóta pedig többször felfrissített Toyota Hilux a világ egyik legnépszerűbb teherautója, ha zord körülmények között kell eszközöket és embereket egyszerre mozgatni, akkor a duplakabinos változat ideális munkaeszköz. Legutóbb 2020-ban nyúltak hozzá – 2022-ben meg is nyerte a Magyar Év Autója díjat - új hű
A mainstream média letudta néhány szenzációhajhász színes hírrel a holland partoknál kigyulladt autószállító-hajó esetét (természetesen az elektromos autókat hibáztatva), miközben
Az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban idén is forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezek kiegészülnek az atlétikai világbajnokság miatt elrendelt lezárásokkal; ezekre a résztvevők, nézők biztonsága érdekében van szükség - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten. Balogh Ádám ren
A Rimac Nevera augusztus 18-án megdöntötte a korábbi, Tesla Model S Plaid által felállított széria-villanyautó körrekordot, 20 másodperccel megdöntve azt már az első próbálkozásakor a legendás Nürburgring pályán. A történelmi, rövidebb, 20,6 km-es pályakonfigurációban a Nevera 7:00:928-as időt ért el. A rekord körön Martin Kodrić horvát versenyző v
A jövő évi matrica árai vélhetően ismét inflációkövetők lesznek, legalábbis ez derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium nyilatkozatából, amely szerint a 2024-es sztrádadíjakat az augusztusi infláció mértéke szabja meg – írta meg az Autopályamatrica.hu. A jelenlegi 15%-os inflációval számolva ez azt jelenti, hogy a 2024-es e-matricák várható
A Magyar Közút tette közzé az alábbi videót, amelyen az látható, hogy egy Suzuki Ignis hátulról, nagy sebességgel belemegy egy Fiat Doblóba valamelyik magyar autópályán. Az ütközés olyan nagy erejű volt, hogy a kisteherautót még az előtte haladó kamionnak is nekilökte. A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha valaki már elgondolkodott az autója átalakításán, az tudhatja, hogy egy felni mennyire meghatározó része egy autónak. Lehet akármilyen a formavilág, egy rossz felni képes elrontani mindent. Szerencsére voltak típusok, amiknél különösen beletaláltak, hogy milyen felni illene az autóra. Olyannyira, hogy a felniszett önmagában kiemelte a dizájn, ho
A Józsefvárosi Önkormányzat 2020 őszén határozta el a kerületi parkolási rendszer újraszabályozását, ennek társadalmi véleményezése alapján született meg a kerület parkolási koncepciója. A Covid-járvány és az abból származó rendeletalkotási korlátozások miatt ennek a koncepciónak a gyakorlatba ültetéséről a 2022. szeptemberi képviselő-testületi ülé
Ford Fiesta: Nemrég fejeződött be a kisautó gyártása, ami tovább csökkenti a megfizethető autók választékát. Fotó: Ford A közepes és alacsony jövedelmű háztartások valószínűleg egyre nehezebben fognak megfizethető autókat találni a következő években. Ez derül ki a Deutsche Bank Research pénteken bemutatott tanulmányából. A szerzők a használt autók
A régebbi fejlesztésű Skoda Fabia Evóval induló Csomós/Bán páros hét gyorsasági után mindössze 14,9 másodperc hátrányban van a Barum-ralit korábban 11-szer megnyerő, legújabb fejlesztésű Skoda Fabia RS Rally2-vel versenyző Jan Kopecky/Hlousek párossal szemben, a harmadik helyezett Wagner/Winter egység 13,8 másodperccel áll Csomósék mögött az összet
A homologizáció viszonylag új keletű fogalom a motorsportban. Az 1960-as évekre az autótechnológia olyan szintre fejlődött, ahol egyértelműen külön irányt vett a mindennapi használatra szánt gépkocsik és a kőkemény versenyautók evolúciója. A homologizáció ezt az egyre szélesebb szakadékot igyekezett kétségbeesetten áthidalni: bizonyos sportágakban,
Szigorú antialkoholisták figyelmébe ajánlom az amerikai, nagyon tekintélyes, óriási olvasótáború, futóknak szóló Runner folyóirat saját, tudományos igényű felmérését. Összevetették, hogy a rendszeresen futók közül kik egészségesebbek, a vízivók, a borivók vagy a sörivók. A sörivók végeztek első helyen, utánuk a borosok, és ironikusan harmadikok let