2023. augusztus 19. szombat

aug. 19
0:18
Hoffmann Csaba: kiszűrhetők a nárcisztikus autóvezetők, ne kapjanak jogosítványt (Infostart)
Pszichológusi vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete. Hoffmann Csaba alelnök az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: közös munkacsoportot hoznak létre a közlekedési minisztériummal a KRESZ felülvizsgálatáról. A műsorban a kormány azon tervéről is szó esett, hogy a középiskolába és szakképzőbe jár
aug. 19
0:22
Sikeres volt a tűzoltók gólyamentő akciója (Infostart)
A szombathelyi tűzoltóknak sikerült komolyabb sérülés nélkül kiszabadítaniuk egy gólyát, amely a magasban gabalyodott bele egy vezetékbe.
aug. 19
0:26
Szentkirályi Alexandra: erkölcsi kötelességünk a józan ész hangján szólni (Infostart)
Erős, keresztény, európai magyar állam építése és megvédése a feladatunk – jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalnak az államalapító, Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett pénteki ünnepi megemlékezésén.
aug. 19
6:06
Életveszély a Balatonban – de kevesen tudnak még róla (Infostart)
Az úgynevezett marásvonalakat nem jelzi semmi, mégis nagy veszélyt jelentenek a fürdőzőkre.
aug. 19
6:06
Baj van? Még mindig nem engedték ki a kórházból a magyar színészt (ATV)
Bár úgy volt, hogy pénteken három hét után hazaengedik Körtvélyessy Zsoltot a kórházból, orvosai végül másként döntöttek.
aug. 19
6:30
Szombaton bárki megnézheti a Balaton új attrakcióját, de sok pénzt kell vinni (Infostart)
A nézők ingyenesen vehetnek részt a Balaton Park Circuit első hivatalos nyílt napján.
aug. 19
6:51
Veszteséges üzlet a NER jachtoztatása, 7 milliárd forinttal szállt be az egyik leggazdagabb magyar (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 19
7:18
Hiánypótló funkció érkezik a Gmailbe (Infostart)
Eddig az idegennyelvű levelek szövegét át kellett másolni egy fordítóprogramba, ha nem beszéltük az adott nyelvet.
aug. 19
7:36
Augusztus 20-án annyi lezárás lesz Budapesten, hogy inkább ne is induljon el otthonról (444.hu)
Állami ünnep tűzijátékozással, atlétikai világbajnokság, Erdoğan-látogatás: teljesen felbolydul a főváros közlekedése a következő napokban.
aug. 19
7:36
975 éve értetek (Demokrata)
A hívek 33 nemzedéke legalább 1048 óta őrzi és adja tovább utódainak az apostoli hitet, építi újjá lerombolt templomát, gyógyítja a megsérült lelkeket.
aug. 19
7:42
Újabb fellépés várt az M2-esen ámokfutót fogó rendőrjárőrökre (Infostart)
Dicséretben és jutalomban részesítette Pest vármegye rendőrfőkapitánya Büki Renáta és Gál Zsombor őrmestert.
aug. 19
8:00
Változtak a táppénz szabályai, nem jár ellátás egyes napokra (Infostart)
Július 1-től a táppénz időtartamának megállapításánál a táppénz-jogosultság első napját kell figyelembe venni.
aug. 19
8:00
Orbán Viktor: a nehéz helyzet miatt a kormány egy része nem ment el nyaralni (ATV)
Év végére béremelkedést vár, éves viszonylatban pedig - ahogy mondta - pozitív nullát szeretne a reálbérek tekintetében a miniszterelnök. Orbán Viktor az állami rádióban ismét árspekulánsoknak nevezte a multikat. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormányfő képtelen az önkritikára, és arra, hogy szembenézzen a saját felelősségével.
aug. 19
8:12
Állami elismerést, lovagkeresztet kapott a Kitörés túra két szervezője, egyikük Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök veje (444.hu)
Moys Zoltán cége készített korábban pozitív hangvételű megemlékezést Adolf Hitler születésnapjáról. Nemrég 70 milliós állami támogatást is kapott az egyesületük.
aug. 19
8:21
Ebben nem lesz köszönet: az egész országra kiadták a riasztást (BorsOnline)
Fázni nem fogunk, de bármikor leszakadhat az ég.
aug. 19
8:24
Orbán Viktor: a nehéz helyzet miatt a kormány egy része nem ment el nyaralni (ATV)
Év végére béremelkedést vár, éves viszonylatban pedig - ahogy mondta - pozitív nullát szeretne a reálbérek tekintetében a miniszterelnök. Orbán Viktor az állami rádióban ismét árspekulánsoknak nevezte a multikat. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormányfő képtelen az önkritikára, és arra, hogy szembenézzen a saját felelősségével.
aug. 19
8:30
Orbán Viktor izgatott az atlétikai vb miatt, míg a magyarok ötöde nem is tudja, hogy Budapesten rendezik a rangos sporteseményt (ATV)
Holnap reggel hivatalosan is elrajtol az atlétikai világbajnokság Budapesten. Ma még kedvezményesen lehet jegyekhez jutni. A hétvégén jelentős forgalomkorlátozások várhatók a Fővárosban. A Publicus felmérése viszont rámutat: a magyarok ötöde nem is tudja, hogy Budapesten rendezik a harmadik legnagyobb sporteseményt. A magyar csapat rekordméretű del
aug. 19
8:30
Több mint huszonegyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 19
8:36
Kiderült, mikor nyithat ki Siófok kedvelt fürdője (Infostart)
A tervek már készen vannak, de a felújtáshoz még keresnek 600 millió forintot.
aug. 19
8:36
Gulyás: Szent István örökségének megőrzése a szabadság védelmét jelenti (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen úgy fogalmazott, amikor a magyar államiság 1023 éves születésnapját ünnepelve a múltunkat igyekszünk számba venni, mindenek előtt azért a több mint 40 emberöltőnyi életért, szolgálatért, és teljesítményért kell hálát adnu
aug. 19
8:48
Még a nap is kisüt Szent István ünnepén (Telex)
Szombaton érdemes felhőszakadásra számítani, de vasárnap kitisztul az idő, hétfőn pedig beröffen a kánikula.
aug. 19
8:51
4+1 dolog, amit mindig meg kell tenned, mielőtt megiszod az első kávéd (BorsOnline)
Egyszerű, de nagyszerű tanácsok.
aug. 19
9:06
Somogyvári Dániel durván beleszállt Tóth Gabiba: "a tapolcai nő a haláltusáját vívta a zeneiparban" (ATV)
A Fonogram-díjas, több mint húsz platinalemezes producer kendőzetlenül elmondta a véleményét a válása miatt is reflektorfénybe került Tóth Gabiról.
aug. 19
9:06
Két napig nem lehet szülni a Honvédkórházban kapacitásgondok miatt (Telex)
Legközelebb augusztus 20. 12 óra után tudnak szülő nőket fogadni.
aug. 19
9:18
Ha nem is a Holdról, de Brüsszelből látszik: európai szinten is hatalmas a magyar orvoshiány (444.hu)
Csak két országban alacsonyabb a százezer főre jutó orvosok száma, mint nálunk. Gyógytornászokkal sem állunk sokkal jobban.
aug. 19
9:24
A Magyar Közlönyből derült ki: Novák Katalin előléptette Böröndi Gábort (ATV)
Péntek este megjelent a Magyar Közlöny, melyből többek között az is kiderült, hogy a Magyar Honvédség vezérkari főnökét előléptették.
aug. 19
9:30
A bicikliúton gázolt a 75 éves autós (Infostart)
A Veszprém-Gyulafirátót között a kerékpárúton gázolt el egy biciklist a kanyarodó autójával egy 75 éves sofőr - írja a Veszprém vármegyei rendőrség.
aug. 19
9:30
Rendben zajlottak a pénteki budapesti programok (Demokrata)
Szombaton 14 helyszínen több mint 200 programmal várják az érdeklődőket.
aug. 19
9:36
Most érkezett: Csúszik az atlétikai vb rajtja a vihar miatt (ATV)
A várható vihar - villámlás és eső - miatt két órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság első számát, a férfi 20 kilométeres gyaloglást. A hazaiak közül elsőként a 2017-es londoni világbajnokságon ötödik Helebrandt Máté indul Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményén. A vb első napján 19 magyar atléta lesz érdekelt.
aug. 19
9:48
Két hét sincs az iskolakezdésig, de még mindig tárgyalnak a tanév rendjéről (Telex)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint szeptember elsején úgyis elkezdődik a tanév, a szünetek dátuma akkor még nem olyan fontos.
aug. 19
9:54
Maruzsa: Van fedezet a pedagógusok 10 százaléknál nagyobb béremelésére is (ATV)
Maruzsa Zoltán a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy “ha 2024 januárjára megindulna az uniós pénzek beáramlása, abból ez az alap tovább tölthető, és a pénzügyi stabilitás is biztosított marad. Amennyiben így lesz, a tortából nagyobb szeletet lehet hasítani”.
aug. 19
10:00
Maruzsa: Van fedezet a pedagógusok 10 százaléknál nagyobb béremelésére is (ATV)
Maruzsa Zoltán a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy “ha 2024 januárjára megindulna az uniós pénzek beáramlása, abból ez az alap tovább tölthető, és a pénzügyi stabilitás is biztosított marad. Amennyiben így lesz, a tortából nagyobb szeletet lehet hasítani”.
aug. 19
10:00
A mentősök most is vigyáznak majd a tűzijáték közönségére (Demokrata)
A mentőegységek már a közönség érkezése előtt a Duna partjára települnek.
aug. 19
10:06
Segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL (Infostart)
Immár 204 hazai MOL-kúton, vagyis a vállalat lényegében minden második töltőállomásán megtalálható kutyachip-leolvasó. Csak idén augusztusig már több mint 1450 elkóborolt kutyust vittek be valamelyik töltőállomásra.
aug. 19
10:06
„Lőjjétek le Orbánt" - ez a falfirka jelent meg a rakparton, nyomozást indított a rendőrség (ATV)
Péntek reggelre a pesti Jane Haining rakparton, a Vigadó mellett jelent meg egy Orbán Viktor-ellenes falfirka. Valaki helyesírási hibával azt írta a kettes villamos sínpárja alá, hogy „Lőjjétek le Orbánt”.
aug. 19
10:18
A taxisszövetség szerint átgondolatlanok az új, póznával elszeparált biciklisávok (Infostart)
Átgondolatlanul hozta létre a főváros az Üllői úton és a Váci úton a póznával elhatárolt kerékpársávokat – mondta az InfoRádióban az Országos Taxisszövetség elnöke. Metál Zoltán szerint például nem tudnak megállni ezeken a budapesti területeken azok a taxisok, akik idős beteget szállítanának a környéken lévő egészségügyi intézményekbe, ráadásul a k
aug. 19
10:24
Nézze, kivel tárgyalt kora reggel Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t, akit csütörtökön újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnökének a Budapesten tartott kongresszuson - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
aug. 19
10:24
Kiadták a figyelmeztetést, jön az ítéletidő: idén is elmaradhat augusztus 20-a? (Pénzcentrum)
Többnyire napos időre számíthatunk a hétvégén, de azért záporokra, zivatarokra is van esély.
aug. 19
10:27
Omsz: az idén 48 mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére (SzMo)
A mentőegységek már a közönség érkezése előtt a Duna pesti és budai oldalának 48, gondosan kiválasztott pontjára települnek, felállítási helyüket a mentők által külön erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti.
aug. 19
10:30
Allergiások, figyelem: vörösbe borult az ország (Infostart)
A következő napokban a meleg idő miatt a pollenterhelés is egyre nő a levegőben.
aug. 19
10:36
Tűzijáték: Közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat (ATV)
Negyvennyolc mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
aug. 19
10:48
Kiadták a riasztást: az ország egyes részeit ismét eléri az ítéletidő (Pénzcentrum)
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a fővárosra, valamint Fehér és Pest vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
aug. 19
11:00
A kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel (Demokrata)
"Gyertek és ünnepeljünk együtt!" – buzdított mindenkit Nagy Vivien parasportoló.
aug. 19
11:09
Két napig nem lehet szülni a Honvédkórházban (Blikk)
Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház – derült ki egy nemrég nyilvánosságra került levélből, illetve a kórház határozatából.
aug. 19
11:18
Történelmi pillanat: megkezdődött a budapesti világbajnokság (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, a vihar miatt csúszott az atlétikai vb rajtja. Végül kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be a jövő vasárnapig tartó budapesti atlétikai világbajnokságon.
aug. 19
11:18
Horror árak a balatoni versenypályán: ennyiért lehet száguldozni a Balaton Park Circuit-on (Pénzcentrum)
Nézők számára ingyenes a Balaton Park Circuit első hivatalos nyílt napja, fizetni csak a pályán történő autózásért kell. Az viszont nem olcsó.
aug. 19
11:21
Két hét múlva kezdődik a suli, de még mindig nem hivatalos a 2023/24-es tanév rendje: Maruzsa szerint még mindig tárgyalnak (Blikk)
Noha még csak társadalmi vitára bocsátott rendelettervezetből tudható, hogy hogyan alakul a két hét múlva kezdődő 2023/24-es tanév rendje, annyi már kiderült, hogy a tavalyihoz képest egy héttel hosszabb lesz.
aug. 19
11:24
Történelmi pillanat: megkezdődött a budapesti atlétikai világbajnokság (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, a vihar miatt csúszott az atlétikai vb rajtja. Végül kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be.
aug. 19
11:30
13 nappal az iskolakezdés előtt még nem tudni, milyen lesz az új tanév, de az államtitkár szerint ez nem is baj (444.hu)
Az iskolákban augusztus 20-áig egyébként sem történik sok minden, mondta Maruzsa Zoltán egy interjúban.
aug. 19
11:36
Bajban vannak a kismamák, két napig nem lehet szülni a Honvédkórházban (ATV)
Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház - írja a Telex a kórház honlapjára feltöltött határozat nyomán.

Keresés