Már egy hónapja lebeg élet-halál között az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán az a fiatal édesanya, aki egy gyakori beavatkozás után került válságos állapotba nemrégiben. Annának epekövet kellett eltávolítani az epevezetékből, ám a dunaújvárosi kórházban csak napokkal később vették észre, hogy a járat kiszakadt, ám addigra ő kis híján meghalt
Brutálisan alacsony árat, mindösszesen 38 forintot adna az egyik hazai almafeldolgozó a léalma kilójáért. Ezzel azonban nem elégedettek a gazdák. Azt mondják, ha ez így marad, kivágják az ültetvényeket és befejezik az almatermesztést.
A magyar kormány nagyon szeretné legyűrni az inflációt, ez azonban nem feltétlenül csak rajta múlik. Ráadásul könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, hogy az infláció leszorítása érdekében a hazai gazdálkodóknak kell érdeksérelmet okozni.
A Hír TV egyik munkatársa szerint a műsorvezető semmilyen mentséget sem tudott felhozni a saját védelmében, így szó nélkül fogadta a kirúgásáról szóló döntést.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Homokszentgyörgyön az utóbbi hetekben megszaporodtak a lopások, a házaknál meg a kamerák és a mozgásérzékelők. Száz lakos összejött, hogy éjszakánként felváltva járőrözzenek, de van olyan köztük, aki szerint a helyiek ezt kicsit túltolták, és már mindenhol veszélyt látnak. A rendőrség hivatalosan két bűncselekményről tud. Helyszíni riport a somogyi
Mára megkerülhetetlen előadóvá nőtte ki magát a szabadszájú kilencedik kerületi rapper, G.w.M, aki élete legnagyobb dobására készült, hiszen nagyzenekarral lépett fel a Balaton egyik legnagyobb szórakozóhelyén.
"Hiúzt gyártunk, Leopardot veszünk, és beszálltunk a Párduc fejlesztésébe" – válaszolta Orbán Viktor a TikTok-csatornáján arra a kérdésre, hogy a Hiúz vagy a Leopárd lesz-e a Kárpátok nagymacskája.
Felsővezetéki zárlat miatt egy ideig szünetelt a forgalom a Nyugati pályaudvar területén, valamint a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező, továbbá a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A forgalom 5 órakor indult meg.
2023 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 566 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 390 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,0, a nettó átlagkereset 15,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Viking Sigyn kapitánya vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vár ítéletre.
Nincs szükség további áremelésre a budapesti fürdőkben, hatásos volt az energia-válságterv - írja a Világgazdaság. Bár a hideg és viharos főszezoni időjárás szűkre szabta a strandszezont, mégis növekedett a budapesti történelmi fürdők forgalma. Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGHYH) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy júniu
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, egy kisteherautó és egy kamion frontálisan ütközött a 4-es számú főút 196. kilométerénél kedden éjfél előtt a Hajdú-Bihar vármegyében, Kaba és Hajdúszoboszló között.
Az IDEA Intézet 2023. július 28. és augusztus 9. között készített reprezentatív közvéleménykutatásának eredményei szerint a legutóbbi vizsgálati időszakhoz képest az idei évben először csökkent némileg a kormánypártok népszerűsége - számolt be a 24.hu.
Kilencedik alkalommal bontott kordont a Momentum a karmelita kolostor előtt, ezúttal az ukrán függetlenség napján. A kordonbontást követően a Momentum politikusai egy táskát hagytak a miniszterelnök irodája előtt. Vajon mi lehet benne?
Mivel kormányülést tartott a kabinet szerdán, szinte törvényszerű, hogy ma Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kövesse velünk élőben a tájékoztatót!
A kormányszóvivő szerint augusztus 20-án minden idők leglátványosabb tűzijátékát láthattuk. Akár már októberre egyszámjegyű lehet az infláció, és a munkahelyek többségén lehet reálbér-emelkedés. Ismét téma a baloldalhoz guruló dollárok ügye és "a fővárosi autósüldözés". A kormány meghosszabbítaná az ukrán gabonaimport tilalmát. Kormányinfó percről
Szeptemberben lehetővé válik "bevásárlólista" készítése az árfigyelőn, és bővül az olcsóbban vásárolható termékek köre. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az augusztus hónapra meghirdetett egyetlen Kormányinfón tájékoztatta a nyilvánosságot a hétközi kormányülés friss döntéseiről.
Dézsi Csaba András azt mondta, hogy ő csak beült az elődje által használt Audiba, és nem is tudta mennyiért bérlik azt. Csakhogy a mostani polgármester járművét idén márciusban helyezték forgalomba.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt, hogy az ünnepi programokon minden eddiginél többen vettek részt, és az atlétikai vb-re is rengeteg jegyet adtak el.