2023. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
0:18
18 év után egy avatar segítségével újra tud beszélni egy lebénult amerikai nő (Telex)
Egy San Franciscó-i kutatócsoport 253 elektródát ültetett be a 47 éves Ann agyába, amik képesek a sérült agyi rész elektromos aktivitását jelekké, az avatar pedig beszéddé alakítani.
aug. 24
0:22
Ötven éve zajlott le a Stockholm-szindrómát köztudatba hozó túszdráma (Telex)
1973 augusztusában egy átlagosnak tűnő csütörtök reggelen egy börtönviselt bűnöző besétált Stockholm legnagyobb bankjába, és belevágott régóta tervezett bankrablásába. Segítségére volt ebben régi cellatársa is, közösen négy túszt ejtettek. A hat napig tartó "norrmalmstorgi túszdráma" végére a foglyok már az életüket fenyegető bűnözők pártját fogták
aug. 24
5:51
Vigyázat, már egy villanykörte is veszélyes lehet – az adatainkra (Infostart)
Egy okosfényforrást teszteltek, és súlyos hibákat találtak.
aug. 24
6:18
A lakáshitelek jelentős része a leggazdagabbaknál van (Tudás.hu)
2017 óta a lakáshitelek fele a felső két jövedelmi tizedben, azaz a társadalom legmagasabb jövedelmű 20 százalékában hasznosul. Ezen belül is a legfelső jövedelmi tized aránya a meghatározó, amelynek részesedése 2018-ban és 2019-ben volt a legnagyobb: ezekben az években a lakáshitelek 44 százaléka mögött állt a relatíve legmagasabb jövedelmű adós.
aug. 24
11:12
India történelmet írt az űrkutatás területén – Egy országnak sem sikerült korábban ilyen landolást végrehajtania (Tudás.hu)
India Csandraján-3 küldetésének holdjárója megtette első útját a Hold felszínén csütörtökön, egy nappal azután, hogy az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében. A holdjáró legördült a Vikram leszállóegységről, és “India sétát tett a Holdon!” – fogalmazott az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) a BBC New
aug. 24
11:24
Az indiai Csandraján-3 misszió holdjárója megtette első útját a Holdon (Demokrata)
Az ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében.
aug. 24
12:36
A romániai kommunista rezsimről szóló díjnyertes film is szerepel a Cinefest idei versenyprogramjában (Tudás.hu)
A Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, szeptember 3-án lesz a magyarországi premierje Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült Libertate ’89 – Nagyszeben című történelmi drámájának – tájékoztattak a szervezők. A Libertate ’89 – Nagyszeben az 1989-es romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit dolg
aug. 24
13:36
Egy új magyar fejlesztésű hangszerrel is megismerkedhetünk az Óbudai Hang-mű-hely szeptemberi rendezvénysorozatán (Tudás.hu)
Nyolc változatos koncerttel várja az érdeklődőket szeptemberben az Óbudai Társaskör a harmadik Óbudai Hang-mű-hely sorozatban, amelyen fellép mások mellett ifj. Sárközy Lajos, a Budapest Ragtime Band, Sárik Péter és Falusi Mariann, Rost Andrea és Ránki Dezső is. A Pincegalériában, Nagy Judit gobelinművész kiállításával nyitják az őszi szezon progra
aug. 24
13:54
A nyelvtanulás akár ötödével csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát (hirado.hu)
A kutatás közel háromszázezer középkorú embert vizsgált, akiknek egy része nyelvoktatáson vett részt.
aug. 24
14:36
Nemzetközi mesterkurzusok is szerepelnek a New Millennium Kamarazenei Fesztivál idei programjában (Tudás.hu)
Hat koncerttel jelentkezik augusztus 31. és szeptember 4. között a Fuga – Budapesti Építészeti Központban a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelynek programjában nemzetközi kamarazenei mesterkurzusok is szerepelnek. Miranda Liu hegedűművész öt évvel ezelőtt indította el programsorozatát, amely a kamarazenét és annak leghitelesebb b
aug. 24
15:48
Magyar pálinka került a védett szeszesital-termékek uniós listájára (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Borzag pálinka elnevezés új oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) felkerülhet a védett szeszesital-termékek uniós listájára – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön. A Borzag pálinka alapanyaga a Nógrád vármegye területéről származó vadon termő földi bodza (gyalogbodza) vagy más néven borzag c
aug. 24
16:03
Úgy látszik, nem szóltak a zsiráfnak, hogy "öltözzön fel" (Infostart)
Foltok nélkül született egy zsiráfbébi az egyesült államokbeli Tennessee egyik állatkertjében, feltehetően ő lehet a világ egyetlen egyszínű barna zsiráfja.
aug. 24
16:54
Újragondolt, városi környezetbe illő transzformátorállomás épült a Xi. kerületben (Tudás.hu)
Megújított transzformátorállomást adott át az E.ON Hungária csoport a főváros XI. kerületében csütörtökön, a 3,4 milliárd forintból megvalósult beruházás csaknem 29 ezer lakossági ügyfél áramellátását biztosítja. Az E.ON Hungária közleményében felidézte: a vállalatcsoport idén januárban jelentette be, hogy mintegy 74 milliárd forint értékű, többéve
aug. 24
17:54
Megkezdődött a zsidó kulturális fesztivál Debrecenben (Tudás.hu)
Az ALL-IN Debrecen programjaiban csütörtöktől vasárnapig ismét a sokszínű zsidó kulturális örökségé a főszerep Debrecenben, ahol immár második alkalommal rendezik meg a zsidó utcafesztivált – közölték a szervezők csütörtökön. Közleményük szerint a Pásti utcában zenés és táncos programokkal, versénekekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és helytörtén
aug. 24
19:00
Hatalmas kolóniában élő trópusi madarak érkeztek a Nagyerdőbe – Alig láthatjuk őket hazai állatkertekben (Tudás.hu)
Két apáca-fütyülőlúd érkezett a debreceni Nagyerdőbe a zürichi állatkertből – közölte a helyi állatkert igazgatója. Nagy Gergely Sándor jelezte: az idén márciusban kelt fiatal tojókat már el is fogadta társainak a 2021-ben érkezett két gácsér, így a négyfős csapat teljes harmóniában csodálható meg a vörös pandák kifutója melletti társasröpdében. Az
aug. 24
20:06
Többek között a legendás 66-os “Farost” is megnézhetjük a Közekedési Múzeum hétvégi kiállításán (Tudás.hu)
Csaknem húsz Ikarus buszt állít ki a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában a hétvégén: a múzeum harmadik alkalommal rendezi meg az Ikarus MiniFeszt című találkozóját, amelyen megtekinthetők lesznek azok a járművek, amelyek kiemelkedő szerepet töltöttek be az autóbuszgyár történetében. A Közlekedési Múzeu

Keresés