George Hayward adatkutató azt állítja, hogy volt munkaadója, a Meta a „negatív tesztelésnek” nevezett gyakorlattal tudatosan meríti le a felhasználók akkumulátorát.
A XIX. században hatalmas alagutakkal fúrták át az Alpok hegyeit. A beruházások sok életet követeltek, de megváltoztatták az európai közlekedést. A legelső óriásalagút építésénél Kossuth fia is dolgozott, aki elismert szaktekintély volt. A vasút megjelenése mindenütt forradalmasította a közlekedést. A hálózatok a XIX. században hihetetlen mértékben
Michael Jackson legendás amerikai popénekes unokaöccse, Jaafar Jackson játssza a Michael című életrajzi film címszerepét – számolt be róla a Variety.com filmes szaklap. A Lionsgate stúdió filmje, melyet Antoine Fuqua rendez, a pop királyaként is ismert Michael Jackson (1958-2009) bonyolult örökségét mutatja be. A mű a stúdió szerint a több mint egy
Lengyelországban 76 SMR típusú kis moduláris nukleáris reaktort létesítenének 2038-ig – jelentette be kedden Daniel Obajtek, a PKN Orlen állami tulajdonú energetikai nagyvállalat vezérigazgatója. A varsói kormányfői hivatalban rendezett sajtóértekezleten Obajtek reálisnak nevezte, hogy az első SMR 2028-ban fog megépülni. “2038-ig pedig ambiciózus
Hosszútávú oktatási és művészeti együttműködési megállapodást kötött Indiában a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és a negyvenhatezer hallgatót számláló óriásegyetem, a MaharajaSayajirao University (MSU) – tájékoztatta az MKE. Az indiai és a magyar egyetem között létrejött, példa nélküli oktatási és művészeti együttműködés akadémiai csereprogram
Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költenek médiára havonta a magyarok – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a háztartások médiafogyasztását és költését vizsgáló kutatásának eredményét ismertetve. Jelezték: a felmérés szerint az emberek átlagosan napi csaknem 300 percet tévéznek és több mint 200 percet interneteznek. A köz
91 éves korában elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnöke. A Kossuth-díjas író egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életútjáról Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével beszélgettünk.
A Stanford és a Colorado State University kutatásához a mesterséges intelligenciát is segítségül hívta, úgy találták, elképzelhetetlenül közel van egy jelentős klímaküszöb.
Elindult a nevezés a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválra, amelyet június 7. és 10. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendez meg közösen a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. A Magyar Mozgókép Fesztivál részeként sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására. A tavalyi évhez hasonlóan
A tüdődaganatok korai felismerése, a célzott és komplex kezelések, a rehabilitáció, valamint a megelőzés egysége segíti a betegek gyógyulását az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
A Gábor Dénes Főiskola február 1-jétől Gábor Dénes Egyetem néven, alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább – közölte az intézmény. A Gábor Dénes Főiskola a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011-es törvény módosítása nyomán kapott egyetemi rangot – emlékeztettek. Azt írták, az intézmény digitális oktatásra épülő képzéseivel 30 éve áll az IT-o
A Budapesti Corvinus Egyetem idén januárban indítja el új, világszínvonalú, adattudománnyal és gazdasági komplexitással foglalkozó laboratóriumát, a Kollektív Tanulási Központját. A kutatóközpont ezen a területen tovább erősíti az egyetem tevékenységét, amely idén szeptemberben Közép-Európában egyedülálló Üzleti adattudomány alapképzést indít. A Co
A marsjáró a begyűjtött mintákat egy későbbi küldetés számára meghatározott helyeken lerakta, ezek onnan majd néhány év múlva hazakerülhetnek a Földre.
Elindult a Budapesti Mobilitási Terv (BMT) társadalmi egyeztetése kedden, egy hónapon keresztül bárki véleményezheti a stratégiai anyagot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Közleményük szerint a BKK honlapján elérhető stratégia a 2030-ig elinduló fejlesztéseket meghatározó célokat és a tervezett intézkedéseket mutatja be. A kérdőívek
Az amerikai igazságügyi minisztérium az önvezető autókról szóló dokumentációért fordult kedden a Tesla járműgyártóhoz – derül ki az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott iratokból. Az austini székhelyű cég ellen már több hatósági vizsgálat zajlik a vezetéssegítő rendszerek balesetveszélyességének gyanúja miatt. A vállalat a bejelentésre azzal rea
Az Európai Unióban egyedül Magyarországon működik a kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, amely számos helyzetben képes segítséget nyújtani a gazdálkodóknak – mondta Nagy István agrárminiszter az Országos jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőinek járó díj átadó re
Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap. A jelmezben vagy farsangi álarcban érkező 14 éven aluli gyermekek ezen a két napon, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet – k
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját – jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden. A Tihange 2 atomreaktor 1983. február 1-jén állt üzembe, és azóta 270 milliárd kilowattóra villamosenergiát termelt. Ez a második reaktorblokk, melyet
Görgey Artúrt hadvezérként ismerjük, pedig kémikusként legalább annyira legendás volt. Minden vágya az volt, hogy tanár lehessen, de közbeszólt a történelem.
Egy év alatt, 2023. január 1-ig 555 332 fővel csökkent Oroszország lakossága – derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által közölt adatokból. A szolgálat szerint Oroszország lakossága az év elején 146 millió 424 ezer 729 fő volt. Ennek kiszámításához a 2020-as népszámlálás adatait használták fel, ezekhez minden évben hozzá
Újabban víz alatti robotok pásztázzák sérülések után kutatva a tengerben álló szélerőműfarm turbináinak alapjait, a levegőben pedig drónok kémlelik a szélturbinák lapátjait. Mindezek a módszerek a farm működési költségeinek csökkentéséhez, a szélerőművek élettartamának meghosszabbításához és így a termelt áram árának leszorításához segítenek hozzá.
A gerincgyógyászati diagnosztikát segítő informatikai megoldáson dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Budai Egészségközpont Kft., valamint az IFUA Horváth & Partners Kft. munkatársaival együttműködve – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. Az 1,179 milliárd forint költségvetésű, a Nemzeti Kutatási, Fejl
Egy új törvényjavaslat szerint az Egyesült Államok Massachusetts államában az elítéltek legalább két hónappal csökkenthetik börtönbüntetésüket, ha szervet vagy csontvelőt adományoznak – írta szerdán a The Guardian című brit napilap hírportálja. Az Egyesült Államok északkeleti partján fekvő államban két demokrata párti politikus új törvényjavaslatot
Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását. A megrendelőnek kedden átadott szállítórepülő sorrendben az 1574. volt, amely a Boeing Washington állambeli gyárában elkészült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, megjelenésével olyan távoli városok közvetlen
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet (BTK AGI) munkatársainak vezetésével ősi apai és anyai leszármazási vonalakat vizsgáltak az erdélyi Székelyudvarhely térségében.
A kultúra segítheti a gazdasági növekedést, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programsorozatot arra szeretnék használni, hogy a kultúrára alapozva az egész régióban gazdasági növekedést indítsanak el – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, a 30. Turizmus Évadnyitó Gála 2023. rendezvényen tar
Nem igazán foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, így a folyókban folyamatosan felgyülemlő szeméttel sem a nyugat-balkáni országok, annak ellenére, hogy az európai uniós tagságra várva ezeket a problémákat is meg kellene oldaniuk. Az utóbbi néhány hétben számos fénykép és videófelvétel jelent meg az érintett országok vizeiről. Az Albánia, Monte
Múzeumként nyílt meg és mindenki számára látogathatóvá vált a brüsszeli városháza február 1-jén – írta a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál szerdán. A belga főváros szimbólumai közé tartozó történelmi épületből januárban költözött ki a városvezetés, miután elkészült az adminisztráció számára tervezett modern épület Brüsszel közpon
A személyi számítógépek, táblagépek és mobiltelefonok kiszállítása az idén várhatóan 4,4 százalékkal, 1,7 milliárdra csökken globálisan – véli legújabb előrejelzésében a Gartner piackutató vállalat. A piackutató honlapján közzétett jelentés szerint ezzel már a második egymást követő évben következik be visszaesés, miután 2021-hez képest tavaly 11,9
Február 1-jén indul a regisztráció a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátékának, a BÉT Részvényfutamnak az idei fordulójára. A március 6-31. között zajló verseny keretében már a 7-8. osztályos diákok is próbára tehetik tőzsdei befektetési képességeiket a középiskolás fiatalok, szüleik és tanáraik mellett. A legüg
Látványos meteorittípusokat bemutatva kalauzolja el a látogatókat a Naprendszer őstörténetébe az a kiállítás, amely február 18-tól április elejéig látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. A csillagvizsgáló szerdai közleménye szerint a Naprendszer történetének megismeréséhez kiváló támaszt nyújtanak a különféle meteoritminták, amelyek egyfajta ko
A tüdődaganatok korai felismerése, a célzott és komplex kezelések, a rehabilitáció, valamint a megelőzés egysége segíti a betegek gyógyulását az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója a rák elleni küzdelem világnapjához (február 4.) kapcsolódó szerdai sajtótájékoztatón elmondta azt is, az intézet jelentő
Megtalálta kedden a rendőrség a dallasi állatkertből eltűnt két császárbajszú tamarint egy elhagyott házban. A dallasi rendőrség közleménye szerint a majmokat egy szekrényben találták meg a Dallastól mintegy 26 kilométerre fekvő Lancasterben található házban. A rendőrök egy bejelentés nyomán kutatták át a házat. A tippet azt követően kapták, hogy a
Székelyudvarhely térségének populációja túlnyomórészt kelet-közép- és délkelet-európai összetételű – derült ki abból a kutatásból, amelynek során ősi apai és anyai leszármazási vonalakat vizsgált egy kutatócsoport az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet (BTK AGI) munkatársainak vezetésével. Az ELKH szerdai közleménye szeri
A gondoskodás fogalmát és a megújuló digitális látogatói élményt állítja 2023-as évadának fókuszába a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Kiállítási programját a Ludwig évek óta egy-egy átfogó kerettémába helyezi, amely értelmezési keretként szolgál kiállításaik és kapcsolódó programjaik számára. A gondoskodás ebben az értelmezésben
A kutatás során egy eseménydús, illetve egy unalmasabb, ám egyforma hosszúságú videót mutattak óvodáskorú gyerekeknek. Ezt követően megkérdezték, hogy szerintük melyik volt a hosszabb.