2023. március 2. csütörtök

márc. 2
0:15
Új területen kezdtek kísérletezni a génmódosítással (Infostart)
A klímaváltozás megakadályozása érdekében.
márc. 2
0:15
Engedély nélkül tilos agancsot gyűjteni (Tudás.hu)
A gím- és dámszarvasok tavasszal elhullajtott agancsának engedély nélküli gyűjtése lopásnak, illetve szervezett hajsza esetén állatkínzásnak minősül – közölte a Pilisi Parkerdő. Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint az agancsok a törvény értelmében a területen vadászatra jogosult tulajdonának számítanak, és fontos információkat hordoznak a természe
márc. 2
0:19
Szelávi! Fesztivál harmadszor a Pilisi Parkerdőben (Tudás.hu)
Harmadik alkalommal rendezik meg a Szelávi! Fesztivált a Pilisi Parkerdőben. Az Egri vár másolatánál mások mellett a Carson Coma, Járai Márk, Kollár-Klemencz László, a Jónás Vera Experiment, a Platon Karataev duó és a Budapest Bár is fellép június 2-4. között. A fesztivál a koncertek mellett irodalmi programokkal és beszélgetésekkel, workshopokkal,
márc. 2
0:23
Korunk egyik legjobb rendezője lesz a 2023-as cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke (Tudás.hu)
Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendezőt kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének. Östlund éppen 50 évvel néhai honfitársa, Ingrid Bergman színésznő után tölti majd be a zsűrielnök szerepét Cannes-ban – emlékeztetett a deadline.com hollywoodi hírportál kedden. Őszintén úgy vélem, hogy a filmkultúra most
márc. 2
0:27
Lezárult a Budapest Nagyregény történetgyűjtő kampánya (Tudás.hu)
Lezárult a főváros 150. születésnapjára készülő Budapest Nagyregény civil történetgyűjtése, amelyben több százan vettek részt. A fővárosiak lakóhelyükhöz köthető családi, személyes történetekkel, helyi legendáriummal gazdagították a felhívással párhuzamosan zajló nagyszabású kutatómunkát. A beérkezett anyagok feldolgozásával a kerületi fejezetek el
márc. 2
0:31
Bárki hallgathat most előadásokat a kortárs művészetről (Tudás.hu)
A kortárs művészet aktuális tendenciáival foglalkozó előadás-sorozatot indít a nagyközönségnek a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE). A március 9-én kezdődő, ArtMa című kurzusra március 3-ig lehet jelentkezni. Mint az intézmény keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelik, az ArtMa tíz előadásán a szakma kiválóságai, a Képzőművészeti Egyete
márc. 2
0:35
Sebastian Bohrennel lép fel az Anima Musicae Kamarazenekar (Tudás.hu)
Sebastian Bohren svájci hegedűművésszel lép fel az Anima Musicae Kamarazenekar; a csütörtöki koncerten Samuel Barber, Peteris Vasks és Franz Schubert művei lesznek hallhatók a Zeneakadémia Nagytermében. Sebastian Bohren még csupán 36 éves, mégis számtalan rangos elismerés birtokosa, és Európa legjelentősebb együtteseivel lépett már fel. Olyan kivál
márc. 2
0:39
A legjobb Chopin-ek Bogányi Gergelytől (Tudás.hu)
Bogányi Gergely háromrészes Chopin-koncertsorozatot ad a Zeneakadémián, ahol az előre megadott program mellett a közönség kívánságait is teljesíti majd. Az első koncert április 26-án lesz. A Felhívás keringőre címet viselő sorozat másik két koncertjét október 9-én és november 19-én tartják – közölték a szervezők. A 2010-es Chopin-maratonon Bogányi
márc. 2
0:43
Igazi ritkaságok a legfrissebb kortárs és antik kiállításon a Bálnában – Még Csontváryt is láthatunk egészen közelről (Tudás.hu)
Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című festménye is látható az Art and Antique művészeti vásáron a Bálnában, ahol 40 kiállító mutatja be antik és kortárs kínálatát. Láthatóak itt festmények, antik és dizájn bútorok, csillárok, de még csodálatos képkeretek is. A Virág Judit Galéria az Art and Antique művészeti vásáron leplezte le a Csontv
márc. 2
0:47
A magyar aranybullákat orvosi képalkotó eljárással vizsgálták (Tudás.hu)
Lezajlottak a magyarországi közgyűjteményekben őrzött aranybullák vizsgálatát célzó, komplex természettudományos kutatás első vizsgálatai – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL). A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az MNL főigazgatója Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét kérte fel az aranybullák archeometriai és képalkotó diagno
márc. 2
4:15
Egészen ritka dinoszaurusz-leletre bukkantak (Infostart)
Segíthet megismerni az őshüllők hangját.
márc. 2
5:21
Pokahontasz nem egy mosómedvével érkezett Angliába, viszont sosem tért haza Londonból (Telex)
Pokahontasz rengeteget tett az első európai telepesekért, de végül nem élte túl az angliai időjárást.
márc. 2
6:15
A gerincműtétek 18 százaléka eredménytelen – Nekik is segíthet az új módszer (Tudás.hu)
A tudomány gyakran igazán formabontó ötletekkel képes nagy eredményeket elérni. Az uniós projektek között több is meghökkentő megközelítéssel igyekszik jelentős haszonnal járó eredményekhez jutni. A Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja egy valódi újdonságot jelentő gerincsebészeti módszert és egy robotméhek, no meg a mesterséges intellig
márc. 2
6:45
Hatalmas szobrot fedeztek fel egy vulkán kráterében - képek, videó (Infostart)
Eddig ismeretlen, hatalmas kőszobrot, a helyiek által moainak nevezett monolitot fedeztek fel a Húsvét-sziget Rano Raraku nevű vulkánjának kráterében - jelentette szerdán az El Mercurio című helyi lap.
márc. 2
7:09
Belenyúlhatunk a nem tökéletes minőségű videóinkba (Infostart)
Kijött egy funkció, amely az alacsony felbontású netes videótartalmak képi minőségének megy neki, de zajtalanít is.
márc. 2
7:51
Ősi múmiát találtak egy perui futár hűtőtáskájában (Tudás.hu)
Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén – számolt be róla a BBC News. A 26 éves férfi bevallotta, hogy a múmiát, akit Juanitának nevezett el, beköltöztette a szobájába, a tévé mellett tartotta egy dobozban, és “spirituális barátnőjének” tekintette. Amikor ittas ál
márc. 2
8:51
Római-part – Karácsony Gergely: maradnak a fák, a gát a Nánási úton épülhet meg (Tudás.hu)
Minden érv amellett szól, hogy a Királyok útja-Nánási út, vagyis a jelenlegi fő védekezési vonal legyen az árvízi védekezés fő helyszíne a Római-parton, mert ezzel meg tudjuk védeni a terület természeti értékeit, és ez a biztonságosabb védekezési mód is – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Budapesten. A főpolgármester emlékeztet
márc. 2
9:15
Elindult a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra (hirado.hu)
A legénység az űrállomáson október óta tartózkodó amerikai-orosz-japán csapatot váltja.
márc. 2
9:21
Kilőtték a SpaceX űrhajóját (Infostart)
Négy űrhajóssal, köztük az egyesült arab emírségekbeli asztronautával elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajója.
márc. 2
9:45
Az átalakulóban lévő It-ökoszisztéma új kihívások elé állítja a kiberbiztonsági ágazatot (Tudás.hu)
A szakmai és a magánélet, a munka és a szórakozás, a valós és a virtuális világ közötti határvonal elmosódása, valamint a számítástechnikai szolgáltatások egyre intenzívebb átvándorlása a felhőbe, teljes mértékben átalakítja az IT-ökoszisztémát és új kibervédelmi kihívásokat állít az informatikai ágazat elé az ESET tanulmánya alapján. A 2023-as kib
márc. 2
10:03
Tényleg nem játék a kóla: egerekkel itatták két hétig, meglepő az eredmény (Infostart)
Azon túl, hogy a hízásnak is biztos oka, eltérő és összetett hatásai vannak nőstény és hím egerekben.
márc. 2
10:39
Rettenetes adat jött a magyar elhízásról, és nincs kifogás (Infostart)
Az obezitológus főorvos szerint hiába mutogatunk betegségre, az evés, az alkohol és a mozgásszegény életmód a legtöbb esetben mindent megváltoztat az emberek életében.
márc. 2
11:15
Online filmszemlén mutatkoznak be a Metu végzős hallgatói (Tudás.hu)
Péntektől március 12-ig METUSCOPE néven tart online filmszemlét a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), a mustrán ingyen tekinthetők meg végzős hallgatók legjobb filmes alkotásai. A filmek többségét a fesztiválszereplések után most láthatja először a szélesebb közönség. Az animációs és rövidfilmek között nemzetközi díjnyertes alkotásokat is láthat
márc. 2
11:21
Az életünket veszélyeztető aeroszolok nélkül akár 50%-kal erősebb lenne a globális felmelegedés (Telex)
Hűtőhatásuk miatt az aeroszolok és a légkörbe kerülő por is csökkentik a globális felmelegedés mértékét. Ezek azonban légszennyező anyagok, amelyek évente mintegy hétmillió ember halálát okozzák.
márc. 2
11:57
Nyilvános konzultációt indított az Mnb a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról (Tudás.hu)
Nyilvános konzultációt indított szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról: az érdeklődők levélben, illetve elektronikus úton küldhetik el véleményüket és javaslataikat március 15-ig – közölte az MNB. Az MNB 2024-ben is kiemelkedő eseményekre, évfordulókra, hazai és nemzetközi jelentőségű eredményekre,
márc. 2
12:21
Meghirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázatot (Tudás.hu)
Szerdától április 12-ig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra, amelyet 7-16 éves gyerekek számára, három korosztályban hirdetett meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Móra Könyvkiadóval közösen, Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával. A felhívásra március 1. és április 12. között lehet jelentkezni, a pályázók három korcsoport
márc. 2
13:57
Mate-kutatás: a dámszarvas vadászat nem akadályozza az állomány növekedését (Tudás.hu)
A dámszarvas európai állománya az ötszörösére nőtt az utóbbi évtizedekben, míg az állomány növekedésének lassítása vagy megakadályozása érdekében a lelövések a hatszorosukra növekedtek, de ez eddig korántsem volt elegendő a célok eléréséhez – erre a következtetésre jutott négy évtized európai vadgazdálkodási statisztikáit elemezve a Sustainability
márc. 2
14:09
Itt a nagy bejelentés: újabb területre tör be a ChatGPT (Infostart)
A szuperintelligens chatbot fejlesztője, az OpenAI bejelentette, legújabb nyelvi modellje mostantól nemcsak a felhasználók, hanem a fejlesztők számára is elérhetővé vált.
márc. 2
14:27
Amerikában díjazták az Apró meséket (Tudás.hu)
A Wisconsin államban rendezett Beloit-i Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját nyerte el a Szász Attila Apró mesék című romantikus filmje. A február utolsó hetében megrendezett független filmes szemlén tíz napon keresztül a világ minden tájáról érkező alkotásokat tekinthettek meg az érdeklődők. A fesztivál a nagyjátékfilmek mellett dokumentumfilmek
márc. 2
15:39
Egy kiszáradt tómederben bukkantak a felbecsülhetetlen kincsre (hirado.hu)
Rapa Nuin régóta folynak az ásatások, de még mindig képes meglepetést okozni a sziget.
márc. 2
16:03
Országos vasúttörténeti és vasútmodell kiállítás nyílik Szolnokon (Tudás.hu)
Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél több terepasztallal várják a látogatókat a 9. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 17. és 19. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója szerdán, az eseményről tartott sajtótájékoztatón el
márc. 2
16:21
Elkészült a 20. Országos és 6. Pannon-régiós Sasleltár (Tudás.hu)
Elkészült az idei, 20. Országos és 6. Pannon-régiós Sasleltár. A hat résztvevő ország összesítésében 1360 rétisast és 807 parlagi sast, 9 szirti sast és 12 fekete sast figyeltek meg. A felmérés során összességében 17 ragadozómadár-faj 15022 példányát figyelték meg a szakemberek – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI
márc. 2
17:33
Itt vannak az okok, amiért most olyan gyakori a sarki fény (Infostart)
A fényjelenség általában az Északi-sarkvidékre és az Antarktiszra korlátozódik, az elmúlt időszakban azonban nem csak ezeken a területeken figyelték meg.
márc. 2
18:09
Az a két fényes valami az égen a Jupiter és a Vénusz volt, majd még lehet látni őket együtt (Telex)
A két bolygó együttállása csütörtökön éjjel is látható lesz.
márc. 2
19:03
Ijesztő kutatást publikáltak az eritritről, de nem kell még temetni (Telex)
Egy friss kutatás kimutatta, hogy a vér eritritszintje erősen összefügg a szív- és érrendszeri kockázattal, de ez még nem jelenti azt, hogy a cukorpótló veszélyes lenne.
márc. 2
19:09
Élőben nézhettük végig, ahogy megmetszik valaki agydaganatát (Telex)
Megnéztük az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet frissen felújított műtőkomplexumát, de olyan közelről, hogy agy- és gerincműtétre is bemehettünk. Az ultramodern okosműtőkben robot is műt, új életet kaphatnak Parkinson-kórosok, agydaganatosok, és olyanok is, akik állandó fájdalommal élnek a gerincük miatt.
márc. 2
19:27
Először sikerült benézni a gízai nagy piramis rejtett átjárójába (Telex)
Régészek egy kamerát küldtek az alagútba, aminek valószínűleg a piramis súlyának jobb elosztása lehetett a feladata.

Keresés