A félidőben még 5 góllal vezettek a veszprémi kézilabdázók Párizsban, aztán a PSG beküldte a jobbik sorát és a végén 37-35-re nyert. Az első félidőban a magyar csapat már 9 góllal is vezetett, 18-9-re.
Tavaly még két Porsche küzdött a GT-autók győzelméért Daytonában, idén azonban eltűntek a mezőnyben. Elmondásul szerint a BoP ennek az oka, de érdemes elismerni, azóta több gyártó is frissített a GT3-as autóin, így lehet, hogy az új típusok teljesítménye is változtathatott az erősorrenden.
A Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged egymással játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, amelynek a tétje a negyeddöntőbe jutás lesz.
A hibrid erőforrások az első tervekkel szemben nem idén, hanem csak jövőre érkeznek, ettől függetlenül lesz változás a hajtásláncban. A legjobban érezhető módosítások az időmérő lebonyolításában jelentkeznek. Az erőforrásokat érintő nagy újítás az, hogy 100%-ban megújuló forrásból származik az üzemanyag, és ennek működésével a tesztelés során nagyo
A Red Bull szerint az RB19 már csak azért is egy fajta előrelépés az RB18-hoz képest, mert az idei autó volánja mögött Max Verstappen és Sergio Pérez is jól érzi magát egyelőre. A Milton Keynes-i istálló tavalyi autója, az RB18 rendkívül domináns volt, azonban hiába nyert meg 17 versenyt is a 22-ből, csak és kizárólag
Mindannyian tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a Ferrari Forma-1-es pilótái nagy népszerűségnek örvendenek. Ezt a tényt pedig az is bizonyítja, hogy Charles Leclerc tegnapelőtt átlépte a 10 millió követőt az Instagram oldalán . A Ferrari monacói pilótája egy külön posztban köszönte meg a követőinek angolul, olaszul, illetve franciául is azt, h
A kaliforniai versenyen a rossz időjárás egyik következménye és a pálya régi alapjai teremtettek nehéz körülményeket. Az egyik pilóta beszélt ennek hátteréről. Az Auto Club pályának ez volt a hattyúdala a jelenlegi formájában, ugyanis átalakítják és egy rövidebb ovállá alakítják, így a következő évben biztosan nem lesz része a NASCAR versenynaptárá
Tele volt ellentmondásokkal az Alpine bahreini tesztje, és éppen ez teszi őket a mezőny „sötét lovává”. Kísérletezés, némi kockázatvállalás, titkolózás és az eredményekhez képest furcsa nyugodtság. Surranópályán meglepetést okozhatnak az idénynyitón?
A Slovan sérülésből felépült magyar labdarúgója, Holman Dávid a Kossuth Rádiónak elmondta, őt is meglepte, mennyi megkeresése volt a téli átigazolási időszakban.
Február 27-én Alexia Putellas lett a FIFA The Best gálán a legjobb női labdarúgó díj nyertese, ezzel az elmúlt két évben minden egyéni díjat egytől-egyig megnyerve a hölgyek mezőnyében. A Barcelona csapatkapitánya letaszíthatalannak tűnik a csúcsról, ám élete nem mindig volt ilyen meseszerű. A folytatásban megpróbáljuk összefoglalni, hogyan is vált
Elismerte a Mercedes, hogy nem alakult jól a téli tesztje, de hiszi, hogy év közbeni változni fog a jelenlegi helyzete. Eljön-e a töréspont, ahol újra kell kezdeniük?
„Arra edzek és készülök, hogy ezúttal már én is haza tudjak érni ezekkel a szökésekkel és a szakaszok végén meccselni tudjak a kiemelkedő eredményekért.”
Az idei bahreini teszt egyik legnagyobb pozitívuma az Aston Martin volt. A Zöldek a Red Bulltól érkezett Dan Fallows segítségével egy rendkívül ütőképes autót építettek, ami akár a Mercedeseket megelőzve a harmadik erő is lehet az év első versenyein. Ugyan a silverstone-i istálló öröme Lance Stroll kerékpár balesete miatt nem lehet teljes mértékben
Vége a találgatásoknak, az Aston Martin csütörtökön megerősítette, hogy a kerékpárbalesete után felépült Lance Stroll versenyezni fog a hétvégi Bahreini Nagydíjon.
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a világbajnoki keretét a Svájc elleni Európa-bajnoki-selejtezőkre.
Elvárja a Red Bulltól a támogatást Sergio Pérez 2023-ban, és a Max Verstappennel történt brazíliai incidens után jelezte, ha nem kapja meg, tőle sem számíthatnak segítségnyújtásra.
Valter Attila komoly eredményt ért el új csapatánál eltöltött első versenyhétvégéjén, erről mesélt M1-nek adott interjújában, majd a március 4-én megrendezésre kerülő Strade Bianche versenyről is szót ejtett, ahol komoly szerepe lesz a Jumbónál.
Még csak március második napját írjuk, de már 2023 második El Clásicóját játsszák este a Bernabéuban. S tavasszal lesz még kettő: március 19-én a bajnokságban, s április 5-én a Király-kupában. A ma esti találkozó „felértékelődött” a Barcelona Európa-liga-kiesése után.
Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy ha a Ferrari nem szeretné megismételni a 2022-es szezon átélt kudarcot, akkor számos dolgon kell változtatnia. A monacói pilóta azzal is tisztában, hogy ha még sikerrel is járnak e téren, még akkor is nehéz lesz legyőzni a bajnoki címvédő Red Bullt. Ha a bahreini teszt eredményeit végigböngésszük, akkor azt
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy tudja, ezzel „minden rendben lesz”. A pálya felújításához már előkészítették a munkálatokat, napokon belül láthatók lesznek a változások.
Lewis Hamiltonnak az idei szezon végén le fog járni a szerződése a Mercedes Forma-1-es csapatánál. A hétszeres világbajnok brit klasszis korábbi csapattársa, Jenson Button szerint pedig Hamilton azért nem kötelezi el még magát, mert még mindig bizonytalan a W14 kvalitásai kapcsán. A 103-szoros futamgyőztesnek a tavalyi szezonban soha nem látott mél