Miközben néhányan máris odaadnák a Red Bullnak a 2023-as vb-címet a Bahreinben aratott kettős győzelem után, akadnak, akik óva intenek attól, hogy leírjuk a Ferrarit. Akár már a hétvégi versenyen jobb szereplést tehetnek le az asztalra. Előbbi oldalról elsősorban a mercedeses George Russell emelhető ki, aki a leintés követően a még felfokozott izga
Az Európai Bizottság 2035-től betiltaná a hagyományos belsőégésű motorral hajtott autók értékesítését, de a Forma-1 szeretne felvázolni alternatív irányt is a döntéshozóknak a szennyezőanyag-kibocsátás mérséklésére. A Forma-1 az évtized végére karbonsemlegessé szeretne válni, azaz a működése során termelt szén-dioxid kibocsátást ellensúlyozni akarj
Idén még nem sikerült nyerni a Hyundai Motorsport versenyzőinek A WRC-ben, ezen azonban jó eséllyel változtathat Mexikóban, ahol rajthelyzeti előnyben lesz a koreai gyártó.
Helmut Marko szerint egyelőre nincs érv Sergio Pérez leváltása mellett, és az AlphaTauri pilótáinak előrelépési lehetősége kapcsán kijelentette azt mondta, ehhez kivételes teljesítményt kell letenniük az asztalra. A Red Bull utánpótlás-csapata sosem arról volt ismert, hogy kesztyűs kézzel bánnának a versenyzőkkel, a huzamosabb ideig gyengén teljesí
Újabb visszavágókkal folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, negyeddöntőt játszanak az UEFA Ifjúsági Ligájában. A Premier League és az angol másodosztály mérkőzéseit is lehet választani. Ezeken kívül tenisz és téli sportok szerepelnek még a sportcsatornák élő közvetítéseinek sorában.
A Forma-1-es csapat alapítójának fő cége, a gépeket gyártó Haas Automation az amerikai kormány gyanúja szerint szankciós listán lévő orosz cégekkel üzletel. Az iparágban ez az egyik legjelentősebb vállalat, akár kormányzati vizsgálat is várhat rájuk, de ők tagadják a vádakat. 2014 (a Krím-félsziget megszállása) óta sok orosz vállalat került fel err
Frédéric Vasseur még három hónapja sem állt munkába, és máris rengeteg energiát kell arra fordítania, hogy a Ferrarira vonatkozó valós vagy kitalált állításokra reagáljon. A maranellói csapat fogcsikorgatva kezdte a szezont és a rosszul végződő első futam után máris repedések mutatkoznak a stábban. Ez annak alapján érthető, hogy miután tavaly újra
Az M-Sport csapata alaposan felkészült a Mexikó Rallyra, a versenyzők és az autó is készen áll az első idei murvás versenyre, állítja Richard Millener csapatfőnök.
Lehet rajta nevetni vagy sírni, mégis egyedit alkottak az egyik Porsche -csapatnál az autó festésével. Az IMSA és a WEC közös hétvégéjén pedig most először volt látható a közös Hypercar mezőny is.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint annak ellenére helyt kell állnia a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen ellen, hogy mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján.
A Red Bull ott folytatta a 2023-as Forma-1-es szezon kezdetén, mint ahogyan a tavalyi év végén abbahagyta. Az RB19 egy nagyon ütőképes konstrukció lett, amivel Max Verstappen és Sergio Pérez zavartalanul aratott kettős győzelmet. A holland és a mexikói pilóta Jeddah-ban pedig folytatná a megkezdett dominanciát. Az energiaitalosok bahreini erődemons
Nemcsak az ötgólos Erling Haaland, hanem a norvég csatár csapata, a német RB Leipziget 7-0-val kiütő Manchester City is rekordot állított be kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Javíthatatlannak ítélték a szezonnyitón kétszer is tönkrement részegységet, amelyből már a harmadikat kell berakniuk az autóba Szaúd-Arábiában, ezért Leclerc-t tíz hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson az időmérő után. A 16-os rajtszámú Ferrariban a vezérlőelektronika romlott el kétszer Bahreinben a hibás kötegelés miatt. A verseny előtt észrevette
Ugyan nemrégiben hivatalossá vált, hogy a Red Bull nem fogja eladni az AlphaTaurit, de Dr. Helmut Marko szerint a faenzaiaknak rengeteg mindenben kell fejlődniük. Az utóbbi hetek egyik legmeglepőbb híre az volt, amikor számos sajtóorgánum arról számolt be, hogy a Milton Keynes-i istállónak meg kell válnia a testvércsapatától. Azonban nem sokkal a h
A mai napon hivatalossá vált, hogy 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es Osztrák Nagydíj. A száguldó cirkusz vezetői egy 4 éves szerződést kötöttek a verseny promóterével, a Projekt Spielberg GmbH & Co KG-val. Nyugati szomszédunk 2014-ben tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe. A versenyt a Spielbergben található Red Bull Ringen rendezik meg évről évre, a
Amerika egyik legikonikusabb helyszíne kifejezetten a modern klasszikus ellentéte. Bármelyik pilótát kérdezzük, mindenki először az egyenetlen aszfaltot említi meg Sebring kapcsán, de általában a pozitív értelemben.