A csapat 12-6-ra nyert a görög Panioniosz ellen a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében, a párharc szerdai, hazai visszavágóján, így egygólos hátrányát ledolgozva bejutott a második számú európai kupa fináléjába.
Az észtek ellen még csak a hangolódás jön csütörtökön, hétfőn viszont muszáj lesz nyerni Bulgária ellen a 2024-es németországi Eb első selejtezőjén. Marco Rossi megfiatalított válogatottal kezd neki 2023-nak, de akad megoldandó gondja.
A román külügyminisztérium és Dan Carbunaru román kormányszóvivő azzal hárította el a román újságíróknak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) történelmi Magyarországot ábrázoló molinókról szóló döntésével kapcsolatos érdeklődését, hogy - "UEFA-engedély" híján - nincs miért állást foglalniuk, a "politikát nem kell összekeverni a sporttal".
Flavio Briatore szerint csak a szokásos történet zajlik Maranellóban, és a menedzsmentet kritizálta, amiért a tényleges cselekvés helyett szép ígéretek megfogalmazásával töltötték az időt. A Ferrari remekül nyitotta az új előírásokat hozó 2022-es évet, de a múlt nyár óta egyre lejjebb csúszik, és az idei két futam egyikén sem szerzett dobogós eredm
Mióta a Pirelli a WRC gumibeszállítója, először tették a gumikat próbára Mexikóban, és bár két defekt is előfordult a győzelemért harcolók között, az olasz gumigyártó elégedett.
Az MLSZ engedélyezi a rasszizmus és politikai tartalom nélküli molinó bevitelét, a nemzetközi szervezetek pedig továbbra is tiltják a rasszista vagy politikai üzenetet hordozó molinókat.
Csomós Mixi és Nagy Attila a tizedik helyen kezdte az idei ERC szezont a Fafe Rallyn. A versenyük összefoglalójából kiderül miként élte meg a szezonnyitót a skodás páros.
Valenciában veszi kezdetét a legrangosabb gokart sorozat, a négyfutamos FIA Európa-bajnokság. A verseny előtt a mezőny másfél hét pihenőt kapott, a HUMDA Academy által támogatott Hideg Ádámnak azonban nem nagyon volt szüksége pihenésre, inkább az iskolában pótolt. Négy hetet töltött egyhuzamban versenyzéssel Hideg Ádám, aki a Sodikart gyári csapatá
Toto Wolff szerint rendjén van a Red Bull dominanciája, így kiállt Christian Horner és csapata mellett. Két futamot teljesített a mezőny eddig a 2023-as bajnokságból. Mindkét alkalommal a Bikák versenyzői végeztek az első két helyen. A technikai gondok ellenére is az osztrák csapat autója a legerősebb, így a riválisok nagy része őket tartja a leges
Ollé Sasa és lánya, Rebeka idén az ORB versenyek mellett a murva kupákra fog koncentrálni, a Pirelli Murva Kupában és a horvát murva kupa versenyein is elindul.
Sajtóértesülések szerint a japán hatóságok letartoztatták Jessica Michibatát, Jenson Button exfeleségét kábítószer-birtoklás miatt. A japán-hawaii modell 2009-ben tűnt fel először a brit világbajnok oldalán. 2014-ben a pár összeházasodott, ám egy évvel később a válás mellett döntöttek. A házasságuk alatt nem éltek együtt, mivel Button Monacóban lak
A COTA új kihívást jelent majd a pilótáknak, méghozzá azért, mert most először lesz lehetőség az NASCAR egyik új szabályát alkalmazni, az idei első épített pályás versenyen.
A magyar Labdarúgó Szövetség közleményben erősítette meg a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók stadionba bevitelére vonatkozó állásfoglalást, kiemelte, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg az európai szövetség (Uefa) és diszkriminációellenes csoportja (Fare) "megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve".
Eddie Jordan elárulta, mit gondol arról, hogy nem látogathatja Michael Schumachert, és kiemelte, hogy a német pilóta családja milyen nehéz helyzetben van.
Lando Norris elárulta, hogyan találkozott a golfpályán Lewis Hamiltonnal. A McLaren versenyzője az elmúlt években szerette meg ezt a sportot. Még a lezárások idején látogatott el az MTC (McLaren Technology Centre) környékén lévő pályákra, majd akkori csapattársa segítségével (Carlos Sainz) beletanult a játékba. Norris azóta „golffüggőnek” nevezi ma