Nagy reményekkel vágott neki a tesztnek a Mercedes, ám Toto Wolff a nap végén nem volt teljesen elégedett. A tavalyi év után úgy érezte a csillagos alakulat, hogy 2023-ban feljebb kapcsolhatnak és visszatérhetnek a futamgyőztesek utcájába. Ám a teszt során szembesülniük kellett azzal, hogy még elég sok problémával küszködnek. A Mercedesnél a sötétb
Thomas Laudenbach, a vállalat motorsport-programjának főnöke arról beszélt, hogy szerinte mit kellene meglépnie az LMDh prototípusokat készítő gyártóknak ahhoz, hogy hosszú távon egészséges legyen a hosszútávú versenyzés. A hosszútávú autóversenyek a reneszánszukat élik, a Le Mans-ban használt csúcskategória, a Hypercar-szabvány és ennek amerikai m
Felesége, Minttu, örül, hogy Kimi Räikkönen F1-es pályafutásának befejeztével jelentősen több időt tud családjával tölteni. Az autósporttól azonban így sem tudtak elszakadni. 2007 F1-es világbajnokának visszavonulása után ugyanis kezdetét vette fia, Robin versenyzői pályafutása. A kisfiú belemerült a gokartozásba, szülei pedig mindenben támogatják.
Craig Breen a tavalyi rossz szezon miatt nagyon mélyre került, azonban annak köszönhetően, hogy hitt magában és közvetlen környezet is bízott benne, sikerült visszatérnie a sikeres útra.
George Russell lassú szezonkezdetre számít, és azt is meghatározta, mikorra kell versenyképessé válniuk, hogy a végén legyen esélyük. A brackley-i gárda a nem túl jól sikerült 2022-es szezon után idén javítana, miután tavaly csak egy győzelem jutott nekik, Russell révén. Az idei előszezoni teszteken látottak alapján jobban állnak, mint egy éve ilye
A NASCAR második versenye előtti napokban ömlött az eső a kaliforniai pálya környékén, egy ponton havas esőbe is átváltott, az edzést és az időmérőt meg sem rendezték. A mezőnynek így a vasárnapi futamon kellett a körülményekhez igazodva folyamatosan tökéletesíteni a beállításokat és kiismerni a pályát. A második számú sorozat, az Xfinity futamát n
Eddie Jordan figyelmeztette az Andrettit, hogy a nevük nem lesz elég ahhoz, hogy kiérdemeljék az áhított Forma-1-es helyüket. Az Andretti lehet az egyik leghíresebb autóversenyzői brand az Egyesült Államokban. Azonban eddig úgy tapasztalták, hogy az F1-es mezőnybe való bejutásuk érdekében tett erőfeszítéseik megakadtak. Az egy éve készülő pályázatu
Ilyen, ha Lionel Messi és Kylian Mbappé is jól játszik: a Paris Saint-Germain esélyt sem adott az Olympique Marseille-nek a francia labdarúgó-élvonal, a Ligue 1 nagy rangadóján. A párizsiak 3-0-ras nyertek legnagyobb riválisuk otthonában, mindhárom gól a két szupersztár összjátékából született.
A világbajnok Max Verstappen és a Red Bull egy feltörekvő fiatal tehetség támogatásához adta a nevét. A 20 éves holland Thierrey Vermeulen, Max és Jos menedzserének, Raymondnak a fia, a svájci Emil Frey csapathoz szerződött az idei német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben. Érdekesség, hogy a fiatal Vermeulen egy Ferrari GT sportautó volánja mögött ül
ANemzetközi Teqball Szövetség által a Törökországnak és Szíriának nyújtott segítségről beszélt a HírTV stúdiójában Murányi Gergely, a Fiteq diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője.
Az egyszeres Forma-1-es versenyző Jack Aitken az Emil Frey Racing által indított Ferrari 296 GT3-as versenyautóval csatlakozik a 2023-as DTM rajtrácsához. Aitken a harmadik szezonjába lépve folytatja a 2021-ben a GT World Challenge Europe-ban kezdődött kapcsolatát az Emil Frey-vel, és csatlakozik debütáló társához, Thierry Vermeulenhez, amikor a sv
A Manchester United hat év után nyert ismét trófeát, Eric ten Hag mindössze a harmadik edző a Sir Alex Ferguson nevével fémjelzett éra befejeződése óta, aki megnyert egy sorozatot a csapattal. Az Old Traffordon az első idényét töltő holland mester ezzel Louis van Gaal és José Mourinho nyomába lépett.
Több olyan F1-es pilóta is van, akik nem rejtik véka alá, gokartos korukban kik voltak a leggyorsabbak ellenük. Míg általában eltűnnel ezek a nevek, Charles Leclerc esetében mindegyik jelölt máig versenyzik még.
Ez már bizony versenyhét! Ezen a hétvégén, március 3-5-én Bahreinben elrajtol a 2023-as Forma-1-es szezon! Hogy felkészülten várhassátok a rajtot, íme egy lista, hogy milyen szabályváltozások történtek az idei szezonra! 1. Hasmagasság és diffúzor Mivel néhány csapat a tavaly bevezetett, új specifikációjú, ground effect aerodinamikával rendelkező au
A WRC jelenlegi gyári mezőnyében Ott Tanak a legsikeresebb versenyző 18 győzelemmel, amivel már a vb történelmének 10 legtöbb győzelmet arató versenyzője közé lépett.
A Belga Nagydíj promótere, Vanessa Maes reméli, hogy a következő hetekben vagy hónapokban sikerül bebiztosítani Spa-Francorchamps jövőjét a Forma-1-es versenynaptárban. Ez az egyik legtörténelmibb és legkedveltebb hagyományos helyszín a nagydíjak versenynaptárában, de az F1 növekvő népszerűsége miatt a rivális promóterek szívesen túllicitálnák Spát
A Drive to Survive 5. évadjából kiderült, hogy előre figyelmeztették Daniel Ricciardót a McLaren ügyvezetőjével kapcsolatban. A Renault-nál nem alakult jól az ausztrál karrierje, és a dobogós helyezések későn jöttek, ugyanis 2021-re már megállapodott a wokingi istállóval. Akkor még jó döntésnek tűnt az újabb munkahelyváltás, ám ahogy elkezdődött az
Thierry Neuville eddigi 57 dobogós eredményével a nyolcadik helyet foglalja el a WRC történelmében, amivel a jelenlegi főállású mezőnyben a legtöbbel rendelkezik.
A NASCAR egyik szabályváltozása a 2023-as szezonra az, hogy megnövelték azt a szakaszt, amelyen belül az élen haladó eldöntheti az újraindításoknál, hogy mikor gyorsít ki. Felmerült a gyanú, hogy a vasárnapi tömegbalesetben ez is szerepet játszott. A bajnokság második versenyén, a kaliforniai Auto Club Speedway féltávja előtt nem sokkal szükség vol
A Circuit de Catalunya-Barcelona zöld utat kapott az FIA-tól a pálya konfigurációjának megváltoztatására a júniusi Spanyol Nagydíjra. A Forma-1 2007 óta úgy fut a spanyol versenyhelyszínen, hogy a pálya utolsó jobbos kanyarja előtt egy sikánnal csökkentik az autók sebességét. Ez a kialakítás azonban jelentősen korlátozta a versenyzők előzési lehető