2007-ben Ralf Schumacher a hazugság mellett döntött, annak érdekében, hogy legyen egy kis nyugalma. 2008 február 21-én elismerte, hogy korábban hazudott a riportereknek, amikor azt mondta, hogy 2008-ban is a Forma-1-ben marad. Tette ezt azért, hogy nyugodtan fejezhesse be F1-es pályafutását. A német megelégelte, hogy az újságírók a következő évre v
A NASCAR csúcskategóriájának 2004-es bajnoka, Kurt Busch tavaly szenvedett nagy balesetet és az agyrázkódásból még mindig nem épült fel teljesen, így továbbra sem folytatja autóversenyzői karrierjét. Busch nem távolodott el az autóversenyzéstől, jelenleg tanácsadóként segíti Michael Jordan csapatát, a 23XI-t, de egy egyelőre fogalma sincs, mikor ül
Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, majd két szezont töltött el a franciákkal, mielőtt átigazolt volna az Aston Martinhoz idénre. Új csapatában azt kedveli nagyon, hogy csak a győzelemmel lesznek megelégedve, ellentétben korábbi csapataival, például pont az Alpine-al, akik tavaly a negyedik helyet is ünnepelték. N
Adrian Newey már nem dolgozik minden egyes nap a Forma-1-ben, ismerte el Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. Korábban a 64 éves mérnök guru – akit széles körben a sportág történetének legnagyobb tervezői között tartanak számon – elismerően nyilatkozott arról, hogy az F1 múltbeli ground effect korszakának ismeretét felhasználva az új, 2022-es
Két sorozatban is rajthoz állt és célba ért a NASCAR szezonnyitóján az egyik vendégpilóta, akinek a debütálása az egyik központi téma volt. Elárulta azt is, hogy tervez-e újra vezetni a bajnokságban. A NASCAR csúcskategóriájában Travis Pastrana 11. lett az első megmérettetésén a sportág szentélyében, Daytonában, miután a kvalifikációs futamon elsz
Beszámoltunk róla korábban, hogy Max Verstappen barátnője, Kelly Piquet szerepelt a holland Vogue januári számának címlapján. Nem is csak a címlapján, mivel interjú is készült vele, és megannyi egyéb fotó is. Eredményezett a címlapja némi kritikát is, még egy versenyzőnő is volt, akinek ellenérzései voltak ezzel kapcsolatban. Mindenesetre Kelly azó
A McLaren bejelentette, hogy az Aston Martin két tartalékosa, Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne is lehetőséget kaphat majd náluk a jövőben. A wokingi és a silverstone-i istálló – akik a Mercedes erőforrásait használják – megegyezett egymással arról, hogy a Formula E bajnok Vandoorne, illetve a regnáló Formula 2-es Drugovich szolgálataira mindke
Michael és Mario Andretti már „bennfentesek„, akiket vissza kellene fogadni a száguldó cirkuszba. Ez Mario Andretti – az 1978-as világbajnok – véleménye. Fia, Michael, aki 1993-ban Ayrton Senna mellett versenyzett a McLarennél, most arra pályázik, hogy Andretti Autosport-ot bevezesse az F1-be – és az FIA megnyitotta a jelentkezési folyamatot. Az F1
A Honda versenyrészlegének elnöke elmondta, néhány csapat felvette velük a kapcsolatot, de még nem biztos, hogy 2026-ban valóban ott lesznek a rajtrácson.
Vélhetően gyászkarszalaggal lép pályára ma a Real Madrid a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. Életének 84. évében elhunyt Amancio Amaro, az egyesület korábbi legendás játékosa, tiszteletbeli elnöke
A Mercedes műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint a csapata akár pórul is járhat egy napon Nyck de Vries elveszítése miatt. A holland fiatal a tavalyi évben még a Mercedes tartalék és tesztpilótája volt. Az Olasz Nagydíjon azonban megkapta élete nagy lehetőségét és vezethette az egyik Williamst, miután Alex Albon nem tudott rajthoz állni a vakb
A tavalyi Cup Series bajnoka, Joey Logano egy utolsó körös sárgát követően csak második lett az idei Daytona 500-on, és bár elismerte, nem rajta múlott a győzelem, lehet javítani a saját teljesítményén.
Max Verstappen megmutatta milyen sisakkal fog versenyezni ebben az évben. A kétszeres világbajnok már gőzerővel készül az idei szezonra. A teszt előtt a sisakját is bemutatta és elmagyarázta miért lett „hagyományosabb” a színvilág. Tavaly az arany uralta külsőt, ám idén a holland „visszakanyarodott a gyökerekhez”. A piros és a fehér szín dominál id
Fernando Alonso korábbi csapattársa, Esteban Ocon szerint a spanyolnak igen gyors autó lehet idén a kezei között. Alonso épp Ocon mellől, az Alpine-től igazolt el az Aston Martinhoz, akik szerinte ambiciózusabbnak tűnnek. Az új autójukon található egy-két extrém megoldás is, és néhányan sokat várnak ettől a konstrukciótól. Ezzel többé-kevésbé Ocon
A 2020-as Bahreini Nagydíjról leginkább mindenkinek Romain Grosjean balesete ugrik be sajnos. A francia versenyző autója a szalagkorlátnak rohant, kettétört és lángra lobbant. Egy kis ideig mindenki a legrosszabbra gondolt, de csodával határos módon a versenyző ki tudott menekülni az autóból; noha lettek égési sérülései. Haas F1-es autójának elszen
Az Aston Martin egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a frissen lesérült Lance Stroll pótlását megoldották-e a közelgő bahreini előszezoni tesztre. Az e heti 2023-as szezonelőtti bahreini teszten, már a pályán hétfőn jelentették be, hogy a 24 éves Stroll Spanyolországban biciklibalesetet szenvedett. A sérülések, amelyekről úgy vélik, hogy csuklót
Max Verstappen beadta a derekát, így szerepelni fog a Drive to Survive 5. évadjában, ám azt még nem döntött el, hogy megnéz-e majd a sorozatot. A holland versenyzők az elsők között fogalmazott meg negatív kritikát a sorozattal kapcsolatban. Verstappen évek óta hangoztatja, hogy a Netflix manipulálja a látottakat és gyakran elferdíti a valóságot. O
Nem aludtak jól a Real Madrid játékosai a ma esti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. Legalábbis ezt állítja a Marca, amely nyilvánosságra hozta, hogy éjjel fél egytől a Vörösök ultrái petárdáztak és tűzijátékot tartottak a spanyol csapat szállodája előtt.
Pharel Williams és Alicia Keys mellett Lewis Hamilton is részt vett a Moncler bemutatóján Londonban. A hétszeres világbajnok nagy rajongója a divatnak. Többször ellátogatott már a különböző városok divatheteire, közös kollekciót dobott piacra Tommy Hilfigerrel és feltörekvő tervezők ruháit viselte jeles eseményeken. A paddockban is sűrűn figyeli ő
Ha a címből nem lett volna világos: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó doppingügyében.
Max Verstappen elárulta, hogy melyik két versenyzőt szerződtetné, ha saját csapata lenne a Forma-1-ben. A kétszeres világbajnok a Mobil 1-től kapott egy olyan feladatot, hogy hozza létre „saját alakulatát.” A szponzor kitétele az volt, hogy magát semelyik pozícióba sem teheti és csak a jelenlegi mezőnyből választhat. A Red Bull pilótája csapatfőnök
Az Aston Martin a tartalékpilótát, Felipe Drugovichot kérte fel Lance Stroll helyettesítésére Bahreinben, amikor a héten megkezdődik a Forma-1 háromnapos előszezoni tesztje. A kanadai versenyző Spanyolországban elszenvedett „kisebb” kerékpáros balesete miatt maradt ki a heti programból. A csapat arra számít, hogy Stroll hamar felépül, de még nem er
Toto Wolff szerint versenyképes lesz ismét a Mercedes, ám azt nem tudja megmondani, hogy a szezon melyik szakaszától következik be az áttörés. Múlt héten prezentálták a csillagosok az idei versenygépüket, ami meglepetésre ismét fekete színben pompázott. A bemutató után ki is próbálták a versenyzők a konstrukciót, ami elmondásuk szerint jól viselked