Miközben a Ferencváros már biztos résztvevője az Európa-liga nyolcaddöntőjének, a sorozat playoff körében ma és jövő csütörtökön az őszi BL-csoportok harmadikjai és az Európa-liga-négyesek második helyezettjei játszanak azért, hogy bejussanak a legjobb tizenhatba. Ma négy mérkőzést, köztük a Barcelona és a Manchester United BL-szintű párharcát 18.4
Meglepő eredményeket is hoztak a labdarúgó Európa-liga csütörtök esti mérkőzései. Nem tudott nyerni a Juventus, viszont a Monaco legyőzte a Bayer Leverkusent.
Lewis Hamilton már 15 évesen világossá tette, hogy a Forma-1-ben szeretne versenyezni. Honfitársa, Jenson Button meglehetősen fiatalon, 20 évesen került be az F1-be: 2000-ben a Williams-BMW színeiben mutatkozhatott be. Az akkor 15 éves Hamilton számára ez meglehetősen inspiráló volt. 2000-ben ezen a napon, február 17-én a Daily Expressnek így nyila
Kezdődik a 75. idény: a NASCAR ennek apropóján közzétett egy 75 elemből álló listát a sorozat szeretni való dolgairól, amiben a közhelyek mellett helyet kaptak a bajnoksághoz tartozó ínyencségek, mint például a pálya környéki kempingezés, a sztárok megközelíthetősége vagy a rajtok előtti vadászrepülők. Szerdán megkezdődött a NASCAR 75. idénye Dayto
A Forma-1-es csapatok máris Mick Schumacher szerződtetése iránt érdeklődnek, hogy 2024-ben visszatérhessen a rajtrácsra. Idén a Haasnál eltöltött két felemás szezon után az F1-es legenda, Michael 23 éves fiának be kellett érnie egy tartalékosi szereppel a Mercedesnél. Emellett a Mercedes-motoros McLarennél is készenlétben lesz. Az érintett így foga
Lewis Hamilton egyértelművé tette, hogy a Mercedesnek már semmit sem kell bizonyítania annak érdekében, hogy új szerződést írjon alá velük. Az Ezüstnyilak, akik idén visszatértek a fekete festéshez, már megkezdték a tárgyalásokat hétszeres világbajnok pilótájukkal egy hosszabbításról, hiszen Hamilton szerződése az év végén lejár. Hamilton prioritás
Aki figyelemmel kísérte az összes Forma-1-es autó 2023-as bemutatóját, könnyen kiszúrhatta, hogy dominánsabb lett az autókon a fekete szín. És itt most nem csak a Mercedes full fekete autójára gondolunk. Több csapat idei versenygépén is megfigyelhető, hogy a megszokott és/vagy várható színek mellett nagyobb felületeket hagytak teljesen csupaszon, í
Lezajlott a vasárnapi rajtsorrendet meghatározó két minifutam, az első a szoros befutóról, a második egy nagy balesetről maradt emlékezetes. A Daytona 500-ra két 60 körös kvalifikációs futammal döntötték el a rajtsorrendet, valamint azt, hogy a mezőnyben még kiadó helyeket kik kapják meg. Az első versenyt a címvédő Joey Logano nyerte 18 ezredmásodp
A 2023-as szezon kezdetén a Mercedes továbbra is a nagyon szűkre szabott, gyakorlatilag oldaldoboz nélküli autóhoz ragaszkodik, viszont ez később változhat – árulta el a csapat főnöke, Toto Wolff. A brackley-i istálló szerdán bemutatta az új autóját, mely ismét feketébe borult, 2021-hez hasonlóan. Most ugyanakkor nem a rasszizmus melletti kampány c
Bár a napokban az Alpine bejelentette versenyzőakadémiájának idei tagjait, úgy tűnik, hogy az a lista még nem volt teljes. A francia márka egy női versenyzőt igazolt, méghozzá a sokak által ismert Sophia Flörsch személyében. A 22 éves német nem csupán a versenyzőakadémia tagja lesz, hanem az első alanya a RAC(H)er programnak, melyet tavaly jelentet
Minden Forma-1-es csapat bemutatta már 2023-as versenygépét, vagy legalább annak festését. Mivel az esetleges aero és egyéb technikai újítások kapcsán úgyis versenyben derül majd ki, hogy mennyire lettek hatékonyak a módosítások, most a külcsínre koncentrálunk. Az Alpine ismét kétféle, egy rózsaszín, és egy alapvetően kék festést mutatott be, főszp
Gus Greensmith először tesztelte a vadonatúj Skoda Fabia RS Rally2-t, amivel idén a WRC2-ben áll rajthoz. A brit pilóta azonban a portugál teszten még a Skoda Motorsporttal kezdte meg a felkészülést a Mexikó Rallyra és nem a Toksport WRT-vel.
Nico Hülkenberg elismerte, hogy a Forma-1-es mezőnytől való hároméves teljes távolmaradásának „mentális” oldalával küzdött. A most 35 éves pilóta közel 180 nagydíjjal a tarsolyában 2019 után elvesztette Renault gyári versenyülését, és azóta csak egyszeri beugróként indult egy-egy futamon. Idén azonban a Haasnál visszatér a királykategóriába, a kis
Daniel Ricciardo egyszerűen túl sok pénzt akart azért, hogy idén is a Forma-1-es rajtrácson maradhasson, állítja a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. A McLarennél eltöltött két kiábrándító év után a Red Bull korábbi futamgyőztesét, a most 33 éves Ricciardót menesztették Wokingból. Végül 2023-ra visszatért a Red Bullhoz, mint márkanagykövet, de még
Mivel idén komoly mértékben nem változtak a szabályok, ezért a legnagyobb gyorsulást azzal érhetik el idén a csapatok, hogy csökkentik az autók súlyát. Korábban a Ferrari kapcsán került ez szóba, de most az olaszok mellett a rivális Mercedes is több tizedet gyorsulhat ennek következtében. Visszatért a fekete festéshez 2023-ban a Mercedes, ám a W14