A Balatonnál az idén is kevés nádat aratnak: az indokolt 200-300 hektárnyi területnek csak a töredékén vágják le a növényt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Moszkva kiutasított négy osztrák diplomatát. Válaszul Ausztria korábbi hasonló lépésére, nemkívánatos személynek nyilvánította az orosz külügyminisztérium a moszkvai osztrák nagykövetség négy alkalmazottját.
Orosz stratégiai bombázók indultak NATO-tagállamok közelébe, az oroszok szerint gyakorlatoztak, az amerikaiak viszont nyomukba szegődtek. Íme egy videó és a részletek!
A Toyota a közelmúltban sikeres kísérleti projektet végzett Los Angeles kikötőjében, hogy példát szolgáltasson a zéró emissziós szállítmányozásban érkező forradalomra. A korábbi próbálkozások közül sok futott lyukra, amelyek azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a tiszta technológiát a teherszállításnál is kompromisszum nélkül lehet használni. A legtö
Mivel továbbra sincs jele annak, hogy Oroszország a békére törekedne, folytatni kell az Ukrajna számára nyújtott támogatásokat – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása után. Az ütemezett esemény fő szerepe az volt, hogy előkészítse a júliusi NATO-csúcstalálkozó témáit. Erről kérdezte a
Maria Wörth önkormányzata hétfőn bejelentette a Wörthersee-i GTI találkozók végét. Oka a rendezvény "növekvő kritikája és csökkenő elfogadottsága", de az éghajlatváltozás miatt a jövőbeli tervezésnek "új helyzetbe" kell kerülnie. Legutóbb a koronavírus miatt három egymást követő évben elmaradt Európa egyik leghíresebb tuning találkozója. Fotó: Vol
Életmentő lehet a gyalogosok számára a láthatósági mellény, ruházat vagy fényvisszaverő eszközök használata, amit a Magyar Közút videóban népszerűsít - közölte a közútkezelő csütörtökön az MTI-vel.
Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones több mint két évtizede házasok, és ha van szerencseszámuk, az bizonyára a 25-ös; mindketten szeptember 25-én születtek, 25 év különbséggel, a 25. évfordulójukig pedig már csak két év van hátra. Házasságukat a nagy korkülönbség és az élet hatalmas viharai sem tudták megtépázni, sőt, kapcsolatuk napról napra eg
Miközben a Ferencváros már biztos résztvevője az Európa-liga nyolcaddöntőjének, a sorozat playoff körében ma és jövő csütörtökön az őszi BL-csoportok harmadikjai és az Európa-liga-négyesek második helyezettjei játszanak azért, hogy bejussanak a legjobb tizenhatba. Ma négy mérkőzést, köztük a Barcelona és a Manchester United BL-szintű párharcát 18.4
Kaliforniában már egy új autonóm taxiflotta áll rendelkezésre, mivel a Zoox, az Amazon tulajdonában lévő technológiai cég Foster Cityben beindította önvezető taxiját. A teljesen elektromos járművet közel 10 éve fejlesztik, és magánutakon tesztelték, mielőtt a kaliforniai gépjármű-felügyelet engedélyt adott volna a közutakon való közlekedésre.
Közúti ellenőrzésnek indult, majd életveszélyes hajsza lett egy rendőri intézkedés vége 2021. február 4-én 16 óra 30 perc körül Budapest XV. kerületében, a Pozsony utcában. A járőrök egy parkoló autó vezetőjét akarták intézkedés alá vonni, azonban a sofőr észlelve a rendőröket a gázra lépett, és elhajtott. A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjel
Pár napja debütált Magyarországon a SkyShowtime, amely immár a hatodik streaming-szolgáltatás hazánkban a Netflix, az HBO Max, a Disney+, az Apple Tv+ és az Amazon Prime mellett. De vajon melyik éri meg a legjobban 2023-ban?
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők a frakcióvezetők által már elfogadott reformok szigorítását és visszatartó erejű szankciók bevezetését, akár pénzbüntetés kiszabását sürgették az EP magatartási kódexének megsértése esetén - tájékoztatott az uniós parlament.