2023. március 21. kedd

márc. 21
0:15
Dupla dobogóval hangolt a Székesfehérvár Rallyra Klausz Kristóf (Racing)
Összetett harmadik hely és Mitropa elsőség a Rebenland Rallyn
márc. 21
0:19
Az FIA nem csak Alonso büntetésénél művelt érthetetlen dolgot Szaúd-Arábiában (Racing)
Érthető, hogy a biztonságot tartották szem előtt, de az már igencsak furcsa, hogy nem rendelkeztek több információval.
márc. 21
0:23
Van egy dolog, amiben már kétszer is megverte idén a Ferrari a Red Bullt (Racing)
Van olyan terület, ahol a Ferrari kiemelkedő teljesítményt nyújt idén. Nagy reményekkel vágott neki a Scuderia a Szaúdi Nagydíjnak, ám a Red Bull-lal és az Aston Martinnal nem tudták felvenni a versenyt. Charles Leclerc eleve hátrányból indult, hiszen harmadik alkalommal cserélték ki az elektronikát az egységében. Így a futamon 10 hellyel hátrébb i
márc. 21
0:27
Neuville: Elfyn hibája adott lehetőséget az előzésre (Racing)
Egészen az utolsó szakasz céljáig tartott a Mexikó Rally második helyéért folytatott csata Thierry Neuville és Elfyn Evans között, mely végül a belga versenyző javára dőlt el.
márc. 21
0:31
Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik (Racing)
Az olasz média is a Red Bullt éltette, miközben a Ferrari újabb lemaradását taglalta. Max Verstappen vállára is ráült a technika ördöge, így idejekorán kellett befejeznie az időmérőt. A 15. helyről rajtolva viszont a második pozícióig ért fel, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Ugyanakkor Fernando Alonso harmadik helye és a Ferrari szereplé
márc. 21
5:27
Szenzációs felvételek – ilyenek voltak a fiatal Senna első tesztjei F1-es autóban (Racing)
Ma lenne 63 éves Ayrton Senna, ennek apropóján felidézzük a néhai brazil pilóta első Forma-1-es tesztjeit,
márc. 21
6:27
Kiderült mi okozta Evans hibáját, mely lehetőséget adott Neuville-nek a támadásra (Racing)
Elfyn Evans a Mexikó Rally utolsó szakaszán vesztette el a második helyet Thierry Neuville-el szemben, miután autójában megsérült a kormánykar a hétvége leghosszabb szakaszán.
márc. 21
7:15
Ezt üzente Alonso Russellnek, mikor visszakapta a trófeát (Racing)
Fernando Alonso a Twitteren küldött üzenetet George Russellnek, miután újfent ő lett a harmadik a Szaúd-Arábiai Nagydíjon. A spanyol nem megfelelően állt be a rajtkockájába a felvezető kör után, így a versenyen 5 másodperces büntetést kapott. Ezt az első boxkiállása előtt le is töltötte, így nem számolt további szankciókkal. Ám a hátsó emelő hozzáé
márc. 21
7:18
Nascar: „Visszavágunk” – Jeff Gordon szerint most a Hendrick Motorsports tisztessége forog kockán (USAracing)
Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül sor a Hendrick Motorsports fellebbezésének tárgyalására. Mint ismeretes, a...
márc. 21
7:21
Nascar: „Visszavágunk” – Jeff Gordon szerint most a Hendrick Motorsports tisztessége forog kockán (Racing)
Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül sor a Hendrick Motorsports fellebbezésének tárgyalására. Mint ismeretes, a...
márc. 21
8:21
Martina Navratilova attól félt, a karácsonyt sem éri meg, de azóta sok minden történt (Infostart)
A 66 éves egykori teniszcsillag szervezetében néhány hónapja diagnosztizálták a rák megjelenését.
márc. 21
8:27
Latvala: Kifizetődött a kemény munka (Racing)
A Toyota nagyon keményen dolgozott, hogy a durva murvás versenyeken is legyen esély a győzelemre, ez a munka pedig most kifizetődött Mexikóban Jari-Matti Latvala szerint.
márc. 21
8:51
Két Ferencváros-csapat is játszik - sport a tévében (Infostart)
Magyar érdekeltségű mérkőzésekkel folytatódik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája és a férfi kézilabda Európa-liga. A futballkedvelőknek az angol harmadosztállyal kell beérniük - íme, a sportcsatornák élő közvetítései.
márc. 21
9:03
Felépült a rákbetegségből Martina Navratilova korábbi teniszező (Demokrata)
A legendás játékos januárban jelentette be, hogy diagnosztizálták nála a betegséget.
márc. 21
9:15
Azt suttogják a paddockban, hogy ez a csapat nyomta fel az Aston Martint (Racing)
A paddockban azt pletykálják, hogy a Mercedes nyomta fel az Aston Martint, és kérte a büntetés végrehajtásának felülvizsgálatát. Fernando Alonso időbüntetést kapott, amit az első boxkiállásánál le is töltött. 35 körön keresztül úgy ítélte meg a versenyigazgatóság, hogy megfelelően hajtotta végre a csapat a szankciót, majd a 49. körben egy olyan üze
márc. 21
9:21
Felépült a torok- és mellrákból Martina Navratilova teniszlegenda (Telex)
Novemberben diagnosztizálták a betegséget korai stádiumban, januárban kezdődött meg az egykori teniszező kezelése.
márc. 21
9:27
Tényleg levegőnek nézte fia fő vb-riválisát Verstappen apja? (Racing)
Jos Verstappen látványosan nem örült Sergio Pérez szaúdi győzelmének, de egy felvételből kiderült, hogy az élő közvetítés megtévesztő volt.
márc. 21
10:15
Még a pórul járt Russell is bírálta az FIA-t: Némi józan észre lenne szükség (Racing)
George Russell a GPDA nevében arra kérte a Szövetséget, hogy használják a „józan eszüket” a büntetésekkel kapcsolatban. Fernando Alonso nem megfelelően állt be a számára kijelölt rajtkockába, amiért meg is kapta a jogos büntetését. A boxkiállása előtt a spanyol letöltötte a rá kiszabott szankciót, ám a 49. körben újra vizsgálta a versenyigazgatóság
márc. 21
10:27
Tanak: Az autó jó, de nem tudom kihozni a maximumot belőle (Racing)
Ott Tanak csalódást keltő kilencedik helyen zárta a Mexikó Rallyt, miután már az első pénteki szakaszon bajba került. A nem túl jó hétvége ellenére az észt versenyző nem az autóban látja a problémát.
márc. 21
10:39
Licitverseny: nem akar „ostoba összeget” kiadni a Manchester Unitedért a brit mágnás (Infostart)
Jim Ratcliffe-nek a katari emír testvérével is meg kell küzdenie a Premier League-klub tulajdonjogáért, de úgy tudni, legalább öt ajánlat érkezik a szerdai határidőig.
márc. 21
12:15
Óriási balszerencséje volt Norrisnak, saját csapattársa intézte el a versenyét (Racing)
Lando Norris elárulta, saját csapattársa szárnydarabja tette tönkre a versenyét az első körökben. Az új szezonban bőségesen kijut a gondokból a McLarennek. A szezonnyitón technikai hibák hátráltatták a csapatot (Oscar Piastri ki is esett), míg Szaúd-Arábiában sem volt jobb a helyzet. Ugyan az ausztrál pilóta az időmérőn brillírozott, ám a rajt után
márc. 21
12:17
Eldőlt a sérült IndyCar-pilóta sorsa (Racing)
Az idénynyitón kórházba szállították a Rahalék egyik pilótáját, Jack Harvey-t. Egyik kezén szerzett sérüléseket, ezért eredetileg az orvosok nem engedték volna indulni a következő futamon.
márc. 21
12:27
Húsvétkor a Rabócsiringen indul a hazai rallycross szezon (Racing)
Új kategória is debütál Húsvétkor, első versenyét futja a Cross Car RX Kupa.
márc. 21
13:15
Bemutatkozik a forradalmi iRangsor, melynek köszönhetően kiderül, ki Magyarország legjobb szimulátorosa! (Racing)
Az iRacing szimulátort használó magyar bajnokságok az utóbbi években egyre nagyobb színvonalat képviselnek, és az itt induló hazai tehetségek száma is növekszik. Az iRacing rendelkezik egy saját ranglistával is, ez azonban sokszor félrevezető, hiszen nem az aktuálisan legjobb versenyzők listáját adja vissza. 2023-ban azonban a PAZA Production és a
márc. 21
13:27
A Mercedes nyomására csinált ismét bohócot magából az FIA? (Racing)
Az FIA állítólag a Mercedes miatt büntette meg Fernando Alonsót, amit aztán később visszavontak, és változtatnak a szabályon.
márc. 21
13:45
Már gépek nélkül lélegzik az amputált lábú és kézfejű olimpiai bajnok orosz korcsolyázó (Telex)
Az orosz Roman Kosztomarovon életmentő műtétek sorát hajtották végre.
márc. 21
14:09
Elindult a Magyarország tehetsége pályázat (Demokrata)
Kihirdettük a Magyarország tehetsége-2022 nyílt pályázatot – jelezte Schmidt Ádám államtitkár.
márc. 21
14:15
A Mercedesnek még nem volt ideje kémlelni a meglepetéscsapat megoldásait (Racing)
Toto Wolff szerint most már a prioritás, de nem zárja ki, hogy a sikerükhöz a Red Bull és az Aston Martin autójának vizsgálata jelenti a kulcsot. A 2014-től 2020-ig minden fronton taroló Mercedes 2022-ben, az új szabályok vezetésének évében meggyengült, és néhány hónapon keresztül hiába fejlődött, idén megint jelentős hátrányba került a Red Bull-la
márc. 21
14:27
Greensmith elérte célját, de szombaton nagyot hibázott (Racing)
Gus Greensmith győzelemmel kezdte Mexikóban a szezonját a WRC2-ben, amivel a brit versenyző teljesítette a kitűzött célt, azonban szombaton nagyot hibázott a csapattal.
márc. 21
15:15
A hazai autósport örökös bajnoka is rajthoz áll az óriási mérföldkőhöz érő magyar csapat színeiben (Racing)
A 17. Autó Motor Tuning Show nyitónapján tartotta a Gender Racing a 2023-as versenyautóinak bemutatóját a kőbányai vásárvárosban, az év legnagyobb hazai autós rendezvényén, kimondottan látványos showelemek bevetésével.
márc. 21
16:15
MLSZ-közlemény: döntöttek a történelmi Magyarországot ábrázoló molinóról (Demokrata)
A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte.
márc. 21
16:15
Kiderült, ki alakítja Ayrton Sennát a Netflix sorozatában (Racing)
A streamingszolgáltató sorozatban dokumentálja a háromszoros Forma-1-es világbajnok életét, és Senna megformálójaként a 29 éves brazil színészre, Gabriel Leonéra esett a választásuk. Leone eddig hazájában szerepelt különböző sorozatokban, nemzetközi hírnevet a 2021-ben bemutatott Dom című sorozatban alakított főszerep hozott neki. Ebben egy rablóba
márc. 21
16:27
Megrovást kaptak Katsutáék (Racing)
Takamoto Katsuta és Aaron Johnston a Mexikó Rally utolsó előtti szakaszának végén megállt a cél és a stop állomás között, amivel szabályt szegtek.
márc. 21
16:39
Végre IndyCar-lehetőséghez jut a partvonalon sínylődő Nxt-bajnok (Racing)
A 2023-as IndyCar-szezon eddigi legnagyobb hiányzójának Linus Lundqvist számít, aki hiába kaparintotta meg tavaly az...
márc. 21
16:42
Végre IndyCar-lehetőséghez jut a partvonalon sínylődő Nxt-bajnok (USAracing)
A 2023-as IndyCar-szezon eddigi legnagyobb hiányzójának Linus Lundqvist számít, aki hiába kaparintotta meg tavaly az...
márc. 21
16:54
Be lehet vinni a történelmi Magyarországot ábrázoló molinókat a válogatott meccseire (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire.
márc. 21
17:06
Nem rúgták ki a magyar bajnokság sereghajtójának edzőjét (HírTV)
Kondás Elemér marad a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Vasas vezetőedzője - jelentette be Nagy Miklós, a klub sportigazgatója kedden.
márc. 21
17:15
Az Alonso-mizéria miatt változás jön a Forma-1-ben (Racing)
A spanyol 3. helye körüli hercehurca után az FIA elismerte, hogy változtatni kell a vonatkozó előírás szövegén, ezt meg is teszik a következő futam előtt. Nem gyakori, hogy egy csapat ügyes érveléssel megsemmisít egy sportfelügyelői döntést, de az Aston Martin megtette a Szaúd-arábiai Nagydíjon, így Alonso visszakapta a pályán kiharcolt, de egy utó
márc. 21
17:21
Az UEFA döntött: Nagy-magyarországos és árpádsávos zászlókkal is lehet szurkolni a válogatott meccseken (Telex)
Az illetékes európai szervezetek elfogadták az MLSZ érvelését, miszerint ezek megjelenése önmagában még nem minősül rasszista magatartásnak.
márc. 21
17:27
Ilyen nincs – egy adat, amely megmutatja, hogy a Ferrarinál nagyon elronthattak valamit (Racing)
A Mercedesszel ellentétben a Ferrari nem ismeri el, hogy elrontották az idei autót, de egy adat borzasztó képet fest az SF-23-asról.
márc. 21
17:36
Hozd ki a legtöbbet az autódból – de hogyan? (USAracing)
Az autóvásárlás hátterében elsősorban funkcionális okok állnak, de a legtöbben az esztétikum kérdése mellett sem...
márc. 21
17:39
Hozd ki a legtöbbet az autódból – de hogyan? (Racing)
Az autóvásárlás hátterében elsősorban funkcionális okok állnak, de a legtöbben az esztétikum kérdése mellett sem...
márc. 21
18:15
Sima győzelemre készültek Verstappenék, de egy dologgal nem számoltak (Racing)
Martin Brundle szerint Max Verstappen „oldala” nem számított arra, hogy ilyen erős lesz Sergio Pérez versenytempója. A holland versenyző csak a 15. helyről vághatott neki a futamnak, ugyanis az időmérőn technikai gondjai akadtak. A rajtot követően a 25 éves pilóta átvágtatott a mezőnyön, majd a Safety Car segítségével stabilizálta a második helyet.
márc. 21
18:27
Evans: Ogier hülyét csinál belőlünk (Racing)
Elfyn Evans szerint Sébastien Ogier azzal, hogy két versenyen indulva és mindkettőt megnyerve vezeti a világbajnokságot hülyét csinál a főállású gyári versenyzőkből.
márc. 21
18:54
Mégis összejöhet? Úgy fest, az IndyCar most tényleg komolyan gondolja a nemzetközi terjeszkedést (USAracing)
Az IndyCar jelenleg csak egyetlen versenyt rendez az Usa határin kívül a kanadai Honda Indy...
márc. 21
18:57
Mégis összejöhet? Úgy fest, az IndyCar most tényleg komolyan gondolja a nemzetközi terjeszkedést (Racing)
Az IndyCar jelenleg csak egyetlen versenyt rendez az Usa határin kívül a kanadai Honda Indy...
márc. 21
19:15
Kylian Mbappé lesz a francia válogatott csapatkapitánya (444.hu)
A korábbi csapatkapitány, Hugo Lloris januárban vonult vissza a válogatottságtól.
márc. 21
19:27
Verstappen csapattársa figyelmeztette a Red Bullt (Racing)
Christian Horner elmondta, Max Verstappen üzenete aggodalmat keltett a szaúdi futamon, míg Sergio Pérez figyelmeztette a csapatot ez ügyben.
márc. 21
20:15
Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke (Racing)
Frédéric Vasseur ugyanakkor rámutatott arra is, hogy miben javult máris a Ferrari. Carlos Sainz kijelentette, hogy megtalálták a problémák gyökerét és elkezdtek dolgozni a megoldáson. A Ferrari kiábrándítóan szerepelt Szaúd-Arábiában a futamon, versenyzői nemhogy a Red Bull-lal, az Aston Martinokkal és a Mercedesekkel sem tartották a lépést. Charle
márc. 21
21:48
Idén is elstartol az Előzd meg a Fogaskerekűt! (SzMo)
Az egyedülálló családi sportnapon minden évben sok száz városlakó méri össze az erejét a piros vasparipával, a különleges próbatétel célja ugyanis nem más, mint hogy felvegyük a versenyt a jövőre már 150 éve közlekedő Fogaskerekűvel.

Keresés