Továbbra is felfelé ível a sportoló pályafutása - mondta az InfoRádiónak Sós Csaba szövetségi kapitány. Az edzőtáborban tartózkodó sportolók közül néhányan 150 km-nél is többet úsztak, de nem csak ebből áll az edzés.
A Ferrari számára közel nem úgy alakult a szezonnyitó Bahreini Nagydíj, mint ahogyan azt elképzelte. Charles Leclerc célba sem tudott érni az 57 körös versenyen, amíg Carlos Sainz csak a 4. helyen látta meg a kockászászlót. A monacói pilóta magányosan autózott a 3. helyen, miután a két Red Bull magabiztos előnnyel haladt az élen Max
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíjon.
Az elmúlt évek egyik legkaotikusabb szezonnyitóján az utolsó pillanatokra is maradt fordulat az IndyCar St. Petersburg-i versenyén. Egy korábbi F1-es versenyző nyert, miután több riválisa elcsúszott ilyen-olyan banánhéjakon. Az utcai pályán kapásból jött egy piros zászló a 100 körös futam legelső körében, miután két részletben sok autó összetört és
Kalle Rovanpera a Mexikó Rally előtti tesztet követően nagyon jó érzéssel szállt ki a Toyota Yaris Rally1-ből, mely a tavalyi világbajnok szerint sokat javult durva murvás pályán.
A Ferrari Bahreini Nagydíja közel sem volt ideális. Carlos Sainz szerint az Aston Martin versenytempója „nagyon aggasztó” az olasz istálló számára. A Vörösök spanyol fiatalja a 4. helyről kezdhette meg az 57 körös versenyt és egészen a csapattársa kieséséig ugyanebben a pozícióban autózott. Charles Leclerc ugyanis a 40. körben egy motorhiba miatt v
Megjelent az ORB szezonnyitó Székesfehérvár Rally versenykiírása. Az ORB és ORC bajnokságok versenyzőinek két nap alatt tíz gyorsaságit és 127.6 km versenytávot kell teljesíteni.
A Hendrick Motorsport pilótái végeztek az első három helyen a NASCAR Sprint Cup Las Vegas-i versenyén, aminek a legvége hosszabbításba torkollott. A bokszban dőlt el a győzelem sorsa. Sokáig békésen zajlott a NASCAR csúcskategóriájának futama az oválpályán, az első baleset a táv kétharmadánál következett be. Ennek áldozata Joey Logano volt, aki Bra
Egyértelműen kijelenthető, hogy igaz idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb negatívuma a McLaren csapata. A wokingiak a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is egy jó mély gödörből kénytelenek indulni. Andrea Stella felfedte, hogy mindkét autójukkal akadtak problémák a Bahreini Nagydíj során. Oscar Piastri a lelke mélyén biztosan egy jobb bemutatkozó
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kijelölte 16 fős keretét a szerdán kezdődő zágrábi világkupa-selejtezőre. Három újonc is van köztük.
A 27-szeres világbajnok kanadai, illetve a szlovén válogatott elleni mérkőzésekkel zárja felkészülését az A csoportos világbajnokságra a magyar jégkorong-válogatott.
Életének 91. évében vasárnap elhunyt Vagyóczky Imre, aki a magyar kajak-kenu sportág számára meghatározó jelentőségű 1954-es maconi világbajnokságon a férfi kajaknégyessel lett aranyérmes ezer méteren.
Az Aston Martin kétszeres Forma-1-es világbajnok versenyzője így értékelte azt, hogy 41 évesen sikerült dobogóra állnia a bahreini, szezonnyitó versenyen.