A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosította kijutását a januári, németországi Európa-bajnokságra, mivel 37-32-re nyert Svájc vendégeként a selejtezősorozat harmadik fordulójában, csütörtökön Schaffhausenben.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző alapvetően elégedett volt a Ferencváros játékával a Bayer Leverkusentől elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, de az Európa-liga nyolcaddöntőjében kapott két gólt nagyon sajnálta.
Az IndyCar szezonnyitóján a mezőnyben igencsak friss Juncos Hollinger csapat rengeteg pontot kaszált. Külön örülnek annak, hogy mindez az első olyan futamon történt, amelyen két autót indítottak. Az argentin Ricardo Juncos által alapított csapat 2021-ben szállt be a bajnokságba, és tavalyig csak egyetlen autóval képviselték magukat a mezőnyben. A k
Alig vette a kezdetét a 2023-as Forma-1-es szezon, de a Ferrarinak máris át kell szerveznie a technikai részlegét. Erre azért lesz szükség, mert au autó koncepciójáért felelős mérnök, David Sanchez távozik Maranellóból. A Ferrarit érzékenyen érintheti Sanchez hiánya, ugyanis a francia szakember tervei alapján épült meg a maranellói istálló idei és
A portugál Fafe Rallyval kezdetét veszi a 2023-as, nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a március 10-12. Között megrendezendő murvás versenyről.
A Chevrolet IndyCar-programjának vezetője kifejtette, mi vezetett Pato O’Ward pár pillanatig fennálló műszaki problémájához a szezonnyitón. A McLaren pilótája a győzelem kapujában, három körrel a leintés előtt vesztette el az 1. helyet és ért célba Marcus Ericsson mögött a St. Petersburg-i utcai pályán, mert a célegyenesre fordulva megakadt a hajtá
Pár év kihagyást követően több híresebb sorozat is visszatérhet majd Makaóba. A nagy múltú verseny legfőbb attrakciója a Formula 3-as verseny lenne, amit 3 év kihagyást követően rendeznének meg újfent. Az utóbbi években a Kínában uralkodó rendkívül szigorú COVID-19 szabályok miatt, ami miatt idén is elmarad a Forma-1-es versenyük – lehetetlenség vo
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke szerint nagyon jó ötlet bevezetni a Portugál Rallyn életbe lépő hangmodult, amivel nő a biztonság a WRC futamokon.
Sajtóinformációk szerint a brazil ügyészség eljárást indít a rasszista kommentet elejető Nelson Piquet-re. 2021-ben, mikor a Verstappen-Hamilton csata a virágkorát élte, a háromszoros világbajnok az n-betűs szót használva jellemezte a brit pilótát. A Brit Nagydíj keretein belül (ahol a holland már az első körben a falban találta magát riválisa megm
A téli szezon a felkészülésé, így volt ez ifj. Érdi Tiboréknál is. Ki sem látszottak a munkából, az öreg Ford Sierrán minden nap dolgoztak. Az autó elkészült és Pécs környékén az első tesztet is teljesítette a csapat. Ifj. Érdi Tiborral a tesztet követően készítettünk interjút. Tavaly jobbára csak az autó műszaki részével tudtunk foglalkozni, hogy
Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a Föld legmagasabb pontját.
A brit sajtó szerint a Mercedes elgondolkodott azon, hogy Fernando Alonsónak adja a jobb motort Lewis Hamilton helyett. Múlt héten felfedték a lapokat a csapatok, és elkezdődött a 2023-as szezon játszmája. Voltak akik az első körben „passzolni” kényszerültek, míg mások emelték a tétet. A Red Bull ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, és a Ferrari
Cristiano Ronaldo dühöngve hagyta el a pályát, miután csapata 1-0-s vereséget szenvedett az al-Ittihad otthonában a szaúdi labdarúgó-bajnokság csütörtöki játéknapján.
43 évesen új fába vágja fejszéjét 2009 F1-es világbajnoka, Jenson Button. Ahogy sejteni lehetett azután, hogy bekerült a Le Mans-ban is induló NASCAR-autó legénységébe, kipróbálja magát az eredeti sorozatban is.
Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a Mercedes rendkívüli értekezletet tartott Brackely-ben a kiábrándító szezonkezdet miatt. Nagy reményekkel vágtak neki a csillagosok az első hétvégének, viszont a várva-várt eredmények elmaradtak. A Red Bull-lal és a Ferrarival nem tudták felvenni a küzdelmet a futamon, sőt még az Aston Martin is elérjük furakodott. L
Kimi Räikkönen után Jenson Button is bejelentette, hogy bemutatkozik a NASCAR-ban. A két Forma-1-es világbajnok hamarosan egymás ellen fog versenyezni, de a brit pilóta még két másik futamon is ott lesz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Kimi Räikkönen március utolsó hétvégéjén elindul a NASCAR austini futamán. Pénteken azonban kiderült, hogy nem ő
Craig Breen volt a leggyorsabb a Fafe Rally kvalifikációján, míg Csomós Miklós nagyon oda tette magát és hatodik idővel zárt a nagyon szoros küzdelemben.